2024. március 29., Auguszta

Eger ügye

#eger #fidesz

Hiánypótlás: újra van Fidesz Egerben!

Csarnó Ákos 2023.03.31. 19:58

Mától újra létezik a Fidesz egri csoportja, igaz a Közgyűlésben tevékenykedő frakcióról egy árva szót sem szóltak.

 

Nagyjából három hónapos kálvária után ma újjáalakult a Fidesz egri csoportja. Erről Pajtók Gábor is beszámolt a közösségi oldalán. A hangzatos bejelentésből viszont látványosan kimaradtak a jelenlegi egri Közgyűlés tagjai.

 

Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség!

 

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, Országos Választmányának Elnöksége 2023. március 20-án, nyolc egyhangú igen szavazattal úgy határozott, hogy a 2022. december 06-án feloszlatott egri helyi szervezet újjászervezése keretében az egri helyi szervezet 88 tagjának tagfelvételi kérelmét elfogadja.

 

A mai nappal a Fidesz egri szervezete 83 taggal és 5 támogató taggal újjáalakult. A szervezet az ősszel esedékes tisztújításáig 3 fős elnökséget választott.

A szervezet elnökének Dr. Ruszkai Csabát, alelnökeinek Miklós-Balog Évát és Misz Józsefet választotta meg.

 

A tagság az alakuló ülésen hozott határozatával az alábbi nyilatkozatot fogadta el:

 

A Fidesz egri csoportja a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség alapszabályának megfelelően kívánja szolgálni az Egerben élők érdekeit. Tevékenységével támogatni kívánja az ember méltóságán és felelősségvállalásán alapuló polgári társadalom megszilárdulását, elő kívánja segíteni a közéletben a családok erősödését, a munka becsületét, az egyéni és közösségi jogokat biztosító rendet. Továbbá, elő kívánja segíteni a hagyományok és a keresztény értékrend erősítését szolgáló döntések meghozatalát, miként a nemzet összetartó erejének növelését.

 

Tagjaink nemcsak elfogadják ezeket az értékeket, hanem azokért dolgozni is készek. Célunk egy erős, egymás tiszteletén alapuló, a polgári értékeket következetesen megtartó közösség létrehozása, amely méltó az egri polgárok bizalmára, támogatására.

 

Az előttünk álló időszakban fontos feladatunknak tekintjük helyi politikai közösségünk erősítését és a város jövőbeni vezetésére alkalmas, a választópolgárok bizalmára méltó képviselőjelöltek kiválasztását, akik tiszteletben tartják az egri választópolgárok akaratát, közéleti munkájukkal a Fidesz – KDNP Pártszövetség polgári és keresztény értékrendjének megfelelően szolgálják Eger városát, az Egrieket.

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló