2024. április 20., Tivadar

Vélemény

Olvasóink többségének nem tetszik az új Dobó tér és az új szökőkút

Egri Ügyek 2019.11.30. 00:00

Sivár, túl minimál, szürke? Netán ízlésesen modern és tágasabb? Heves vita alakult ki oldalunkon az új Dobó térről. A beérkezett véleményekből válogattunk.

 

Fotó: Serfőző Péter 

 

Amióta megújult a Dobó tér, számos véleményt olvashattunk különböző közösségi oldalakon, helyi hírportálokon arról, hogy kinek mennyire tetszik vagy nem tetszik a város főtere. A közelmúltban portálunk is közölt egy vitaindítót, amelyben egyebek közt arra is felhívtuk a figyelmet: ahhoz, hogy komolyan lehessen venni a véleményeket, nem ártana egy kicsit javítani a vitakultúránkon. Hiszen néha úgy tűnik, mintha egyesek zsigerből elutasítanának mindent, és akkor is problémáskodnának, ha egy másik városban akár még rá is csodálkoznának arra, amit saját városukban kritizálnak. Ennek több oka is lehet: az első és egyben legjobb verzió, ha tényleg nem tetszik valakinek az, amit lát és ennek okait el is tudja értelmesen magyarázni. A második - ez már egy fokkal nehezebb helyzet -, ha valaki azért nincs nagyon kibékülve az új látvánnyal, mert szerinte a városvezetést nem érdekli, mit akarnak az egriek, úgyis azt csinálnak, amit akarnak. A harmadik, szinte reménytelen csoport pedig mindent kapásból elutasít azért, mert "Orbán takarodj!" és amúgy meg a Fideszből mindenki egy csaló, na meg ez a Habis, ohh...


E-mail címünkre, cikkünkhöz kommentként és a Facebook-oldalunkra több száz vélemény érkezett a Dobó térről. Kijelenthető, hogy sajnos döntő többségében elhatárolódnak az egriek a főtértől, csupán néhány olyan álláspont érkezett, amely méltatta a területet.


Először jöjjön néhány pozitív visszhang:


"Úgy látom, egyedül vagyok a véleményemmel, de nekem tetszik. Szükség volt egy tágasabb térre. A színeket majd "beviszik" az egriek, meg a turisták, akik megtisztelik jelenlétükkel a rendezvényeket. És milyen jó lesz a nagyobb tér, ha egy-egy koncertet, uram bocsá' egy jó utcabált rendeznek majd."


"Nagyon tetszik az új tér. Nekem pont a 'sivársága' jön be a legjobban. Persze nyugodtan lehetne szellős, nyitott, modern térnek is nevezni. A régi füves rész biztosan nagyon természetközeli volt, meg minden, de ki engedte el jó szívvel a kisgyerekét a fűbe? Hátha sikerült felszednie 1 kis ajándék kutyapiszkot. Szerintem "ülőhely" is sokkal több van. A kislányom épp tegnap mondta, h. mennyivel jobb itt üldögélni, mint a régin volt."


"Európa-szerte ma sok városban az idilli kis terek mellett egy nagyobb közösségi tér is van. Ezek legtöbbjén nem nő fű, virág, de még fa is ritkán... A szürke egy bevált szín (pl. Rómában a Szent Péter tér burkolata)... A szökőkút praktikus, mindjárt nem olyan sivár a tér, ha működik. Télen pedig, amikor el kell zárni, észrevétlen lesz, nem árválkodik üresen a csobogója (mert nincs neki)... Át lehet rajta hajtani kerékpárral, vagy áttolható egy babakocsi anélkül, hogy tartani kellene kisebb szintkülönbségektől. A tér beleolvad a környező utcákba. Ez, valamint a sugaras díszítés a kövezeten azt a látszatot kelti, hogy milyen tágas ez a tér...Persze lehetnek ellentétes vélemények, de egy régi közmondással élve: "A puding próbája az evés" (Én reménykedek, hogy beválik. A nyári turista szezonban ez el fog dőlni.)"

 

Fotó: Serfőző Péter


A kritikusok:


Azok közül, akiknek nem tetszik a tér, szinte mindenki azt említette, hogy szerinte sivár, szürke, kevés a zöldfelület és a padok sem túl esztétikusak.


Egy egri mérnöktől az alábbi sorokat kaptuk:


"A lapjukon meghirdetett kérdésben szeretnék véleményt mondani, lehetőleg nem ismételve az eddig elhangzottakat.
Egyik szemem sír, a másik nevet a kérdés kapcsán. Tény, hogy valamit kezdeni kellett a térrel, és a cél, hogy "megnagyobbítsák" és tér-komplexumot alakítsanak ki, alapvetően helyes szerintem (bár a lovasszobor pontosan elfért volna az egyik "virágágyás" helyén, amiben két satnyácska fa van most). Sajnos az elterjedt "minimál" stílus uralja, ami egyáltalán nem illik a környezethez, ez igaz a szökőkútra és a padokra is (súlyosan "ellentmondva" a lámpaoszlopoknak). Egyértelmű, hogy az "országos" pesti Kossuth tér mintájára készült, annak is ez a hangulata ("rend", nagyság látszata).
Nem esik szó a a Centrum túloldalán lévő Gárdonyi térről! Na ez teljességgel elhibázott, funkciótlan! Gárdonyi Géza szobrát odatették a sarokba, az egyetlen használható nyilvános WC helyére! Kérdés: mit kezd a tanár egy 30 fős iskolás osztály szükségleti dolgaival?? Menjetek a vendéglátók kicsiny mellékheliységeibe? Ezzel támogatja a város netán a helyi vendéglátósokat?? (sicc !!). Ide egyértelműen egy park kellett volna.
Várom a Végvári vitézek teret, de már nincsenek illúzióim. Sajnos az izlés és a józan ész is hiánycikk sok egyéb mellett!"


Egy félrenyomtatott kockás füzet? - újabb kritikus hangok:


"A sivárságnak nincsenek fokozatai. Vagy van vagy nincs. Számomra a Dobó tér nem kicsit sivár, hanem sivár, szürke, unalmas, mint tér, jellegtelen lett. Sajnálatosan a teret keretező gyönyörű épületek sem tudják ezt ellensúlyozni, nekem nagyon hiányzik az eltüntetett szoborcsoport, az a néhány növény, amely régen helyenként keretezte és még a régi térburkolatot is visszasírom, mert bár felületében idejét múlt volt, de a mostaninál jóval világosabb szinével mégis kellemesebb összhatást teremtett. Az már külön bosszúság, hogy miért kellett eltüntetni az ideillő, szép formájú padokat és miért csúfítják el jelenleg a helyszínt ezek a primitív lécpadok, amelyek a megbotránkoztató külsejük mellett még kényelmetlenek is."


"Az új Dobó tér borzasztó modern, semmitmondó, és jellegtelen. Engem egy félrenyomtatott kockás füzetre emlékeztet leginkább. Aki ezt ide megtervezte, nagyjából annyi kreativitással büszkélkedhet, mint egy kávéautomata. Sok városban tökéletesen megfelelő lenne ez a külcsíny, de Eger történelmi belvárosába annyira nem passzol, hogy rossz nézni. Akárhányszor ott járok, egyszerűen nem akarom elhinni, hogy volt ember, aki tudott róla, hogy ez ilyen lesz, és nem tett meg érte mindent, hogy megakadályozza a létrejöttét."

 

Fotó: Serfőző Péter


"Eger egy belvárosa tele van többnyire barokk jellegű műemlék épületekkel. Bármely irányból közelítjük meg a Dobó teret, szűk utcákon megyünk végig, műemlék házak között, majd az utca végén kiérünk egy modern, szökőkutas, csupasz nagy térre. Szerintem ez a két dolog nagyon nem jön össze."


"Egyszerűen a tér elvesztette a barok jellegét. Lett egy "olcsó" modern tér, ami nem egy történelmi, hanem egy ipari városba lenne való. Igénytelen lett! Nem illeszkedik ebbe a városba! Ugyan az épületek szépek és az esti fényben a szökőkútról készült közeli kép szépnek tűnik. De mindez a tér jellegtelenségét nem javítja!"


És persze akadtak, akiknek most sem sikerült kihagyniuk az eszement politizálást. Közülük a kedvencünk:


"A térrel az a legnagyobb baja az embereknek, hogy megépült, és nem a szocliberális banda építette. Meddig is vitáztak a kis-nagy Imre vezetése alatt az uszodáról? Hosszú évekig. Aztán amikor megépült, ugyanígy szapulták, ócsárolták. Ha idegen vetődik a városba, az pedig magasztalja. Én nagyon szivesen belenéznék ezeknek a Pató-Páloknak a lelkébe, és szerintem ott látnám a legnagyobb sivárságot. Tágas nagy lett és igenis az esti órákban csodálatos. Akinek pedig az alvázmosás jut az eszébe, annak hiányzik otthonról a bidé. De itt azt is kipróbálhatja, legfeljebb több nézője lesz."


Összességében elmondhatjuk, hogy sokaknak nem tetszik az új tér. Hogy mindezt a nosztalgia alakítja így, a helyiek ízlése, vagy tényleg elbaltázták a főteret, már végülis mindegy. Ha lehet ilyet kijelenteni: érdemes megbarátkozni a Dobó térrel. Ha pedig nem megy, akkor nem árt keresni egy másik helyet Eger számos gyönyörű pontja közül.

 

Fotók Serfőző Péter

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló