2024. március 29., Auguszta

Eger ügye

Hogy vészeli át Eger a koronavírus-krízist? – Interjú Eger polgármesterével

Dr. Csarnó Ákos 2019.11.30. 00:00

Ingyen szájmaszkokat szeretne osztani az egri önkormányzat, jön a telefonos tájékoztatás és a közterület-felügyelők, illetve a polgárőrök is be lesznek vonva a védekezésbe. Mirkóczki Ádám portálunknak adott interjújában az olvasók kérdéseire is reagált.

 

– A koronavírus miatti állapotok rendkívüli helyzetet teremtettek az országban és Egerben is. Polgármesterként kiterjesztett jogkörrel rendelkezik. Röviden, melyek ezek és ezek közül melyekkel élt eddig?

 

– Első körben megbeszéltem a frakcióvezetőkkel, és minden képviselőt felhívtam, a jegyző úr is, hogy a biztonság miatt az előző hétre tervezett bizottsági ülések is elmaradnak, mint ahogy a március 26-ra időzített közgyűlés is. Kértem mindenkitől, hogy ebben legyenek partnerek. Az én érdekem is az, hogy ne politikai jellegű döntéseket hozzak, ha ilyenre mégis szükség lenne, akkor mindenkit külön felhívnék, vagy személyesen egyeztetnék velük. Most az a legfontosabb, hogy a védekezés szempontjából minden döntést meghozzunk időben. Eddig azt tapasztaltam, hogy az eddigi lépéseink zömével 2-3 nappal előztük meg kormányzati döntéseket, úgyhogy szerintem eddig jól és hatékonyan működünk ebben a rendkívüli helyzetben. Élni szeretnék és nem visszaélni a rám ruházott nagyobb mozgástérrel.

 

– Vannak példák az országban, egyebek közt Szekszárdon és még több településen, ahol a polgármesterek meglehetősen egyedien értelmezik ezt a rendkívüli állapotot, és a jogkörüket nem csupán a koronavírus okozta helyzet kezelésére használják, hanem olyan intézkedéseket is hoznak, amelyekhez egyébként jó eséllyel nem járulna hozzá a testület. Egerben van ilyenre példa?

 

– Nem szeretnék ilyen döntéseket hozni. Nem az a célom, hogy kihasználjam ezt a rendkívüli állapotot, hanem az, hogy hatékonyak legyünk a védekezésben. Ezért minden szükséges döntést meg fogunk hozni, de semmi olyat nem szeretnék, ami nem függ össze ezzel a helyzettel.

 

– Milyen intézkedéseket hozott eddig polgármesteri hatáskörben a koronavírus-helyzettel kapcsolatban?

 

– Talán a legfontosabb az volt, hogy azonnal egy 50 millió forintos keretről döntöttünk, amely szabadon felhasználható a védekezéssel kapcsolatban. Ebbe beleértendő a tisztítószerek és fertőtlenítőszerek, a különböző védőeszközök, kesztyűk, maszkok beszerzése és minden olyan elektronikai eszköz biztosítása, amely arra szolgál, hogy a hivatali dolgozók otthonról is tudjanak dolgozni.

 

Emellett – gondolva egy kritikus időszakra, és ezt a javaslatomat mindenki támogatta – arról is döntés született, hogy mintegy 1200 darab, egyenként 5000 forint értékű, tartós és száraz élelmiszereket tartalmazó csomagot készítsünk el és raktározzunk. Ha nem lesz rá szükség, akkor az intézményeink konyhái fel tudják majd használni, ha pedig szükség lesz rá, ne akkor kapkodjunk, hanem most próbáljunk meg előre gondolkodni. Ha a vírus miatt valami rendkívüli helyzet lépne elő, 1200 háztartásnak azonnal tudunk biztosítani “túlélőcsomagot”, ami az alapvető élelmiszerekre vonatkozik.

 

Az egész országban hasonlóan cselekedtek, ahogy mi, amikor az intézményeinket időben bezártuk. Ennek ellenére emlékezhetünk arra, hogy kaptam hideget-meleget, amikor a Bitskey-uszodát lezárattam. A Belügyminisztériummal és Pintér Sándor tárcavezetővel egyeztettem előre a kérdésben, erre a helyi Fidesz nekiállt kritizálni a döntést. Legalább az ilyen időszakban el lehetne tekinteni a politikai csatározástól, de ez sajnos nem mindenkinek sikerül Egerben. Olykor nem hálás ilyen közegben súlyos döntéseket hozni, de mindez másodlagos most.

 

A város további fontos lépése volt szerintem, amellyel egyedülállók vagyunk az országban, hogy Eger 13 pontján felállítottunk fertőtlenítő- és tájékoztató pontokat. Rendkívül büszke vagyok az egri sportklubokra, hogy ők végzik ezeken a pontokon és a jövőben is ők fogják a fertőtlenítéseket és tájékoztatásokat. Itt külön megköszönném Eger két vizilabdacsapatának a közreműködését, az Eger SE futballcsapatának, a Eszterházy SC női és az SBS Eger férfi kézilabdacsapatának ezt a példaértékű segítséget. Az is várható, hogy ezek sportolók a jövőben segítenek az időseknek például a bevásárlásoknál.

 

 

Sajnos továbbra is gondot okoz, hogy nagyon nehéz a mostani helyzetben a fertőtlenítőszerek beszerzése. Ha valaki azt tapasztalja, hogy egy-egy ilyen pont mégis zárva lenne, annak az a magyarázata, hogy hiányzik a fertőtlenítőszer. 

 

Kezdeményeztük, hogy Egerben ritkábban közlekedjenek a helyi járatok, továbbá működtetjük a házi segítségnyújtó rendszert. Ezen felül a hivatalt teljesen takarékra állítottuk, minden iroda szinte csak otthoni munkavégzéssel működik, a hivatalban csak ügyelet van.

 

Elindítottunk egy tájékoztató oldalt a Facebookon, ott minden döntésről folyamatosan tájékoztatjuk a lakosságot. Létrehoztunk három ingyenesen hívható zöldszámot, amelyet minden, a koronavírussal kapcsolatos kérdésben lehet hívni. Ebből a három számból az egyik éjjel-nappal hívható. Létrehoztuk egy adományszámlát, amelyre ebben a pillanatban (vasárnap délután készült az interjú – a szerk.) 1.520.000 forint gyűlt össze.

 

Lezártuk Eger 87 játszóterét, mert azt látjuk, hogy nem gondolkodik mindenki felelősségteljesen, nekünk viszont az a dolgunk, hogy helyettük is felelősséggel döntsünk. A helyi iparűzési adó kapcsán is tettünk számos kedvezményt a vállalkozásoknak: átütemezésre, részletfizetésre is lesz lehetőség, illetve más, elsősorban technikai könnyítésekre.

 

Azt is látjuk, hogy a rendkívüli helyzet jelenlegi és jövőbeni hatásai miatt az elfogadott költségvetésünket majd módosítani kell. Már arra is vannak terveink, hogy miként reagáljunk arra is, ha nem lesz megfelelő kormányzati kompenzáció. 

 

– A rendkívüli helyzet során egyedül dönt, vagy másokkal is megbeszéli a fontosabb lépéseket? 

 

Természetesen van egy szűk stábom és a Városháza összes irodáján van ügyelet, ott vannak az irodavezetők, a szakmai háttér mindig rendelkezésre áll. De nagyon fontos hangsúlyoznom, hogy akkor követném el a legtöbb hibát, ha valamilyen felmerülő ügyben nem döntenénk időben, de eddig azt látom, hogy sikerült időben reagálnunk. Minden pillanatban értékeljük a helyzetet, ahogy az országból érkeznek a hírek, a fejlemények. Próbálunk mindenre odafigyelni, előre gondolkodni.

 

– Milyen feladatai vannak ahhoz képest, amikor még nem állt fenn a rendkívüli helyzet? Mit nem tehetne meg, amit egyébként megtenne?

 

– Most bármilyen döntést meghozhatnék, ahogy láttunk erre más városvezetőktől precedenst az országban. Újraírhatnám a költségvetést, dönthetnék létszámokról, fizetésekről és sok másról. De természetesen pont nem szeretnék ilyen döntéseket egymagam meghozni, csakis olyanokat, amelyek szorosan összefüggnek a helyzettel.

 

– Vannak olyan intézmények, amelyek nem együttműködők?

 

– Inkább úgy fogalmaznék, hogy látok hibákat. Mentalitásbeli, felfogásbeli különbségek vannak, de semmi olyan, amit ne tudnánk megoldani, abszolút együttműködik mindenki. Utóbbira példa, hogy a három körzeti óvoda vezetőivel már akkor beszélgettünk az óvodák bezárásáról, amikor ez a helyzet még nem volt világos. Átbeszéltük, hogy vajon felvállalhatom-e a felelősségét annak, hogy, amíg a kormány nem mutat egyértelmű irányt, én ezt saját hatáskörben megtehetem-e. Sok kérdésben ilyen szinten gondolkodunk előre, miközben minden érintettel igyekszem azonnal egyeztetni, kikérni a véleményüket.

 

– A nagyobb városi cégekkel már egyeztetett? Milyenek a munkavállalók kilátásai?

 

– Ez a legnagyobb problémánk. Őszintén szólva itt nem látom kormányzati támogatás nélkül a fényt az alagút végén. Mindegy is, hogy nagy vállalatokról, önkormányzati cégekről beszélünk, vagy kisebb és egyéni vállalkozásokról, szinte mindenki az üzleti tervét és az anyagi lehetőségeit nézve “beleállt a földbe”. Megteszünk mindent, partnerek vagyunk bármely olyan kérdésben, amely támogatható, de korlátozottak a lehetőségeink. 

 

– Az önkormányzati dolgozókkal, az önkormányzati cégeknél dolgozókkal mi a helyzet? Elbocsátások, elmaradások a fizetésekkel lehetnek?

 

– Ezekről még nincs szó, a városi költségvetésben kiadási oldalon szerepelnek ezeknek a cégeknek a működési támogatásai, azonban még nem látjuk pontosan, hogy a jelenlegi helyzetben ezek meddig leszenek elegendők, az egyensúly meddig maradhat meg. Látni kell, hogy nem csak az idegenforgalmi adó, de az iparűzési adó bevételei is jelentősen elmaradnak majd a várttól. A legnagyobb bevételek félelmetesen nagy arányban szenvednek csorbát, és azt, amit bevételi és kiadási oldalon beterveztünk, nagyon finoman fogalmazva sem lehet tartani, mindent újra kell tervezni. Most két vezérfonalat látok magam előtt: az egyik a gyorsaság, azonnal és időben döntsünk; a másik pedig, hogy első a biztonság, a pénz itt kevésbé számít.

 

– A saját hatáskörben hozott intézkedései közül az uszodabezárást most is helyes döntésnek gondolja? A helyi Fidesz egy erős ellenkampányba kezdett ennek kapcsán.

 

– Ha visszamehetnék az időben, akkor ennyit sem hezitálnék, egy kifejezetten helyes döntésnek tartom. Ma már látjuk, hogy mi van Észak-Olaszországban, brutálisak az ottani megbetegedési számok. Most is azt gondolom, hogy helyesen jártam el, hogy felhívtam Pintér Sándor belügyminisztert a kérdésben és kikértem a véleményét. Más még csak ajánlást se adott.

 

– Az óvodabezárásokkal kapcsolatban is érdekes ellenzéki hozzáállással szembesülhetett. Kezdetben javasolták az intézkedést, majd kritizálták. 

 

– Egyértelműen vállalom a döntést. A mi feladtunk, hogy csökkentsük a társadalmi érintkezéseket, a társadalmon belüli érintkezések szinterét. Most a helyi Fidesz-frakcióval hadd ne kelljen foglalkoznom, kisebb bajunk is nagyobb annál, hogy a kicsinyes játékaikat kelljen kommentálnom. Most Nyitrai Zsolt állt elő egy javaslattal már a sokadik saját kezdeményezésünk után, hogy zárjuk le a piaccsarnokot, vagy a kaposvári mintát kövessük. Erre azt tudom mondani, amíg a Tesco, a pláza és a nagyobb áruházak nyitva lehetnek, addig miért kellene bezárni a piacot. Ha bezárunk egy ilyen vásárlási színteret, ahol alapvető élelmiszerekhez jutnak hozzá, akkor annyival több ember menne más boltokba. Értem, és én is sokat gondolkodtam, mi a helyes, de az élelmiszerekhez hozzá kell jutni, és mindig jobb, ha több helyen vannak kevesebben.

 

– Több városban az önkormányzat saját maga szerez be szájmaszkokat és oszt a lakosságnak. Terveznek ilyet?

 

– Folyamatban van. A dolgozóknak már sikerült elintézni, a lakossággal érintkező dolgozók már kaptak. A fertőtlenítő pontokra maszkot, kesztyűt minden önkéntesnek, sportolónak biztosítottunk. Az óvodák és bölcsődék ügyeletén szintén biztosítottuk már a megfelelő eszközöket, ahogy az önkormányzati intézményeknél is. Több ajánlatot várunk, ha kapunk érdemi választ, azonnal megindul a beszerzésük. 

 

Szeretném, ha háztartásonként legalább egy maszkot tudnánk adni. Nekünk is eszünke jutott, hogy az Agria Humánnal gyártatunk, csak nincs alapanyag. Nem véletlen, hogy a kormányhoz is csak most érkezett alapanyag. Már régen megkezdtük volna a gyártást, ha lenne alapanyag, de egyebek közt hiányzik a gumi és nem szeretnénk gagyit készíteni, de egyszerűen nincs az országban alapanyag.

 

– Még közel sem tudjuk, hol a vége, de jelenleg hogy látja, miként fog tudni Eger talpra állni a válság után?

 

– Van elképzelésem, folyamatosan gondolkodom, több javaslatom is van erre vonatkozólag, de jól megfontolt érdekből nem szeretnék erről beszélni egyelőre. De van tervem, hogyan jusson az önkormányzat pénzekhez. Két módja is van, sőt három. Egyet talán önerőből is meg tudunk oldani.

 

– Az önkormányzat mivel tudja segíteni a turisztikai szektort és minden olyan területet, amely külső segítség nélkül nem tudna tovább működni?

 

– Abban a pillanatban, ha az élet visszaáll a normális kerékvágásba, akkor szerintem az igény is tízszer akkora lesz a szórakoztató, kulturális és kávézó helyek, éttermek megnyitására, abban bízom, hogy nagy veszteség után, de fel tud állni a szektor. A kérdés, hogy addig túl tudják-e élni ezek a szolgáltatók, azok a vállalkozások, intézmények, szállásadók, akik ebből élnek. Folyamatosan keressük a megoldásokat.

 

– A jelenlegi helyzetben egyébként milyen segítséget kap a város a kormánytól? Helyi kormánypárti politikusok lobbiznak, segítenek a városnak?

 

– Úgy mondanám, hogy több kormánytaggal jó kapcsolatban vagyok, szinte bármikor fel tudom őket hívni, (na jó, van amikor én se tudom felvenni a telefont, így ők se mindig, de sms-üzenetre válaszolnak), hogy szeretnék egy visszahívást, és általában meg is kapom. Kár, hogy az egri Fidesz nem olyan, mint egyes kormányzati szereplők. De ezt az ügyet nem szeretném pártpolitikára használni, vannak, akik megteszik helyettem.

 

– Az elkövetkezendő hetekben és napokban milyen bejelentések, intézkedések várhatók az önkormányzat részéről a koronavírus kapcsán?

 

– Ahogy említettem, nagy erőkkel azon dolgozunk, hogy minimum 30 ezer darab szájmaszkot szerezzünk minél hamarabb, hogy legalább egy darab szájmaszk kerüljön minden egyes háztartásba. Fogunk indítani egy telefonos kampányt, amely során a legfontosabb információk eljuthatnak a háztartásokba. Fogunk indítani videós kampányt is, amelyben a legfontosabb tudnivalókról adunk tájékoztatást, hogy mit lehet és nem szabad csinálni, hogyan járjanak el az emberek. Szeretnénk a polgárőrséget és a közterület-felügyeletet arra is használni  hogy a köztereken csellengő, bandázó fiatalokat küldjék haza. Ha valaki nem eléggé felelősségteljes, akkor nekünk kell annak lenni.

 

 

– Nem csupán a koronavírussal kapcsolatos teendői vannak az önkormányzatnak. Tudnak a város működtetésére megfelelő embert, időt, energiát fordítani?

 

– Jelenleg igen, a humánerőforrás abszolút rendelkezésre áll, a költségvetés, bármennyire is szidja a helyi Fidesz, stabil, persze hogy meddig lesz az a kieső bevételek miatt, azt nem tudjuk. Jelenleg nincs a likviditással vagy a humánerőforrással kapcsolatos problémánk, de nem tudjuk, mit hoz a jövő.

 

– Fennállhat-e a veszélye annak, hogy bármilyen mulasztás esetén forrásoktól eshet el a város? A kérdés azért is aktuális, mert úgy fest, van esély arra, hogy a Déli iparterület fejlesztésére nem érkezik meg közel 130 millió forint. 

 

– Szerintem nem, mert ezt leszámítva nincs olyan ügy, amiről nem tudok. Arra viszont kifejezetten számítok, hogy a Fidesz mindent megtesz azért, hogy hasonló szituációkat előállítson. Igazából itt már régen nem a futó projektek az igazi probléma, hanem az, hogy miként indul újra az élet, az alapvető feladatokat hogyan látjuk el. Ki dől a kardjába, ha egy látványberuházás elmarad, és helyette például egy sokkal fontosabb, likvid probléma kerül biztosításra.

 

Nagyon sok forgatókönyv van a fejemben, de addig, amíg nem tudjuk, hogy egyébként a kormány hogy kívánja a helyzetet kezelni, nehéz bármit is jósolni. Nem csak Eger, hanem az ország 3200 települése van veszélyben most, és minél nagyobb egy város, annál nagyobb a probléma.

 

Persze nincsenek illúzióim, Oroján Sándorék részéről a politikai csatározások újra fognak indulni. Az olvasók ugyan nem látják a privát levelezéseket, de most sem az együttműködő kolléga vagy politikustárs körvonalazódik ki a frakcióvezető egyes megnyilvánulásaiból.

 

– A Déli iparterülettel kapcsolatos 130 millió ügyében az Önök reagálása az volt, hogy a nem megfelelő átadás-átvétel és a felelős irodák információ-visszatartása miatt csúszhattak le a határidőről. De polgármesterként mégis Ön a felelős a kialakult helyzetért, mint ahogy azért is, hogy a hivatali működés kialakítása során nem számoltak azzal, hogy ilyen hátráltató tényezők is a rendszerben lehetnek.

 

– Egyértelműen felelős vagyok, de közben azt kell látni, hogy itt volt egy 13 év alatt betokosodott, egy 13 éve a Fidesz által uralt rendszer, a Fidesz szája íze szerint működő hivatal. Két lehetőségünk volt október 13-a után: ha az ilyen csapdahelyzeteket ki akartam volna kerülni, akkor azonnal ki kellett volna rúgni mindenkit, és lecseréni mindenkit olyanokra, aki nem ver át, nem akar rosszat. Nem ezt az utat választottam, mindenkinek megadtam a lehetőséget. Rögtön összehívtam az apparátust, elmondtam, hogy nem érdekel, ki, mikor, kinek az ideje alatt érkezett, nem érdekel, kit támogatott, az sem, hogy október 13-án is ki voltak rendelve önkormányzati dolgozók a Fidesz-irodába segíteni. Az érdekel, hogy, aki szeretne és tud dolgozni a városért, azzal én együttműködöm. Nem kell aggódni, hogy politikai leszámolásba kezdenék. Ezért sem értem azokat a kollégákat, akik most fegyelmi eljárás alatt állnak, hogy mi akadályozta őket abban, hogy az információkat időben megosszák. Hozzáteszem, a Fidesznek annyira volt fontos az ügy, hogy másfél évig egy kapavágást nem tettek az érdekében. 2018. augusztus végéig el kellett volna készülni a projektnek. De ennek az időszaknak vége; ha bebizonyosodik, hogy egy kolléga szándékosan hibázott, minden esetben következménye lesz. Én biztosítottam a nyugodt munkavégzés feltételeit, azt látom, hogy nem akar mindenki élni ezzel.

 

– Van tudomása arról, hogy Eger országgyűlési képviselője, volt polgármestere vagy bármelyik fideszes önkormányzati képviselő próbált nyomást gyakorolni a városházi dolgozókra a választások után? 

 

– Igen, van. Volt olyan irodavezető, aki elmondta, hogy őt Habis László személyesen megkereste, hogy szerez neki valamelyik minisztériumban munkát. A volt polgármester ezt nyilvánvalóan azzal a céllal tehette, hogy a Városházán álljon meg az élet. Ugyanezt más is megpróbálta a Fideszből és másokat is megkerestek. Mivel az érintettek szóltak, én nem feltételezem, hogy rosszat akartak volna Egernek vagy nekem, de ezt aljas dolognak tartom a Fidesztől. Amikor Orojánék felállnak és a közvélemény előtt elhúzzák a mézesmadzagot, akkor a háttérben mindent megtesznek, hogy kollégák menjenek el a hivatalból, árulózzák mindazokat, akik az ő idejükben érkeztek a Városházára és normális, szakmai kapcsolatra törekednek velem. Nincs mit szépíteni, elég aljas politikát folytat a Fidesz Egerben.

 

– Ön együtt tud működni a kormánnyal illetve a helyi ellenzékkel? 

 

– A helyi ellenzékkel én szívesen együttműködnék, ha végre azt látnám, hogy nem a politikai cirkuszra törekednek. A Fideszben van két olyan képviselő, sőt, három is, akivel tudok normálisan beszélni, de amíg a frakcióvezetőjük olyan amilyen, és azt csinálja, amit, a többiek pedig tartják magukat a pártparancsokhoz, addig ez nehezen kivitelezhető. A kormánytagokkal más a helyzet, ott sokukkal 10 éves munkakapcsolat köt össze. Ott nem érzek problémát, többen jelezték, hogy forduljak bizalommal hozzájuk. Azt tudom például, hogy Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter borzasztóan letolta a kollégáit, amikor jeleztem neki, hogy máskor a nekem címzett levelet ne Nyitrai Zsolt kapja már meg először.

 

– Azért az a kritika érkezik Önnel szemben is, hogy nem túl hajlamos az együttműködésre.

 

– Nem értek ezzel egyet. Nem tudom, hogy a helyi Fidesz hol kereste velem az együttműködést. Amikor szándékosan keresztbe tesznek egy városi projektnek? És nem csak a Déli iparterület ügyéről van szó, sorolhatnám azokat az ügyeket, amelyek egészen hajmeresztőek. Nem nevezhető figyelmetlenségnek, hanem sokkal inkább szándékosságnak, hogy az előző városvezetés jóvoltából tízmilliós perek vannak az önkormányzatok nyakán, mert nem fizettek ki egyes vállalkozókat. Vagy említhetném a Volán Zrt. felé fennálló, két éve kifizetetlen számlákat és hadd ne soroljam tovább. 

 

Emlékezhetünk, mit művelt már az alakuló ülésen Nyitrai Zsolt és Oroján Sándor, ott, ahol én békejobbot próbáltam nyújtani, ők kvázi hadat üzentek. Abban bíztam naívan ebben a rendkívüli helyzetben, hogy átértékeli mindenki a helyzetét, szerepét, és talán megváltozik annyira a politikai légkör, hogy új alapokra lehet helyezni a mindenkori városvezetést és a közgyűlésen belüli kapcsolatot. De nem látom a segítő szándékot, sajnos nem mindenki érdekelt az együttműködésben és Eger fejlődésében. 

 

– Hogyan vizsgázott a városvezetés ön szerint a választások utáni pár hónapban?

 

– Ha abból indulunk ki, hogy mi a politikai teljesítmény, akkor egy 13 éve a Fidesz uralma alatt működő rendszert átvenni egyik pillanatról a másikra a Parlament világából érkezve, több tapasztalat nélküli képviselővel, akkor azt gondolom, jól vizsgáztunk, a folyó ügyeket átvettük, a legfontosabb napi helyzeteket jól kezeltük. Az első fokmérője egy hatékony, új városvezetésnek az, hogy tud-e jó költségvetést csinálni. Azt gondolom, az első vizsgát teljesítettük akkor is, ha lehet nagyobb és szebb számokat odaálmodni az egyes sorok mellé, és az élet képes felülírni az elképzeléseket, mint ahogy ezt most láthatjuk. 

 

Szerintem más minőségű politizálás folyik a részünkről, mint ez történt korábban, jobb a hangulat a városban sok téren. Igyekszünk a sokszínűséget a város önkormányzati médiumaiban is biztosítani, hiszen hol lehetett elképzelni az előző városvezetés alatt, hogy egy valódi, tényleg közszolgálati alapokon működő televíziója, magazinja legyen Egernek.

 

 

– Vannak olyan választási ígéretek, amelyek azért látszólag nem túl komplikáltak, már ha a kivitelezést nézzük, de még nem indultak el. Már működhetne az elektronikus szavazás rendszere, vagy éppen az egy óra ingyenes parkolás. Ezekkel mi a helyzet?

 

– Az elektronikus szavazás szerepel a költségvetésben, a megvalósításról szóló első tanulmányok már el is készültek, a közbeszerzés kiírásra került. Örülök, hogy nem kezdődött el, mert ez egy több hónapos procedúra, és a mostani helyzetben nem realitás. A parkolási ügyben egy utolsó pontos adatot várok a vagyongazdálkodási irodától, lehet, hogy más módon valósul meg, de az nem az egy óra rovására fog menni, hanem egy sokkal népszerűbb dolog lesz.

 

– A jelenleg is futó beruházásokon kívül milyen fejlesztési lehetőségei lesznek, vannak Egernek az elkövetkezendő évekre?

 

– Nagyon nehéz erről úgy beszélni, hogy nem látjuk a vírushelyzet által keletkezett károkat. Mindenkit óva intenék, hogy olyan álmodozásba kezdjen, ami nem reális. Mérjük fel a károkat, a kötelező feladatokat üzembiztosan lássuk el, és derüljön ki, hogy a nem kötelező, önként vállalt feladatokra (egyebek közt a kultúrára, sportra) mennyi jut. Nagyon nehéz új beruházásokról beszélni, amikor azt sem tudjuk, hogy a magánszektort hogyan érinti a válság. Vannak forgatókönyvek a súlyos károk enyhítésére, de először legyünk túl ezen.

 

 

Az interjú előtti napon megjelent cikkünkben jeleztük, hogy olvasóink bátran küldjenek nekünk kérdéseket, és mi igyekszünk azt feltenni a polgármesternek. A több tucatnyi kérdésekből igyekeztünk minél többet a polgármesternek szegezni, ezekre jutott idő:

 

 

Azért fordulok önökhöz, mert az önkormányzat (nagyon helyesen) lezárta az egri játszótereket a járvány miatt. Csakhogy egy kis homok került a fogaskerekek közé. Társasházi lakásomban ma délben olyan zaj zavart meg, mintha egy csapat gyerek görkorcsolyázna az ablak alatt. Az ablakon kinézve megállapítottam, erről szó sincs. A házunk mögötti játszóteret szalaggal kerítették körbe; csakhogy a szél időközben feltámadt, és berezegteti a műanyag szalagot állandó zavaró zajt okozva, ezzel sokak nyugalmát megzavarva. Nem lehetne-e más módon megoldani a játszóterek lezárását?

 

– A játszótereket nem szeretnénk körbevenni, jobb ötletünk nem volt mint a szalag.

– Tudna olyan korlátozást bevezetni, hogy annak eredményeképp családonként csupán 1 személy intézheti el a bevásárlást az Eger teljes területén lévő élelmiszerüzletekben? Férjem az egyik nagy áruházban dolgozik, van egy 1 éves gyermekünk, és én is féltem az egészségem. Annak ellenére, hogy férjemnek muszáj dolgoznia a jelenlegi helyzetben is, mi nem járunk el itthonról, tekintettel arra is, hogy hol végzi munkáját. Csupán a munkája miatt hagyja el házunkat, nem látogathat minket senki, hetek óta nem találkozunk senkivel. Megteszünk mindent, amit csak tudunk, ha mi elkapnánk, ne adjuk tovább.

 

– Abszoult jogos a felvetés, de az önkormányzatnak semmilyen jogosítványa sincsen, hogy bárkit a szabad mozgásban korlátozzon. Itt csak az emberek értelmére hagyatkozhatunk, ha valaki ebben a helyzetben nem fogja fel, hogy miért kell kerülni a tömeget, és ha mégis menni kell, akkor maszkban, védőfelszereléssel, azzal nem tudok mit kezdeni. Én magam is karanténba helyeztem magam a családom előtt, mert rengeteg emberrel kell találkoznom. Nem tehetek olyat, hogy bárkinek is megtiltsam azt, hogy a családjával menjen bevásárolni.


– Mi lesz az önkormányzati tulajdonú cégekkel, köztük az Agria Humán dolgozóival? Kapnak-e valamennyi fizetést, vagy valamit, hisz sokunknak a rehab-rokkant járadékunk nem több mint 45-50 ezer forint? Vagy megmarad-e az állásunk, sokan a szolgáltatás résznél dolgoztunk.

 

– Azon dolgozunk most is, hogy rendben menjenek a dolgok. Minden héten kapok jelentést az önkormányzati cégektől, hogy miként áll a pénzügyi helyzet, azon vagyunk, hogy mindenki kapjon fizetést a jelenlegi vészhelyzet idején is.

– Más városokhoz hasonlóan már tettek, vagy a közeljövőben szándékoznak-e valamilyen intézkedést tenni azért, hogy a város ellássa a lakosokat is védőmaszkokkal?

 

– Már vannak lépések, de nem tudok pontos dátumot. Amint lesz szállítmány, minden háztartás kapni fog. De nem tudom megígérni, hogy meglesz-e és hogy mikor.

– Rendőrség, önkéntesek, hivatali személyek is felhívhatnák az idősek figyelmét, hogy ne tartózkodjanak odakint, ha nem muszáj, és tájékoztathatnák őket arról, hogy miben kérhetnek és kaphatnak segítséget. Utcákra, lépcsőházakhoz, boltokhoz ki lehetne-e helyezni erről információkat nekik?

 

– Az önkénteseink a város 13 pontján folyamatosan tájékoztatást adnak, a városi médiumokban folyamatosan tájékoztatást adunk, de hogy ne maradjon ki senki, indítunk egy telefonos kampányt is. Azonban sokaknál azt lehet látni, már csak azért sem tartják be az utasításokat, mert ezt kérik tőlük.


– Mikor mond le?

 

– Majd ha választók úgy döntenek.

– A turizmus a járványügyi helyzet hatására erősen visszaszorulni látszik, Eger építészeti értékeinek megőrzése, kiemelése viszont történelmi, tanulmányi, kulturális és turisztikai szempontból egyaránt fontos. Amennyiben a közvélemény jelentős hányada a javaslat mellé áll, megvalósítható-e az uszodai Makovecz-torony nagyteljesítményű, esti megvilágítása, illetve tekintettel az "egyedülállónak" beharangozott török-magyar főkonzulátus egri intézményére és a nemzetközi kapcsolatok ilymódú tiszteletére, kivitelezhető-e a felújított Minaret erkélyén egy kb. 4-5 db fényforrásból álló, megvilágítási rendszer, kiemelve ezzel a torony csúcsát?

 

– Ezek azok a látványberuházások, amelyeket szeretek, de sajnos most nem prioritások. Az, hogy díszkivilágítást kapjon egri épület, az szép, de most nincs realitása akkor, amikor óriási károkat szenved éppen az ország és Eger gazdasága. Ha egy cég, vállalkozó ebbe besegít és vállalja az ezzel kapcsolatos költségeket, akkor természetesen nem zárkózunk el az ilyen ötletektől.

– Tisztelettel kérdezném hogy màjus végén lenne Egerben az esküvőm. Meg lehet-e tartani vagy sem?

 

– A jelenlegi állapot szerint meg lehet tartani. A 100 főnél nem nagyobb rendezvény megengedett, de ez tényleg csak jelenlegi állapot.

– Nagyon sok egyedül élő, idős ember van Egerben. Közülük soknak van kutyája, macskája, él vele egyéb háziállat. Van-e valamilyen kapacitás ezen állatok ellátására, gondozására, ha netán a gazdi kórházba kerül a koronavírus, vagy bármely súlyos betegség miatt?

 

– Én már akkor boldog leszek, ha minden egyedül élő rászorulót el tudunk látni. Az állatvédelem kiemelten fontos, de jelenleg azoknak a toborzásánál tartunk, akik az időseket krizishelyzetben ellátják. Szerintem ez a kérdés azokat a szervezeteket érinti, akik ilyennel foglalkoznak, ezeket egyébként az önkormányzat támogatja.

– Létezik "demokratikus" lehetőség komolyabb nyomást gyakorolni a "maradj otthon"-kihívás teljesítésére a teljes kijárási tilalom elkerülése érdekében?

 

– Ez lényegében azokról az intézkedésekről, tájékoztatásokról szól, amiket 0-24 órában adunk az interneten, televízióban, fertőtlenítőpontokon. De azt látni, hogy pont a legveszélyeztetettebb korcsoport mégis nagy számban van az utcákon. A demokratikus út ennyi, a nem demokratikus út pedig a kormány döntésétől függ.

– A szabálytalan nyitvatartást ki ellenőrzi és hogyan szankcionálják?

 

– A kormányzati döntés nem egyértelmű, hogy kire vonatkozik, nem egyértelmű az sem, hogy ki ellenőrzi. Ha valaki azt tapasztalja, hogy valaki megszegi az előírást, akkor megteheti a bejelentést. Az önkormányzatnak nincs olyan feladata, jogköre, hogy ellenőrizzen. Ha lesz ilyen változás, akkor meg fogunk tenni mindent ezen a téren is.

 

Hány fertőzött van Heves megyében és Egerben? Hány ember van a megyében és Egerben karanténban? Tömeges megbetegedés esetén a fertőzötteket az egri kórházban fogják ápolni, vagy átszállítják valamelyik járványkórházba? Ha esetleg bevezetik a kijárási tilalmat, akkor Egerben ezt kik fogják ellenőrizni? A rendőrségnek van erre kapacitása?

 

– A kijárási tilalomnak több fokozata van. Lehet olyan, hogy csak munkahely és lakás, vagy éppenséggel a gyógyszertár között lehet közlekedni, de lehet olyan is, hogy teljes a tiltás. Szerintem inkább az első verzióra van kilátás. Ilyenkor azok a szervek biztosítják a rendet, akik erre hivatottak, elsősorban a rendőrség, ha meg szükségállapot van – ne legyen – akkor a katonaság. Jelenleg nincs egri fertőzöttről tudomásunk, csak házi karanténról. A megyei helyzetről utoljára megyei védelmi bizottságban kaptunk tájékoztatást, a megyében nincs fertőzött.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló