Egerben voltak fiákerek, hintók és konflisok korábban és Sanyi, a ló - MÚLTIDÉZŐ

Pár napja adtunk hírt arról, hogy Egerben hintós sétakocsikázást tervez egy vállalkozás. Most pedig egy múltidéző írást adunk közre, az egri kocsisok, konflisok világából.

Ritkán látom a fiákert, lassú futású, gebe lovával, kopott gazdájával, szomorúfűz ágaként lógó ostorszíjával és különcködő, vagy megszorult utasaival.

Az egri utcán több száz motor robog, sok autóbusz szállítja az utasokat közeli és távoli céljaik felé. de az egri fiákeresek, összesen hárman, néha fellelhetők a standon. Horváth Gyula a Werner apát utcában lakik, ő az egyetlen, aki apjától örökölte a mesterségét és a fiákert is. Bordás Miklós a Vörösmarty u. 79. alatt lakik. Nem sokkal arrébb, a 85. szám alatt tartja szerszámját Nagy Lajos is, a legfiatalabb egri fiákeres.

Hármuk közül a legjellegzetesebb **Bordás Miklós. **Úgy közlekedik Eger utcáin csontjait mutogató huszonkét esztendős paripájával, mintha Krúdy Gyula írásaiból származna.

Reggeli féltízkor kapom meg őt a standon, amint a fiákerben, a kényelmesnek látszó helyen ülve, ívesen görbülő háttal hajol az alumínium edény fölé, ahonnan bicskára tűzött kenyérdarabbal merítgeti a vesevelőt.

A ló egykedvűen áll a telefonfülke mellett, a taxi mögött és az Ikarusz előtt. Füle sem mozdul és értetlenül bámul maga elé, mintha azt kérdezné ettől a meggyorsult és pöfögő világtól: Miért van az, hogy ezeket a benzines-olajos masinákat, azok erejét a lovakéhoz hasonlítják. Nem szentségtörés ez a kihaló műfaj kárára? A ló tudja, hogy most alapállásban kell lennie és csaknem megsértődik, amikor a busz sofőrje két lépés megtételére kéri. Nem is engedelmeskedik. Az öreg Bordás lassú, denevér-mozdulattal feláll a bárka közepén, rekedtes hangon rászól.

Konflis Egerben a Sanyi lóval

— Sanyi, nye, egy lépést!

Sanyi lép enerváltan, mint akit a mozdulatok csak rendkívül ritkán izgatnak fel, meglépi azt az egyet.

Öreg Bordás az előrelépés nagy művelete után visszaül a vese velőhöz. Zavarjuk az étvágyát kérdéseinkkel, de ő válaszol kíváncsiságunkra. Azt mondja:

— Nem érdemes már ezt csinálni! Alig keresek naponta száz forintot. Lóval együtt A napszámos egymaga többet keres a szőlőkben. Mennyi az adóm? Több, mint kétezer.

Beszéd közben lopva nézi az arcom. Valószínűleg megállapítja rólam, hogy nem fogom a fiákert kibérelni. Azért még sem udvariatlan, válaszol:

— Azt az Isten se tudja már, hogy ez a fiáker kié volt. Hány éves? Azt már a gazdája se igen tudhatta, akitől én szereztem. Ilyent ma már nem csinálnak. Nemigen értenek már hozzá. Hacsak az öreg Orosz, vagy a Rajnics a Mária utcából meg nem tudná ezt az alkotmányt igazítani. Anyag sincs már hozzá.

Az alkotmány, azaz a fiáker minden darabja igen satnya, jobbára az évek óta bennük fészkelő áhítat és a ritkán elmondott imádságok tartják a hintót egybe. A bakon és a fiáker belső ülésén a huzat évek óta avitt rongyokban hever, szándékos tisztítás messze elkerülte ezt a kocsit, legfeljebb az eső rideg nyomát lehet itt-ott felfedezni rajta. Kerekei csámpásra taposódtak a hosszú esztendők alatt az egri girbe-görbe, fel-lehullámzó utcácskák hátán. A ló, a Sanyi jobban ismeri Egert, mint egy vizsgázott idegenvezető. Nem kell őt hajtani. Ha már egyszer elindult, csak ott áll meg. ahol nevezetesség van, és ahol inni lehet. Nem az ő szomjúsága szerint.

Barátok temploma előtti "taxiállomás" 1910-ben

— Mink csak akkor kellünk, ha a taxi meg a busz kihagy. A vasúttól egy-egy fuvart tizenöt forintért vállalunk fel: ezt se nagyon szeretik a mai emberek. Nem is nagyon érdemes már ezt az ipart űzni! (Ezt már mondta egyszer.)

Megfordul a kérdés a nyelvemen:

— Miért tetszik akkor mégis csinálni? — Megbillenti fejét az öreg, nem szól, mert a kérdés gyanúsan hangzik öreg fülének. Nem is firtatom.

A jó adag velőt már lecsúsztatta. Megtörli a száját. Látszik, hogy nem minket ütemezett be beszélgetésre. El is búcsúzunk tőle.

Tudom, hogy vagy két nap múlva látni fogom őt lassan kocogni az utcán Sanyi nevű lovával, akit az egykedvűség tart még életben. Jobbjában csüng az ostor, baljában a gyeplőt fogja, mintha irányítaná a fogatot. Feje bóbiskolásban csüng mellére. Jobb térdét magasba tartja a bakülés eleje, így szállít az öreg évek óta. Véleményem szerint azonban ő az első számú és legfontosabb utasa önmagának. Viteti magát ide-oda a jól rosszul elvégzett nap után. És Sanyi, a ló a kellemesen meleg, holdfényes nyári éjszakában akkor is hazatalál a Vörösmarty utcába, ha arra a gazda nem is gondol.

1958. augusztus 13. (Hírlap) (Farkas Péter gyűjtése)