Megérkezett az idei első hó
Sokan sokféleképp elemezték az április 3-i választások végeredményét: a Fidesz-KDNP környékén az eredményekből azt olvasták ki, hogy nemcsak eddigi kormányzásuk, hanem jövőbeni terveik is hatalmas támogatottságot élveznek, míg az ellenzéki pártok közül az első nyilatkozatok szerint nincs egyetértés, hogy mi az oka és ki lehet a felelőse a választás vereségnek – van, aki bűnbakért kiált, van, aki szerint az ellenzék ezt együtt, közös erővel vesztette el.
Mint arra már az Azonnali egy korábbi elemzésben – amiben a hatpárti ellenzéki együttműködés közös kampányában használt várt előnyöket vetettük össze a végleges eredményekkel – felhívta a figyelmet,
2022-ben az ellenzéki összefogás pártjai közel 850 ezer szavazattal kevesebbet kaptak listán, mint 2018-ban az akkor külön induló pártok összesen.
Ezek alapján nyilvánvaló, hogy a választási matek nem egyszerű matematikai feladvány, hiszen a pártszimpátia mellett más változók is befolyásolhatják a szavazói hajlandóságot.
Ahogy a Political Capital már kiadott egy gyorselemzést az elvesztett 850 ezer szavazóról, úgy most egy másik politikai think tank, a Republikon Intézet is ilyennel jelentkezett. Előbbi szerint egyértelműen a Jobbik-szavazók morzsolódtak le az ellenzéki szövetségről – a PC a megyénkénti listás szavazatok megoszlásából következtet erre.
A Republikon egy másik utat járva azt vizsgálta meg, hogy az egykoron szélsőjobbról a néppártosodás következtében a centrumba átpozícionáló párt szavazói
hogyan szavazhattak idén a jelöltekre abban a húsz egyéni választókerületben, ahol négy éve a legjobb eredményeit érték el.
Nem mindenhol követték a pártotot a szavazóik
2018-ban, amikor az ellenzék külön indult, akkor összesen a 106 egyéni OEVK-ból 14-et húztak be: a legtöbbet az MSZP-Párbeszéd pártszövetség nyolccal (Budapesten hétben, ezenkívül az idén is megszerzett Szeged székhelyű Csongrád-Csanád egyben), a Demokratikus Koalíció három (mindhárom budapesti), a Jobbik és az LMP egy-egy választási kerületben, ahogy Pécsről a független Mellár Tamás is bekerült, aki később a Párbeszéd frakciójában kapott helyet.
Ehhez képest idén csak Budapesten sikerült újabb mandátumokat szereznie az ellenzéknek egyéniben, ahol valóban működött az egy az egy elleni küzdelem, míg vidéken Mellár Tamáson és Szabó Sándoron kívül egy mandátumot sem sikerült szerezni, pedig az ellenzék 30 könnyen nyerhető kerülettel, további 24 csatatérkerülettel számolt.
A Jobbik 2018-ban több helyen is a második erővé lépett elő, négy OEVK-ban ért el 40 százalék feletti eredményt (ebből egyet, a Dunaújváros székhelyű Fejér megye 4-es választókerületet nyerte meg), emellett további 12 helyen ért el 35 százalék vagy afeletti eredményt.
A Republikon gyorselemzésben azt próbálta megbecsülni, a Jobbik szavazói az előző választáson a párt legsikeresebb húsz kerületében idén hova szavazhattak. Mint elemzésük elején jelzik, becslésről, a tendenciák jelzéséről van szó az írásukban.
A húsz vizsgált kerületben az ellenzéki összefogás közös jelöltjei több szavazatot kaptak, mint a Jobbik-jelöltek 2018-ban, azonban ha átlagot vonunk, akkor azt látni
a 2018-as Jobbik-szavazók mindössze 53 százaléka követhette a pártot, és húzta be az ikszet az Egységben Magyarország jelöltjére.
A húsz kerületből leginkább a Csongrád-Csanád 4-es, azaz a hódmezővásárhelyi kerületben követték a szavazók az összefogást: itt a becslés szerint a Jobbik-szavazók 77 százaléka szavazott át Márki-Zay Péterre, 14 százalékuk pedig a Mi Hazánk jelöltjét, Veres Csaba Leventét ikszelhette.
Ezen kívül még négy helyen szavazhattak át 60 százalék felett az ellenzékre: a Tapolca székhelyű Veszprém megye 3-ban (72 százalék), a Barcs székhelyű Somogy megye 2-esben (64 százalék), a Marcali székhelyű Somogy megye 3-ban (63 százalék), illetve Balatonfüreden, a Veszprém megye 2-ben (60 százalék).
A húsz OEVK közül a legalacsonyabban Ózdon (32 százalék), Szolnokon és Nyíregyházán szavazhattak át, e két város esetében az átszavazás 41 százalékos lehetett.
Érdekesség, hogy a Fejér megye 4-es választókerületben,
ahol négy évvel ezelőtt a Jobbik győzött, mindössze az akkori szavazók 56 százaléka ikszelhette idén az ellenzéki jelöltet,
aki amúgy a szintén jobbikos Kálló Gergely volt (2018-ban az időközben polgármesterré választott Pintér Tamás), és maradt alul közel ezerötszáz szavazattal Mészáros Lajos ellenében.
De akkor mi lett a Jobbik-szavazókkal?
A Republikon azt is megvizsgálta, hogy hova tűnhettek azok a választók, akik 2018-ban még Jobbikra szavaztak. Egyrészt tartja magát az a narratíva, hogy vannak olyanok, akik a párt néppártosodását elutasítják, ezért a Jobbikból kivált Mi Hazánknál találták meg a számításaikat, de a Fidesz is ebből a szavazói csoportból bővíthette a szavazótáborát.
Ez csak részben igaz, bár mindegyik kerületben azt látni, hogy a Mi Hazánk valóban a Jobbik korábbi szélsőjobboldali szavazóit tudta meggyőzni:
a vizsgált kerületek közül egyet leszámítva mindegyik helyen legalább tíz százalékuk szavazott a végül parlamentbe bejutott radikális pártra
– az egyetlen kerület, ahol nem, a Tapolca székhelyű Veszprém megye 3, ott a think tank szerint nem tudta az egykori Jobbik-szavazókat megszólítani a Toroczkai László vezette szélsőjobboldali párt.
Mint az a fentebbi ábrán is látszik, e húsz kerületben a 2018-ban Jobbikra szavazók 53 százaléka szavazhatott az ellenzéki összefogás jelöltjére, 15 százalékuk a Mi Hazánkra és a nem elhanyagolható 7 százalékuk a Fideszre,
azonban legtöbben egyszerűen inkább nem mentek el szavazni.
Mint az intézet az elemzésében írja, az adatok alapján arra is lehet következtetni, hogy „miközben a jobbikos szavazók teljes körű megszólításának hiánya rányomta a bélyegét az Egységben Magyarországért teljesítményére,
nem egyedül a Jobbik szavazóit nem tudta mozgósítani az ellenzéki összefogás a választás során.
Emellé hozzáteszik, 2018-ban a legerősebb ellenzéki jelölt-narratíva miatt eleve nem csak a Jobbik-szavazók szavazhattak az akkor még Vona Gábor által vezetett párt jelöltjeire.
A teljes elemzés az alábbi linken érhető el.
Ezt a cikket az Azonnali szállította.
