2024. március 28., Gedeon Johanna

Vélemény

Tényleg egy iskolabezárást kérő egri orvos tehet arról, hogy nem bízunk a kormány intézkedéseiben?

Barna Benedek 2019.11.30. 00:00

A bizalom rombolásához nincs szükség a hivatalos intézkedéseket kritizáló orvosokra. Megteszi helyettük a kormány. Mondjuk azzal, hogy ők maguk sem tartják be a saját előírásaikat.

 

Dr. Darvai László egri belgyógyász, ostorosi háziorvos nemrég a TV Eger adásában beszélt arról a koronavírus-járvány kapcsán, hogy szerinte nem kerülhetjük el a tragédiát, ha nem zárnak be az iskolák és az óvodák. Ezt azzal indokolta, hogy egy olyan kórokozóról van szó, amely a felnőttek egészségét, életét veszélyezteti igazán, de nagyrészt a gyerekek terjesztik. Ugyanis ők "szinte tünetmentesek, szabadon járnak-kelnek, és hordozzák az intézményeken keresztül, családról családra a bajt".

 

Az interjúra reagálva "A kiló nem százat jelent" nevű blogon – amely a leírása szerint "azért indult, hogy az ideológiai szekértáborokon túllépve tiszta vizet öntsön a pohárba" – megjelent egy cikk "Több érv szól az iskolabezárások ellen, mint azt egyetlen vidéki háziorvos cáfolhatná" címmel.

 

Ezt a cikket osztotta meg Facebook-oldalán az egri közgyűlés Fidesz-frakcióvezetője, Oroján Sándor, azzal a megjegyzéssel, hogy "egy ostorosi háziorvos adta elő a szakértőt korona-ügyben, és helyezkedett szembe az országos védekezéssel". Márpedig a politikus szerint "nem okoskodni kéne, és kelteni a hangulatot a kormány ellen a helyi TV-ben".

 

Nos, mik is azok az érvek, amelyeket az ominózus blogbejegyzés szerint nem tud cáfolni Dr. Darvai László? A blog szerint az iskolabezárás mellett szól egyrészt az, hogy sok a hátrányos helyzetű család, akiknek számítógépe sincs, másrészt a szülők számára nagy terhet jelent a digitális oktatás. Emellett azt is felhozza érvként a cikk, hogy nem volt világszerte iskolabezárás, a gyerekek pedig nincsenek veszélyben, és nem bizonyított, hogy továbbadják a fertőzést (ez utóbbi állítás alátámasztására egy tudományos folyóirat cikkét is belinkelték).

 

"Mindenkit, aki él és mozog, tünetmentes fertőzőnek tekinteni és karantén alá vonni teljesen ismeretlen az epidemiológia eszköztárában. Szakmai nonszensz. Akár tudja ezt a háziorvos, akár nem" - viszi be a végső döfést a cikk szerzője. A blogger azt a megállapítását valószínűleg kevesen vitatják, hogy az iskolabezárás problémákkal járna. De azért azt hozzá kell tenni, hogy a tavaszi tapasztalatokból kiindulva a kormánynak hónapjai lettek volna felkészülni az esetleges őszi távoktatásra.

 

Más országok intézkedéseire hivatkozni ebben az esetben értelmetlennek tűnik, hiszen a hazainál enyhébb és szigorúbb intézkedésekre is láthatunk példákat. Ez csak annyit mutat, hogy nem egységes az álláspont. Az sem feltétlenül döntő érv, hogy nem ez a járványtani gyakorlat, hiszen azt is meg lehet időnként változtatni – és különösen egy olyan vírus esetében, amelyről még mindig sok mindent nem tudunk, így talán hajlana is rá a szakma. A cikkben idézett tanulmánnyal pedig az a helyzet, hogy az nem igazolja a blog állítását, egyszerűen azért, mert nem az van benne, amit a szerző állít. Szerinte ugyanis a Nature írásából az derül ki, hogy a "kisgyerekek nagyon valószínűtlen, hogy terjesztenék a koronavírust, nem tudni miért". Csakhogy az eredeti angol cikk valójában úgy fogalmaz, hogy "a fiatal gyermekek, köztük a 0-5 éves korosztály, kisebb valószínűséggel adják tovább másoknak a vírust". Márpedig a "valószínűtlen" és a "kisebb valószínűséggel" egyáltalán nem ugyanazt jelenti. (Nem beszélve arról, hogy jelentek meg olyan tanulmányok, amelyek szerint a kisgyerekek is terjesztik a vírust, az ezzel kapcsolatos kutatások eredményei tehát közel sem egyértelműek.)

 

Nem pusztán „egyetlen háziorvos” véli tehát úgy, hogy a gyerekek is terjesztik a vírust. Amellett sem lehet elmenni, hogy a blogger gyakorlatilag már a címben lesajnálta a Heves megyei orvost, mintha az ő szakmai véleménye nem számítana. Ez egyébként kissé ironikus, mert ugyanez a blog egy hónappal korábban azzal a címmel közölt egy cikket, hogy "Egy magyar háziorvos korrektebb tájékoztatást ad a koronavírusról, mint bárki". Bizony, amikor egy helyi szakember a blog véleményével megegyező dolgot mond, akkor olyanokat olvashatunk az oldalon, hogy "Amire a szenzációhajhász média és a hisztériakeltésben érdekelt politikusok nem képesek, képes egy vidéki magyar háziorvos". Az Ostoroson praktizáló Dr. Darvai László megszólalását ellenben úgy kommentálja a szerző, hogy "egyetlen vidéki háziorvos akarja eldönteni, hogy bezárjuk az országban az összes óvodát és iskolát". Így lesz tehát valaki "bezzeg a vidéki háziorvos", vagy "csak egy vidéki háziorvos", attól függően, hogy amit mond, az alátámasztja-e valakinek a véleményét.

 

Arra egyébként a doktor nyilatkozatát „okoskodásnak” minősítő Oroján figyelmét is felhívták egyesek, hogy olyasvalakinek a hozzáértését kérdőjelezi meg, aki közelről láthatja, tapasztalhatja, mi történik. A képviselő erre úgy reagált, hogy szerinte ilyen helyzetben – függetlenül attól, hogy milyen szakemberről van szó – nem megengedhető az intézkedések kritizálása. „Akár a vírustagadók, akár a mindent bezárni akarók véleményét nézem, a meghozott intézkedések iránti bizalmat rombolják. Ha valakinek javaslata van, lehet fordulni az operatív törzshöz, de legalábbis ne egy helyi tv-hez, amelyik a lakosságot hangolja, nem a döntéshozókat" – írta.

 

Oroján Sándor 

 

Rendes dolog Orojántól, hogy nem vonja kétségbe Dr. Darvai László szakértelmét – ellentétben a hatvani kórházban dolgozó Zacher Gáboréval, aki a képviselő szerint "régóta ellenzéki véleményeket mond, szóra sem érdemes" –, csak az a kár, hogy közben egy kalap alá veszi a vírustagadókkal. Utóbbiak ugyanis nem pusztán az intézkedéseket kérdőjelezik meg, hanem veszélyeztetik az emberek egészségét is. (Legtöbbünk valószínűleg inkább választana egy feleslegesen aggodalmaskodó doktort egy betegségeket elbagatellizáló orvos helyett.)

 

Ami pedig a bizalom rombolását illeti, ahhoz nincs szükség a hivatalos intézkedéseket kritizáló orvosokra – megteszi helyettük a kormány. Mondjuk azzal, hogy ők maguk sem tartják be a saját előírásaikat: Orbán simán elutazott Horvátországba nyaralni, miután előtte arról beszélt, hogy idén „Több Balaton, kevesebb Adria”; Szijjártó Péter külügyminiszter maszk nélkül utazgatott a világon mindenhová, amíg el nem kapta a koronavírust.  Azzal is a bizalmat rombolják, hogy nem közlik folyamatosan, helyi szinten hogyan oszlanak el az aktív fertőzöttek, így az ember nem tudhatja pontosan, hogy alakul a járványhelyzet a lakóhelyén. Ugyanezt teszik a nyilvánvaló következetlenségeikkel: emlékezhetünk még, hogy tavasszal azon a napon jelentette be a miniszterelnök az online oktatásra való átállást, amelyiknek a reggelén még arról beszélt a rádióban, hogy szerinte nem indokolt lépés az iskolák bezárása. Amíg ilyeneket lát és hall az ember, elég nehéz bízni a magyar járványkezelésben. Akkor pedig az intézkedéseket kritizáló orvos legfeljebb csak megerősíteni tudja azt, amit az ember addig gondolt.

 

A rend kedvéért tegyük hozzá azt is, hogy alig két nappal azután, hogy Oroján „okoskodásnak” nevezte az orvos figyelmeztetését, Orbán bejelentette az iskolabezárásokat – igaz, egyelőre csak a 8. osztály fölött.

 

Nagyrészt a gyerekek terjesztik a járványt, de a felnőttek halnak bele az egri belgyógyász szerint

Brutálisan őszinte szavak Ostoros háziorvosától, Dr. Darvai Lászlótól a TV Eger adásában, aki szerint nem kerülhetjük el a tragédiát, ha nem zárnak be az iskolák és az óvodák. Ez a típusú védekezés, amit jelenleg végez az ország, messze nem elegendő ahhoz, hogy a tragédiát elkerüljük - mondta a TV Eger adásában Dr. Darvai László egri belgyógyász, ostorosi háziorvos.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló