Megérkezett az idei első hó
A történelmi regények kedvelői körében az Anjouk-könyvsorozatával szerzett magának népszerűséget a dunaszerdahelyi születésű író, Bíró Szabolcs. Ugyanakkor a szerző az utóbbi években többször is kikacsintott más műfajok felé: írt már mesét, horrort és egy kalandregényt is. Utóbbi helyszínéül pedig Egert választotta, amiért is a könyv megjelenésének évében, 2017-ben a tiszteletbeli Eger Kulturális Nagykövete címmel jutalmazták. Az Elveszett csillagok című izgalmas regény a Gárdonyi Géza alternatív Egri csillagok-kézirata utáni hajszáról szól, és – ahogy arról portálunk is beszámolt – a közeljövőben a mozivásznon is megelevenedhet majd. Erről a könyvről és tervezett filmváltozatáról is mesélt Bíró Szabolcs az Egri Ügyeknek.
– Azt lehet tudni, hogy személyes egri élmények, találkozások ihlették az Elveszett csillagokat. Miért érezted fontosnak, hogy megírd ezt a modern Egerben játszódó történetet, amivel elszakadtál a tőled megszokott történelmi regény műfajától?
– Amikor 2013-ban először jártam a városban, valami azonnal megihletett benne. A következő években annyira megszerettem Eger egyedi báját, hogy tudtam, ebből előbb-utóbb könyv lesz. Valami olyat szerettem volna írni, ami kalandos, izgalmas, magával ragadó, de egyben egyfajta szerelmi vallomás is a városhoz. Amikor a konkrét téma még nem is volt meg, már akkor tudtam, hogy ifjúsági kalandregény lesz belőle, mert ezt a fajta tiszta, kissé naiv rajongást talán ez a műfaj tudja legjobban visszaadni. A kultúrtörténeti krimi műfaját kamaszkorom óta szeretem, és az Elveszett csillagok esetében valahogy adta magát, hogy ez legyen belőle. Túlságosan azért nem mentem messzire a történelmi regénytől, hiszen a könyv hősei történelmi helyszíneket járnak be, Zalán Peti végvári harcmodort tanul, a biciklije pedig egyfajta analógiája a középkori lovagok hátasának – és persze ott van a regény talán legemlékezetesebb szereplője, a Kapitány úr is.
– Egy interjúban azt mondtad, ennek a regénynek a megírása volt számodra az egyik legkellemesebb szellemi utazás a munkásságod során, és ilyesmit még „elkövetnél” a jövőben is. Miben volt ez más élmény, mint a korábbi műveid megalkotása?
– Az elején még nagyon nehezen ment az átállás: egy 21. századi történetet nyilván teljesen más hangnemben, más stílusban kell megírni, mint egy történelmi regényt, és hetekig tartott, mire ráéreztem a narráció ízére, illetve arra, hogy Zalán Peti hogyan beszéljen, hogyan gondolkodjon. Amikor viszont már ezzel is, és a regényben előforduló öt feladvány kidolgozásával is megvoltam, onnantól kezdve tényleg olyan volt az egész, mint egy önfeledt utazás. Mivel teljes egészében fiktív történetről beszélünk, egészen másképp szárnyalhatott a fantáziám, mint egy történelmi regény esetében. De leginkább talán abban volt más ezt a történetet írni, hogy akaratlanul is egyfajta önfeltáró folyamat lett belőle. Annak ellenére, hogy Zalán Petit nem magamról mintáztam, írás közben mégis azt vettem észre, hogy a saját kamaszkori emlékeim, érzéseim törnek fel belőlem, méghozzá csupa olyasmi, amiről azt hittem, hogy már rég elfelejtettem. Végül olyannyira átadtam magam ennek a folyamatnak, hogy amikor arról írtam, Peti Eger utcáin suhan a bringájával, szinte az arcomon éreztem a menetszelet; amikor pedig arról, hogy a cserfes Muhary Tünde közel húzódik hozzá, akkor nekem is a torkomban dobogott a szívem. Maga a cselekmény sem volt annyira részletesen megtervezve, mint a történelmi regényeim esetében: a regény java részét pillanatnyi érzések és hangulatok alapján írtam. Tényleg olyan volt ez az egész, mintha ott nyaralnék és nyomoznék Petivel együtt Egerben, és vele együtt találnám ki, mi legyen a következő lépés.
– Korábban a könyvvel kapcsolatos érdekességként azt is elárultad, hogy a hagyományőrzés autentikus bemutatása volt az egyik célod. Kaptál ennek kapcsán visszajelzéseket? Hogyan fogadták a dolgot akár laikusok, akár a hagyományőrzők?
– Csupa pozitív visszajelzés érkezett ezzel kapcsolatban. A hagyományőrző ismerőseim azért örültek, mert ha csak körvonalaiban is, de a hadi hagyományőrzést tényleg igyekeztem úgy bemutatni, hogy a nagyközönség is értse, miért is több ez, mint egy szimpla „beöltözős buli“ – a jelmez és a viselet közti különbség ugye többször is előkerül a regényben. Az olvasók közül pedig többen is üdvözölték azt az ötletet, hogy a kezdetben még gyámoltalan főszereplő végül a magyar történelemben gyökerező küzdősport segítségével védi meg magát, nem pedig egy tipikus távolkeleti harcművészetet alkalmazva.
– A regény kiindulópontja egy városi legenda arról, hogy Gárdonyi Géza több verzióban is megírta az Egri csillagokat. Ennek van valamilyen alapja, vagy pusztán fikció?
– Egy egri kiállításon találkoztam azzal az anekdotával, miszerint Gárdonyi Géza kivitte a fiait a vár romjai közé, ahol több szereplője történetét is elmesélte nekik, és ők választhatták ki, melyikükből legyen az Egri csillagok főhőse. Minden más, ami erre épül a regényemben, már fikció: azt már természetesen csak én találtam ki, hogy Gárdonyi egy másik karakter szemszögéből is megírta a nagy művét, és hogy ennek a kéziratnak a rejtekhelyét kell kinyomoznia a főszereplőinknek.
– Ha létezne több ilyen kézirat, te kinek a szemszögéből olvasnád el még szívesen a regényt, és miért?
– Egyértelműen Dobó Istvánt választanám, de egy karcosabb, a valóságoshoz közelebb álló karakterábrázolással. Kíváncsi lennék, azt hogyan oldotta volna meg Gárdonyi.
– A blogodon a regénnyel kapcsolatos érdekességek között említetted még, hogy az egyik karakter esetében felmerült egy másik háttértörténet lehetősége, és talán a filmváltozatban változtatsz rajta. A készülő forgatókönyv írásakor mennyire szeretnél szöveghű lenni? Ha pedig változtatsz bizonyos dolgokon, milyen megfontolásból teszed?
– Eleinte abszolút szöveghű akartam lenni, minimális változtatásokkal. Időközben azonban beláttam, hogy filmet tényleg egészen másképp kell írni, mint regényt. Végül úgy alakult, hogy a leendő rendezővel, Nyitrai Mártonnal, aki egyben a társíróm is lett, egészen szabadon kezeltük az adaptációt. A lényeg megmaradt, természetesen most is Peti és Tünde nyomoz az elrejtett kézirat után az öt pecsét feltörésével, de számos új szereplőt írtunk a történetbe, több új jelenetet, helyszínt, és talán még a végvári hagyományőrzés is nagyobb szerepet kap majd a filmben, mint a regényben. Ennél többet nem árulhatok el a készülő adaptációból, de úgy érzem, egy igazán remek, sőt különleges családi kalandfilm van készülőben.
– A filmváltozatról azt nyilatkoztad, évek múlva kerülhet a mozikba. Van valamilyen kitűzött cél, határidő most, hogy mikorra szeretnétek elkészülni a forgatókönyvvel? Hogy áll most az írás?
– Jobb híján éveket mondtam, mert a vírusjárvány miatt nagyon nehéz bármit is tervezni, pláne egy ilyen komoly, nagyszabású munkát. De természetesen határidők mentén, meghatározott ütemterv szerint dolgozunk. Örömmel jelentem, már elkészült a forgatókönyv első, általunk teljesnek és késznek tekintett változata, következő lépésként ezzel pályázunk a Nemzeti Filmintézetnél. Ha szerencsénk van, talán nem is kell éveket várni a filmre.
– Egerről a mai napig a többségnek az 1552-es ostrom jut eszébe, pedig a város fontos szerepet játszott például a Rákóczi-szabadságharc idején is. Gondolkodtál esetleg azon, hogy „visszatérsz” Egerbe, és írsz egy, a városnak szentelt történelmi regényt, amelyben valamilyen másik eseményt mutatsz be? Milyen egri eseményről írnál szívesen?
– Tulajdonképpen már az Elveszett csillagok is egyfajta visszatérés volt részemről, hiszen az Anjouk című regénysorozatom harmadik részében már egy évvel korábban is fontos szerepet játszott a város. Igaz, akkor sem egy konkrét történelmi esemény kapcsán írtam róla, hanem két fiktív szereplőm találta meg a számítását a középkori városban. A sorozat hetedik részében szintén tervezem a visszatérést, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő.
– A forgatókönyv mellett min dolgozol most? Mik a terveid a közeljövőre?
– 2021-ben az Anjouk hetedik részét, A birodalom ura című történelmi regényt írom meg, amire már jó ideje várnak az olvasóim: a könyv szeptemberben jelenik meg az Athenaeum Kiadónál. Emellett egy rövid történelmi képregényt írok, és igyekszem kidolgozni az írói terveimet az elkövetkező néhány évre, mert rengeteg regénytémám van, és valamiképpen muszáj beosztanom, melyiket mikor, hogyan tudom majd megírni. Mindeközben a HaddelHadd hard rock együttessel, amelynek énekese vagyok, a nagylemezünk anyagán dolgozunk, amivel 2022-ben szeretnénk stúdióba vonulni. Könyvturnét egyelőre nem merek szervezni, de úgy látom, akkor sem lesz időm unatkozni, ha az elkövetkező időszakban nem mehetek sehová. Legfeljebb marad az a szellemi, semmivel össze nem hasonlítható utazás téren és időn át, amit az írás jelent számomra.
