2024. április 20., Tivadar

Mindenki ügye

#benzinár #üzemanyagár

Itt az 500-as üzemanyagár, és a jó ég tudja, hol lesz a vége

Nagy Donát 2021.10.19. 10:56

Szerdától a gázolaj kilencedik, a benzin pedig hatodik alkalommal állít be zsinórban árrekordot, egy hónapon belül.

Szerdától ismét, ezúttal 5 és 7 forinttal drágulnak az üzemanyagok, írja a Népszava. Így literenként a benzinért átlagosan 497, a gázolajért pedig 514 forintot kérhetnek a kutaknál.

A menetrendszerű áremelés "természetesen" újabb, immár menetrendszerű árrekordot is hoz.

A lap szerint a gázolaj ára több mint egy hónapja minden héten kétszer emelkedett úgy, hogy valamennyi csúcsdöntésnek számított. Így a termék díja szerdától egymás után nem kevesebb mint kilencedik alkalommal állít be rekordot. A benzintarifa esetében az elmúlt három hét hozott - a holnapi nappal együtt - zsinórban hat csúcsdöntést.

Azaz augusztus eleje óta a benzin átlagára 42, a gázolajé pedig 63 forinttal nőtt.

Az ok változatlanul a nyersolaj és a forint árfolyamváltozása. Az Európában irányadó, Brent típusú nyersanyag hordójának ára hétfőn 86 dollár fölé emelkedett, ami - egyetlen 2018 októberi napot leszámítva - hét éves rekord. A forint pedig csak gyengül és gynegül, tegnap 312-t kellett adni egyetlen amerikai dollárért.

 

Grád Ottó, a legnagyobb iparági cégeket tömörítő Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára a cikk szerint nem számít a mostaniaknál érdemben magasabb üzemanyagárakra: szerinte a tarifákat az elkövetkező hónapokban inkább hullámzás jellemzi majd.

Hát, meglátjuk.

Címlapképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló