Csőtörés a Felsővárosban - VIDEÓ és FOTÓK
Pénteken tartották a 249. felsőoktatási tanévnyitó ünnepélyt Egerben, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen – számoltak be az intézmény honlapján.
Az esemény a Dr. Novák István által celebrált misével kezdődött. A delegált általános rektorhelyettes azt az útravalót adta az újonnan felvett hallgatóknak, hogy a következő években találják meg azt az utat, melynek során észre tudják venni a jót, a rosszat kiigazítják és egy jó közösségi emberré válnak. Kiemelte, életünk elsősorban olyan amilyenné mi tesszük, ezért fontos, hogy nyissuk ki szívünket és mindenkiben próbáljuk megtalálnia a pozitív értékeket.
Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona rektor is köszöntötte az elsőéveseket. Beszédében kiemelte, egy nagy múltú intézménybe nyertek felvételt, melynek épülete 248 évvel ezelőtt nyitotta meg először kapuit a hallgatók előtt. Ma már Magyarország minden szegletéből érkeznek ide hallgatók, évről-évre töretlen népszerűségnek örvendenek az itt folyó képzések, a 2022/23-as tanévben pedig több mint 2100 elsőéves kezdi meg tanulmányait az intézmény falai között.
Ezt követően a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjakat adták át, majd a különböző karok vezetői köszöntötték az új hallgatókat, egy-egy kézfogással hivatalosan is igazi egyetemi polgárrá váltak, majd ezt fogadalomtétellel meg is erősítették.
Az eseményen Minczér Gábor alpolgármester is megosztotta gondolatait a tanévnyitó résztvevőivel, majd átadta a város kulcsát, ezzel azt jelképezve, hogy a megyeszékhely polgáraivá fogadták az elsőéves hallgatókat. Zaja Barbara az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke is jókívánságokkal látta el a fiatalokat. Arra kérte őket, éljenek a lehetőségekkel, szerezzenek barátokat és gazdagodjanak felejthetetlen élményekkel az egyetemi évek alatt, váljanak az Eszterházy család teljes értékű tagjává.