2024. április 19., Emma

Mindenki ügye

#gasztronómia #gasztro #bocuse d'or

Harmadik lett a magyar csapat a Bocuse d'Or világdöntőjén

Csarnó Ákos - Időkép 2023.01.24. 07:18


Bronzérmes lett a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny világdöntőjén, amelynek eredményét a rendezvény második napján, hétfő este hirdették ki a franciaországi Lyonban. Az idei döntő győztese Dánia.

 

A legnagyobb presztízsű nemzetközi szakácsversenyként számon tartott Bocuse d'Or világdöntőjét kétévente rendezik meg a névadó Paul Bocuse séf szülővárosában. Az idei világdöntőn vasárnap és hétfőn 24 nemzet csapata készíthette el fogásait.

 

A magyar Bocuse-csapat az európai válogatón elért második helyezéssel érkezett. A csapat élén Dalnoki Bence, a novemberben immár két Michelin-csillaggal értékelt Stand Étterem sous chefje állt, akinek munkáját Nyikos Patrik segítette commis-ként. A coach feladatait Széll Tamás látta el, míg a csapat elnöke Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke volt.

A világdöntőt idén Dánia nyerte, második helyen Norvégia csapata végzett, az eddigi legerősebb szereplését jelentő bronzérmet pedig a magyar csapat vehette át.

A verseny legjobb commis-jának (segédjének) járó díjat Norvégia kapta, a legjobb tál Svédország, a legjobb tányértéma pedig Franciaország csapatáé lett.

Első alkalommal adták át a társadalmi elkötelezettség díjat, amelyet a mexikói csapat nyert el, és szintén először volt a versenynek gyermekzsűrije, amely Japánnak ítélte különdíját.

 

A Bocuse d'Or lyoni döntőjén hagyományosan két ételt kell elkészíteniük a csapatoknak: egy látványos tálat, amelyet először egyben, majd tányérra tálalva kell prezentálni, valamint egy eleve tányérra készült fogást.

 

A táltéma kötelező alapanyagai az ördöghal, a fekete kagyló és a Szent Jakab-kagyló voltak.

 

Formabontónak bizonyult a tányértéma, a csapatoknak ugyanis gyerekmenüt kellett készíteniük, három fogást 15 személyre. A fogások mindegyikében szerepelnie kellett a töknek, az előételnek vegánnak kellett lennie, a főételben pedig kötelezően tojás is szerepelt.

 

indexkép: Jeff Pachoud / AFP

Van egy jól bevált étel recepted? Befőzöl? Savanyítasz? Bort készítesz vagy szörpöt? Fűszerekkel foglalkozol? Láttál egy jó éttermet? Ajánlanál menüt? Vagy csak egyszerűen érdekel minden ami gasztro? Akkor itt a helyed :) Ha bármi, ami étel-ital-gasztro, színes-szagos és egri, akkor küld el nekünk mi pedig megosztjuk, hogy minél több emberhez eljuthasson! egriugyek(kukac)gmail.com
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló