2024. október 7., Amália

Eger ügye

#fidesz #lázár jános #vágner ákos

Lázár János Egerben járt és a fideszesek lelkét ápolta

Csarnó Ákos - MTI 2024.04.19. 07:55

A darabokra esett egri Fideszt próbálta egybeterelni de mondott pár szót az unióról, a kegyelmi-botrányról és Magyar Péterről is

 

Június 9-én ahogyan országosan, úgy Egerben is háború vagy béke, marakodás vagy gyarapodás között kell választaniuk a szavazóknak - mondta az építési és közlekedési miniszter csütörtökön a Fidesz-KDNP egri kampánynyitó rendezvényén tartott pódiumbeszélgetésen.

 

Lázárt Pajtók Gábor országgyűlési képviselő köszöntötte Vágner Ákos polgármester-jelölt társaságában. Pajtók bemutatta az egri helyzetet, szerinte az elmúlt időszakban az egri Közgyűlés válságos időszakot élt át, ráadásul a városvezetés hozzá nem értése miatt milliárdokat veszített a város, zsákutcába került a fejlődés. Olyan jelöltek kellenek szerinte, akik hitelesek és nem terhelt a múltjuk a mostani Közgyűléssel. Eger fejlődését csak a béke, egy összetartó és elkötelezett csapat garantálhatja – emelte ki.

 

Vágner – Oroján – Orosz

 

Mivel a választások előtt már lassan számolni sem lehet az Egerben a Fidesz vagy volt fideszes polgármesteri jelölteket, fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a politikai ellenfeleik is tudják, hogy csak az egységes, összetartó csapat garantálhatja a fejlődést a városban, ezért híresztelik azt, hogy Egerben több Fidesz van. Egerben egy Fidesz van és minden ellenkező híresztelés ellenére a Fidesz-KDNP pártszövetség Egerben is sérthetetlen – emelte ki.

 

Lázár János szerint a párt legfontosabb feladata helyben és országosan is megküzdeni újra a bizalomért, mert a kegyelmi ügy óta "a Fidesz kicsit más történelmet ír és más időben és léptékben halad, mint ahogyan eredetileg tervezte". Ebben a helyzetben a belső félreértéseket és konfliktusokat félretéve összefogásra, alázatra és kőkemény munkára van szükség - szögezte le.

 

Amennyiben a Fidesz-KDNP pártszövetség megnyeri a választásokat, garantálják az ország polgárainak, hogy békében fognak élni és pénzhez jutnak a kormányzati munkát támogató, a kabinettel együttműködő helyi közösségek - tette hozzá.

 

Hangsúlyozta, hogy a Fidesz nemcsak egy érdekközösség, hanem értékekben is gondolkodik, ezért nem kis sebet ütött a párton a kegyelmi ügy. A köztársasági elnök pedig úgy távozott, hogy nem magyarázta el: a kormánynak és Orbán Viktornak ehhez a döntéshez semmi köze nem volt - jegyezte meg. Magyar Péter ezt a helyzetet kihasználva új messiásként járja az országot és van is rá érdeklődés, elsősorban a csalódott ellenzéki szavazók részéről - közölte.     "Nem kell eltúlozni, de alábecsülni sem a jelenséget: fel kell venni a kesztyűt, ezt a választást alulról, alázattal kell és lehet megnyerni" - fogalmazott Lázár János.     

 

Az európai parlamenti választással kapcsolatban kifejtette: két világ harcol egymással és aki azt gondolja, van híd közöttük, az téved. A voksolás nem távoli és elvont dolgokról szól, hanem arról, hogy a magyarok, így az egriek sorsáról hol fognak dönteni - mondta. A miniszter szerint minél erősebb Brüsszel, annál gyengébb Budapest. Hozzátette: a mai ellenzék vezetői már "dollárcselédek" és ezt a cselédsorsot szánják az országnak is. Azt, hogy az ország ki tudjon maradni a háborúból, egyetlen ember tudja garantálni: Orbán Viktor és egyetlen politikai erő, a Fidesz - szögezte le Lázár János.     

 

A kormánypártok helyi jelöltjeit és szavazóit teljeskörű összefogásra buzdította, mert szavai szerint idén Egerben csak a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, Vágner Ákos és csapata képes változást elérni. Erre azért van szükség, mert az ország egyik legszebb városa zsákutcába került, miután legutóbb megválasztottak egy olyan polgármestert, aki nem tenni, csak lenni akart - mondta.

 

Hangsúlyozta, hogy egy normálisan működő városban a politikusok nem egymással, hanem településükkel foglalkoznak. Ilyen ügynek nevezte a vármegyeszékhelyt elkerülő út kérdését, amelyet megválasztása esetén Vágner Ákos egyik legfontosabb feladatának tekint, és amelynek 90 milliárd forintba kerülő megvalósítását vele együttműködve a kabinet is támogatja.

 

indexkép: MTI/Komka Péter

 

Támogasd adód 1%-val a hatalomtól független újságírást!

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adószám: 19294571-1-18.

Köszönjük!

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló