Porcsin Zsolt: Nem kívánják a sajtó szabadságát

A mindent eluraló koronavírus mellet próbálunk emlékezni március 15-e üzenetére is. ennek kapcsán nekünk, médiamunkásoknak természetesen legfőképp a sajtó helyzete jut eszünkbe. Szerkesztőségünknek megtiszteltetés Porcsin Zsolt, a Heves Megyei Hírlap egykori főszerkesztőjének szavait tolmácsolni az Egri Ügyek hasábjain, március 15-én.

Porcsin Zsolt: Nem kívánják a sajtó szabadságát

Az 1848-as tizenkét pontnak szinte mindegyike ma is értelmezhető, a legelső pedig most is legelső. „Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.” Mert nincs szabad ország, igazi demokrácia szabad sajtó nélkül, mert nincs szabad sajtó tényleg működő demokrácia nélkül. És kívánjuk? Akarjuk-e mi, 21. század eleji magyarok, hogy legyen szabad a sajtó? A kérdés, pontosabban a válasz persze ennél bonyolultabbá vált mára, s ahhoz, hogy tényleg sajtószabadság lehessen a hazában, sok tényező együttes jelenléte szükségeltetne. S a sokból a legfontosabb az olvasó, a polgár. Akarja-e ő, hogy legyen neki szabad sajtó? Mert ha ő nem akarja, akkor nem is lesz, mert különben kinek, minek, miért.

Harminc évvel az egykori szépreményű rendszerváltozás után eljutottunk oda, hogy a közéleti ügyekkel foglalkozó média iránt érdeklődő népesség többsége nem akar szabad sajtót. Nem akarja megismerni a számára közvetlenül nem tapasztalható valóságrészeket a médiából, nem kíváncsi az értelmező vélemények sokszínűségére, nem viták részeseként vagy érdeklődő szemlélőjeként akar döntésre jutni közös ügyeinkben. Nem érdekli senki más, csak saját maga s azok az orgánumok, amelyek készséggel tálalják neki mindazt, amit fogyasztani szeretne. Azok nem támasztanak benne kétségeket, nem tesznek fel neki is kínos kérdéseket, nem késztetik töprengésre, nem szembesítik saját gyarlóságával.

Az egyre nagyobbnak tűnő többség azt a sajtót szereti - már aki még figyel a sajtóra -, amelyik felettébb szereti őt magát, az olvasót, a tévénézőt, a rádióhallgatót. Mézes szavakkal dicséri saját politikai liblingjeit, trágáran tolja el az ellenoldalt, mindenekfelett dicsér és kíméletet nem ismerve gyaláz.

Mintha az emberek többsége már nem kívánná a sajtó szabadságát. A neki hízelgő sajtót kívánja! A hétköznapokban megalázott polgár ugyanúgy, mint a pártmagaslatra emelkedett dölyfölődő nímand.

Rossz út ez, nagyon rossz út. Az így összegyurmázott világ következménye az lesz, hogy előbb-utóbb kiállnak majd újak, akik felemelik a hangjukat, s kívánják majd a sajtó szabadságát… Csak közben sokan megnyomorodhatunk. Például a haza is. Megint.