2024. május 11., Ferenc

Mindenki ügye

Kásler Miklós szerint a kormány szeretné jutalmazni a szociális dolgozókat is, de erre nincs pénz

2019.11.30. 00:00

A humánminiszter nagyrabecsüléséről biztosította a szociális ágazat dolgozóit, de azt mondta, 500 ezres plusz juttatást nem tudnak nekik adni.

 

A Miniszteri percek 7. epizódjában a Semmelweis nap apropóján kérdezték az 500 ezer forintos jutalomról Kásler Miklós minisztert – szúrta ki a medicalonline.hu.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere a Facebook-oldalára feltöltött videóban elmondta: az egészségügyben dolgozók munkáját a társadalom és a kormány elismerése övezte, ez utóbbi anyagilag is kifejezve megbecsülését részesíti 500 ezer forintos jutalomban az egészségügyieket. Mint mondta, más körülmények között, de ugyanazt az emberi együttérzést képviselték a járvány időszakában a szociális ágazat dolgozói is, akikre szintén számos többletfeladat hárult az elmúlt hónapokban. Teljesítményüket nagyra értékeli a kormány, ám hiába szeretné mindezt úgy a kabinet, mint személy szerint Kásler is elismerni, a kiegészítő jövedelmek tekintetében szükség volt a differenciálásra, hiszen megszabta azt az ország gazdasági teljesítőképessége.

 

Mintegy vigaszként a humániminiszter hozzátette, hogy a kormány előtt most is napirenden van a szociális ágazatban dolgozók béremelésének kérdése.

 

 

(Indexkép: Bruzák Noémi / MTI)

 

Még a kormánypárti szavazók többsége szerint is járna a bérkiegészítés a szociális dolgozóknak

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló