2024. október 6., Brúnó Renáta

Eger ügye

#labdarúgás #eger se

Az ESE utánpótlás-nevelése nem gyerekmegőrző

Csarnó Ákos 2024.10.06. 19:32

Sütő Szilárddal beszélgettünk

A klubnak határozott célja és víziója van, és amikor megvan a lehetőség, akkor az egri embereket, minél több egri kötődésű szakember fog dolgozni az egyesületnél – kezdi interjúnkat Sütő Szilárd, az utánpótlás szakmai igazgatója. Magamról, Simon Antalról (vezető edző), de az utánpótlás edzőkről is elmondható, hogy emiatt kerülhettek be, mert az  egyéni érdekeket félre tudják tenni. Lényeges, hogy a klub és város szeretete a napi munkában is megjelenjen.

Sütő Szilárd neve nem ismeretlen Egerben, egri kötődésű, UEFA PRO edzői végzetséggel rendelkezik.

Korábban, a 2019/2020-as szezonban Klink Zoltán távozását követően vette át az NB3-as csapat irányítását, majd a koronavírus miatt félbeszakadt bajnokságot követően a 2020/2021-es bajnoki szezon is a vezetésével kezdődött el, egészen addig amíg nem csábította el az első osztályú Bp. Honvéd. Ezen időszak alatt 33 bajnoki mérkőzésen irányította első csapatot.

Korábban dolgoztt a DVTK akadémiai igazgatójaként és szintén tagja volt az első osztályú borsodi csapat szakmai stábjának és Romániában is dolgozott már.

Egri Ügyek: Mennyien dolgoznak az ESE-nél?

Sütő Szilárd: Van 12 főállású edző, 30 fő feletti stáb segíti az akadémia munkáját, továbbá a felnőtt csapat stábja, illetve a női részleg Vitányi úr hoz tartozik. Egymás mellett, egymásért dolgozunk, viszont ezek a területek el kell legyenek különülve egymástól, minden területnek saját feleőse legyen.

Hozzám a fiúk tartoznak. U6-tól U17-ig van egy utánpótálás-koncepció, a vezetőedző úgy nézi, hogy a „felfelé áramlás” jó legyen, ezért az U19-es csapat is hozzá van kapcsolva ehhez a rendszerhez. Ami további segítség, hogy az U19-es vezetőedző a felnőtt csapat stábjában is dolgozik, így könnyebb az átjárás. Komoly helyeken ez így működik.

EÜ: Az ESE utánpótlása mennyire van rendben, mennyire jó?

SSZ: Alsó és középső szekció országos szinten megállja a helyét, a felső szekció viszont a múlt nehézségeit hurcolja. Ott a fény az alagút végén, de az elmúlt évek, évtizedek viszontagságai, a klubszerkezet, a tulajdonosi struktúra változásai, névváltoztatás nehéz terhek. Egy példa: itt a telepen több gyerek képessége, teljesítménye után négy-öt helyre is elmegy a produktivitásuk utáni támogatás.

Jelenleg van az Eger ESE, mint utánpótlásnevelő egyesület, megvannak a „B” csapatok illetve ezen felül van még Csuhay Józsi bácsinak egy egyesülete ami a tömegesítésben és az átjárással segít.

 

Sütő Szilárd

 

EÜ: Mennyien járnak az utánpótlásban?

SSZ: Kb. 400 fő, fiúk -lányok. Az viszont fontos, hogy a lányok sokszor a fiúkkal edzenek.

EÜ: Mik a rövid távú tervek?

SSZ: Az elmúlt időszakban sokat fejlődött az utánpótlás-nevelés szakmai és infrastrukturális szinten. Viszont a továbblépéshez rengeteg apró dolgot kell megtenni, bár ezek sokszor a legnehezebbek. A gyerekek fejlődése szempontjából szakmai és rendszerszintű változtatásokra van szükség! A TAO-rendszer lehetőségei csökkenni fognak, a produktivitási rendszer fogja biztosítani, hogy a klub anyagilag biztos lábakon álljon. A jelenlegi struktúrában (kis csapatok, körzetközpont, tehetségközpont és akadémia) mi most a tehetségközpont szinten állunk – ez egy komoly szint. A tehetségközpont célja vagy az, hogy a saját nevelését eljuttassa az akadémiára vagy az, hogy a saját csapatába. Így tudják termelni a produktivitást. Pl. Simon Antal vezetőedzőt érdekli az utánpótlás, figyeli, nézi őket, hogy a felnőtt csapatba kerülhessenek. Jó példa Hamar Boti, őt a vezetőedző kiemelte – jó teljesítményt nyújt a MBII-as csapatban, holott nagyon fiatal.

 

Simon Antal a következő ellenfelet elemzi

 

EÜ: Egyre jobban cseng az ESE neve az országban?

Egyre jobban, de még nem tartunk ott, ahol tarthatnánk. Nagyon sok értékünk, ügyes gyerekünk van. A gyerekekben meglévő lehetőségeket ki kell használni. Fontos, hogy a tehetségközpont egy komoly hely, nem pedig egy gyerekmegőrző. Itt van egy működési rend amit be kell tartani és aki itt szeretne focizni - mint egy iskolában – bizonyos szabályok betartásával tud sportolni. Mi nem csak focistát nevelünk, hanem értékes embert is. Ha valaki megtanulja azokat a dolgokat, hogy kell rendszerben élni, szabályokat, előírásokat betartani, és ha nem is lesz mindenkiből focista de belőle egy jó cégvezető, civil életben dolgozó eredményes ember válik.

Ez a szint, amilyen összegű állami támogatásokból, és amilyen munkakörülmények között dolgozik az egy multicéggel vetekszik. Így aztán hasonló rendet kell felállítani, hogy jól tudjál dolgozni.

EÜ: És mik a hosszú távú tervek?

SSZ: Noha most esett ki a kupából a csapat szépen menetelt. A záloga az NB3-as csapatnak az utánpótlás. Meg kell nézni, hogy annak idején – amikor sikeres volt az Eger – mennyi fiatal került fel a felnőtt csapatba. Az utánpótlás csapatnak stabilnak kell lennie, mert akkor lesz stabil a felnőtt csapat is. Ehhez kell egy rend, a korábbi rengeteg változtatás ezzel szembe ment.

EÜ: 5-10 éven belül már látható eredményeket várnak?

SSZ: Mindenképpen ez a cél, de ehhez városi összefogásra is szükség van!

EÜ: Ezen mit ért?

SSZ: Több embernek kellene fontosnak éreznie az egri labdarúgást. Ha megnézzük az NB2-es mezőnyt – megyeszékhelyen ez realitás – nem elég ha az akadémia, az utánpótlás edzők vagy a vezetőedző jól dolgozik, ahhoz kellenek olyan források, amik ezeket biztosítják. Rengeteg példa van, ahol ez működik. Ők abban erősek, hogy vannak olyan emberek náluk, akik a felnőtt labdarúgást fontosnak érzik. Ezért tenni kell! Nem nagy pénzekről beszélek: fontosnak érezze valaki, hogy a felnőtt csapatot támogassa, megjelenjen a cég logója a stadionban, a mezen. Amikor utoljára NB1-es volt a csapat (2012-ben) akkor nem volt meg az összefogás a városban. Az eredmény nem hordoz mindent magában: az összefogás hiánya miatt nem tudtuk kihasználni az akkori lehetőségeinket.

Ha mi itt rendet teszünk a klubnál, az csak egy szintig vihető, lesz ugyan egy pozitív változás, ha nincs mellette az az akarat, aminek meg kell lennie nem fogunk eredményesek lenni!

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló