2024. április 20., Tivadar

Eger ügye

#andrássy györgy katolikus köépiskola #katolikus egyház #wigner jenő középiskola #hit gyülekezete

Az egyházaknak egri ingatlanok kellenek, ingyen

Csarnó Ákos 2023.03.01. 16:57

Másfél milliárdos lukat ütöttek az egri költségvetésen ezzel.

 

Február 28-ig újranyitotta a kormány a korábban minden fél által lezártnak tartott kártalanítási törvényt, ezzel hozzányúltak az egyházi ingatlanok tulajdonjogához. Így ismét megnyílt a lehetőség az egyházak előtt, hogy visszakérjenek az önkormányzatoktól olyan egykori ingatlanokat, amelyekről korábban megfeledkezhettek – vagy amelyeket azért nem kértek vissza, mert nem volt elég anyagi és személyi kapacitásuk az üzemeltetésükre.

 

A parlament viszont lehetővé tette azt is, hogy az egyházak olyan ingatlanok tulajdonjogára is jelezzék igényüket, amiket el sem vettek tőlük, mivel soha nem voltak a birtokukban. Három feltétel valamelyikének kell megfelelni: az adott ingatlanban a kérelmező egyház hitéleti, szakrális, vagy köznevelési feladatot kell, hogy ellásson bennük. A jogszabály értelmében az önkormányzatok csak tudomásul vehetik a kérést és olyan szerződést kell írniuk, ami térítésmentesen adja át a tulajdonjogát a kért ingatlannak.

 

Az egyházak „visszakérnek” ingatlanokat Egerben is.

 

Mirkóczki Ádám polgármester egy szerdai sajtótájékoztató keretében számolt be arról, hogy két egri ingatlanra érkezett egyházi igény, a határidő utolsó napján. Az egyik ingatlan az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium Gimnázium és Kollégium épületegyüttese, erre az ingatlanra a római katolikus egyház jelezte az igényét, a másik ingatlan pedig a Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium teljes komplexuma, amire pedig a Hit Gyülekezete jelentkezett.

 

A polgármester szerint önmagában azzal nincs probléma, ha oktatási intézmények olyanokhoz kerülnek akik aztán oktatnak tovább és az iskolák épületei használatban maradnak. A probléma a Wigner esetében azért jelentős, mert az egyházzal hosszas tárgyalássorozatban voltak az épületegyüttes adás-vételéről. Az egyház és az önkormányzat között 1,2 milliárd forintos vételár került megállapításra, erre még az ÁFA került volna, vagyis a város másfélmilliárd forintos bevételre számított. (A város új, ezévre szóló költségvetésében amúgy 1,8 milliárd forint bevétellel számolt az egyéb ingatlanok értékesítése jogcím alatt). Az Andrássy épületegyüttese sem érhet sokkal kevesebbet, de annak nincs költségvetési vonzata e tekintetben.

A polgármester szerint emiatt és egyes önkormányzati képviselők „felelőtlen” osztogatásai, ígéretei miatt újra kell tárgyalni az idei év költségvetését.

Azt viszont már mi tesszük hozzá, hogy mivel tavaly december végén született az ingatlanok igénylését lehetővé tevő jogszabály, arról az egyházak tudtak és így volt két hónapjuk gondolkodni, miért kellett megvárni az utolsó pillanatot?

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló