2024. április 19., Emma

Vélemény

Lehetett volna másként is – Hibázott Eger városvezetése az új önkormányzati cégvezetők kinevezésekor

Egri Ügyek Szerk. 2019.11.30. 00:00

Attól, hogy a korábbi fideszes városvezetés kialakított egy rossz gyakorlatot, még lehetett volna másként is csinálni.

 

Egy mentálisan egészséges embernek mára már szinte hányingere van attól, ami politika címszó alatt ebben az országban folyik. Döbbenet nézni hétről-hétre, ahogy a pártközpontban kitalált jelmondatok és kereszténynek hazudott ideológia mentén tapos át mindenkin egy kormányzat azért, mert annak vezetője kiválóan felismerte, hogy a magyar emberek egy jelentős többségét nem érdeklik a tények, ők hinni, a szerencsétleneken gúnyolódni és egy kicsit, vagy nem is olyan kicsit valakit mindig utálni akarnak. Mellettük ott van egy tehetetlen politikai csoport, amely magát ellenzéknek tartja, de hosszú évek óta ezer sebből vérzik. Az ellenzék, amely mintha nem tanulna a hibáiból és rendre önként sétál bele a neki állított csapdákba.


Ezen két pólus között hánykódik a magyar társadalom jelentős része, többségük pedig kénytelen abban a tudatban élni, hogy felismerték, semmi jóra nem vezet a társadalom totális és tudatos megosztása, de meguntak már harcolni. Harcolni az agresszív önkénnyel és a tudatosan kitermelt idiotizmussal szemben. Megunták, hogy a magyar politikai közbeszédből eltűntek a tények, a ránk ordított nagy zajból még maga kicsipegetheti a saját kis morzsáit, de ezek már csak részeredmények, apró boldogság a hírcsárdává vált álvalóság kenyereskosarából.

 

Miért menne másként Egerben?


Egerben sincs ez másként, van egy Fidesz, amely a lehető legaljasabb módon próbál keresztbe tenni a jelenlegi vezetésnek csupán azért, mert a helyi kormánypárti erők többsége távol került a kasszától. Csúsztatások, politikai színjáték és sok-sok hazugság. Rejtély, hogy a Fidesznél miért nem látták még be, hogy egy valódi, hiteles, normálisan kommunikáló ellenzéki szerep kialakítása Egerben egyenes út lenne számukra a következő választásokon a sikerhez. Azonban ehhez higgadt, magukat és környezetüket reálisan látó hangadók kellenének a párt egri szervezetébe is, ehelyett van egy Oroján Sándoruk, aki gonoszságból, bosszú- és hatalomvágyból tesz mindent, és ebben a helyzetben nehéz elhitetnie az emberekkel, hogy ő bizony csak a választópolgárok érdekeit képviseli. Egerben is tökéletesen érvényes a Fideszre az, hogy ők addig képviselik a választópolgárok érdekeit, amíg az egybeesik az ő érdekeikkel, ellenkező esetben kuss van mindenkinek.


Ebben a közegben várost vezetni nyilván nem egyszerű: súlyos elvonásokkal járó kormánybosszú, helyi fideszes kiskirályok kicsinyes játszmái és látszólag belső politikai viták is nehezítik Mirkóczi Ádámék helyzetét. Az új városvezetés munkájáról még mindig korai mérleget készíteni annak fényében, hogy a koronavírus-járvány mindent felborított. Azonban az a kezdetektől fontos lenne, hogy az emberek lássák, az újak meg tudják haladni az előző, hatalomból, erőből politizáló fideszes városvezetést, akik az akkori ellenzéket szinte sosem vették emberszámba, többször igyekeztek őket megalázni, és ha az egriek véleményét kellett volna képviselniük, olykor az sem érdekelte őket. (Utóbbira jelképes példa az Érsekkert átnevezése a helyiek tiltakozása ellenére.)


Hogy sikerül-e meghaladni Habisék, vagyis inkább Nyitraiék vezetési morálját, azt még nem lehet tudni, a napokban azonban történt egy olyan intézkedés az egri Városházán, amely nem feltétlen biztató irányba mutat, hiszen a városi cégek többségének vezetőcseréje finoman szólva is folyhatott volna nagyobb átláthatósággal. És elsősorban nem, vagy nem csak azért, hogy Oroján Sándorék és a helyi Fidesz is részt vehessen a döntéshozatalban, mert reakciójuk borítékolható: minden szar, mindenki alkalmatlan, mindenki hülye.


Dióhéjban: az egri önkormányzati cégek többsége új vezetőt kapott. Több esetben erre jó oka is volt a városvezetésnek, nézzük például a TV Eger működtetéséért és az Egri Magazin kiadásáért is felelős Média Eger Nonprofit Kft. esetét. A cég, így az önkormányzati televízió és lap éléről kitették Gay Krisztinát, aki a közszolgálatiság legalapvetőbb értékeit is hajlandó volt figyelmen kívül hagyni azért, hogy totális Fidesz-propagandát alakítson ki a városi közpénzből is üzemeltetett médiumokban. Ha a helyzet úgy kívánta, még a hírhamisítástól sem riadt vissza, ITT gyűjtöttük össze ténykedése legvállalhatatlanabb momentumait. És azért több más önkormányzati cég háza tájáról is lehetett hallani, hogy micsoda mutyik folytak a háttérben a fideszes időszak alatt, nyilván több esetben is vállalhatatlan volt az ezekhez asszisztáló cégvezető.

 

Egy kicsivel nagyobb átláthatóságot!


A probléma elsősorban azzal van, ahogy az új kinevezések megtörténtek. És ezzel szemben még az sem igazi érv, hogy tulajdonképpen a helyi Fidesz alakította ki azt a struktúrát, amellyel sok kötelező kört kikerülve lehet véghezvinni a folyamatot. Ugyanis az önkormányzati cégek ügyvezetőinek kinevezéséről már egy ideje elsősorban nem a közgyűlés dönt, hanem a szintén városi tulajdonban lévő EVAT Zrt. igazgatósága. Ez történik most is, a különbség csak annyi, hogy most nem a közgyűlés hivatalos javaslatára, hanem a polgármester ajánlására.


Hogy egy ilyen vezetőcserének hogyan is kellene történnie, arra sok forgatókönyv van, a nyilvánosság szempontjából azt érdemes megemlíteni, hogy hogyan nem. A veszélyhelyzet miatt kialakult egyedi jogkörök tulajdonképpen egyszemélyes vezetővé tették Egerben a polgármestert, Mirkóczki Ádámot. Hogy ezzel hogyan gazdálkodott, arról összességében lehet úgy nyilatkozni, hogy nem hozott semmilyen olyan döntést, amelyet egyébként se tett volna meg a kollektív városvezetés. És azt is ki lehet mondani, ha nem lett volna koronavírus-krízis, minden bizonnyal az Egységben a Városért Egyesület frakciója akkor is megszavazza az ajánlást, és az EVAT igazgatósága ugyanezeket a vezetőket nevezi ki a városi cégek élére. Azonban maga az eljárás, az, hogy az egriek, akikért ezeknek a cégvezetőknek dolgozniuk kell, nem ismerhették meg még a pályázók névsorát sem, akik közül kikerültek a szerencsések, nem előremutató. Nem haladja meg egy centivel sem a Fidesz korábban kialakított önkényes gyakorlatát, amelybe most beillesztették Mirkóczkiék az egész folyamatot. Ugyan az ilyen döntésekbe nem szólhatnak bele a város polgárai, mégis fontos lenne, hogy az egriek legalább tudják, kik irányítják majd azokat a városi cégeket, amelyek működése hatással van egész Egerre, belenézhessenek az időben nyilvánosságra hozott pályázatukba, véleményezhessék azokat, és érezhessék azt, amit a Fidesz vezetése alatt szinte sosem.


Ami szintén nem elhanyagolható: Mirkóczkiék ezzel olyan támadási felületet adtak a helyi Fidesznek, amely egy nagyobb átláthatósággal könnyen kivédhető lett volna. Annak a Fidesznek, amely önkényességben, kicsinyes politikai bosszúban és ha kell, a félhazugságok igazságként szajkózásában nem ismer határokat Egerben sem.

 

Itt a névsor: Mirkóczki őket váltotta le Eger városi cégeinek éléről, és ők az új vezetők

 

Így palizta be az egrieket a Fidesz a vízilabda-botrányban

A kormánypárt minden szintjéről előbújt a bullshitkommandó. És ez az egész már egy idő után nem a vízilabdáról, hanem az olcsó és az embereket teljesen idiótának néző propagandáról szólt. Május 11-én robbant a bomba, a klub által kiadott közlemény szerint az Egri Vízilabda Kft.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló