2024. március 29., Auguszta

Eger ügye

Kutyával az Érsekkertbe? Mostantól kicsit másképpen lesz.

2019.11.30. 00:00

Szerdán reggelre már olyan piktogrammok fogadták a kutyasétáltatókat, ami szerint nem lehet csak úgy kutyát bevinni az Érsekkertbe.

 

Pár napja újra írtunk az érsekkerti kutyás helyzettel kapcsolatban. Akkor hihetetlen véleményáradat indult pro és kontra. A történet újabb fejezetéhez értünk közben, ugyanis portálunk megkapta a hivatalos választ is az önkormnyzattól. Az önkormányzat nevében Zentai László médiareferens a korábban feltett kérdéseinkre hosszú, alapos levélben válaszolt, benne a magyarázattal. A válaszlevél alább olvasható:

 

A megoldást egyrészt a fennálló szabályozás betartatása jelenti, az Érsekkertben ugyanis nem lehet „csak úgy” kutyát sétáltatni, hiszen a helyi rendelet szerint a kutyások a patakpart menti sétányon, pórázon (!) vezethetik át ebeiket. A rendelet szellemében a védett kertbe nem lehet kutyát bevinni, illetve tiltott dolog az ebek szabad futtatása az Érsekkert teljes területén.

 

 

 A kutyasétáltatásnak tehát konkrét jogi szabályozása van helyi rendeletünkben, emellett vonatkozó törvényi előírások is megfogalmazzák, hogy mit jelent pl. a szabálysértésnek minősülő, „kutyával való veszélyeztetés” fogalma. Ezeket a passzusokat kevesen ismerik, így közterület-felügyelőinknek akad dolga az Érsekkertben, ám le kell szögeznünk azt is, hogy a városban nagyon sokan a rendre ügyelve és az állattartás szabályait betartva sétáltatják ebeiket, figyelve más egri polgárok közérzetére, biztonságára és a köztisztaságra is. Ez különösen fontos számunkra, hiszen ők azok, akik magatartásukkal követendő példát, mintát adnak a többi állattartónak.

 

 

A fenti jogszabályi hivatkozásokhoz hozzáteszem, hogy korábbi, műemlékvédelmi állásfoglalás szerint az Érsekkert műemléki jelentőségű terület, s ennek indoklása az, hogy a kertben egyedileg védett műemlék található.

Nagyon fontos, hogy az Érsekkert rendeltetésszerű, védett, pihenőkertnek megfelelő használatát fenntartsuk, így itt semmiképpen sem célszerű kutyafuttatót létesíteni, a közelben azonban van erre lehetőség. A kertet sok ezer egri polgár használja szabadidejének eltöltésére, piknikezésre, a ligetes, virágos terület rendszeresen családi- és gyermekprogramok helyszíne, egyben gyógyhelyfejlesztési célterület lesz a jövőben. Fontos, hogy a fenti szempontokat is érvényesítsük akkor, amikor a jóleső kutyasétáltatásról és felelős ebtartásról gondolkodunk.

 

Úgy látjuk, hogy az önkormányzatnak ebben kettős feladata van:

 

1.) szükséges a törvényben és helyi rendeletben, valamint szakhatósági véleményekben foglaltaknak érvényt szerezni;erről tájékoztatjuk a kutyásokat az őket tömörítő szervezeteken, illetve állatorvosokon keresztül.

2.) másrészt a kutyatartók érdekében fontos a számukra megfelelő körülményeket biztosító „kutyás infrastruktúra” kialakítása.

 

A városi költségvetésben van forrás „eb-WC”, illetve kutyafuttató létrehozására és kezelésére. Ezek a kisebb-nagyobb fejlesztések megtörténnek ez évben. Tervben van egy új kutyafuttató létesítése a Csákó városrészben, az Érsekkert északi oldalán élők számára pedig rendelkezésre áll ilyen létesítmény az autóbusz pályaudvarnál. Emellett az érsekkerti Táncsics sétányon a kutyások számára egyértelmű jeleket festünk fel a napokban, világossá téve, hogy a szabályozásnak megfelelően merre sétáltathatják kedvenceiket. Ez úton kérjük, hogy figyeljenek ezekre a jelekre.

Arra kértük a kutyásokat, hogy ezt vegyék figyelembe, s ebben közterület-felügyelőink is segítségükre voltak: fokozott ellenőrzéseik során figyelmeztették az ebtartókat, felhívva a figyelmet a sétáltatással kapcsolatos szabályokra (póráz megléte, kutyapiszok felszedése - utóbbi témában bírságoltak is). Az idei évben eddig végzett ellenőrzés-sorozat tapasztalata szerint alapvetően nem volt jellemző, hogy egy-egy állat gazdája „veszélyeztetéssel” szabálysértést követett volna el, ugyanakkor az év első felében érkezett bejelentés egy-két kirívó esetről. Éppen ezért a tavaszi-nyári fokozott ellenőrzések során közterület-felügyeletünk minden esetben felhívta a kutyasétáltató figyelmét arra, hogy a kert mely részébe és milyen formában lehet kutyát bevinni. Eddig szabálysértési eljárás indítására nem volt szükség. Felhívjuk az ebtartók figyelmét arra, hogy az ellenőrzések a jövőben is folytatódnak.

 

A kutyafuttatókról:

 

Eger Önkormányzata a közeljövőben tervezi a városi kutyafuttatók számának bővítését. Ennek első lépéseként - internetes felületen - különböző kutyafuttató-helyszínekre teszünk majd javaslatot a lakosság számára, erről a helyi sajtóban részletesen értesítjük az egrieket.

 

Egerben jelenleg két helyen létezik kutyafuttató: egy a buszpályaudvar mellett és egy a Felsővárosban. A belvárosi területet valamiért kevesebben használják, holott rendben tartjuk a dupla kapuval ellátott létesítményt. Arra bíztatjuk a kutyásokat, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel, próbálják ki a buszállomásnál található, számukra fenntartott területet. Újabb kutyafuttatók létesítését is terveztük már a Felsővárosban, s vannak elképzeléseink más városrészekre vonatkozóan is.

 

Vannak sajnálatos lakossági tévhitek, s ezek eloszlatása komoly feladat: többen ellenezték már futtató létesítését a lakókörnyezetükben, mert tartanak a zajtól és egyéb, feltételezett problémáktól. Megítélésünk szerint ezeknek az aggályoknak nincs alapja: az önkormányzat által létrehozott és karbantartott kutyafuttatók nem csak az ebtartókért vannak, hanem a környéken élők biztonságát és komfortérzetét is szolgálják. A következő évek átfogó, területi szemléletű fejlesztési programjainak megvalósítása során figyelembe vesszük az ebtartók valós igényeit, s ezekhez igyekszünk megtalálni a nem kutyások közérzetét, biztonságérzetét legjobban szolgáló megoldásokat.

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló