2024. április 20., Tivadar

Vélemény

Németh Szilárd elvtárs

2019.11.30. 00:00

Ekkora szélhámosságot ritkán engedhet meg magának ember a Földön.

 

A kommunista onnan is megismerszik, hogy irigy. Irigy mások sikereire, eredményeire és nem érti meg, hogy az egyenlőséget nem úgy kell elérni, hogy mindenkitől elvenne, aki kiemelkedő és lerántaná a saját talajszintjére, hanem mindenkit ki kell emelnie. No, ez nem megy a kommunistáknak, a Fidesznek meg igen. Főleg Németh Szilárdnak.

Mondjuk egy ilyen főbirkózó kerülje is el, hogy a földre rántsák, ám ezt mindenféle homályos idézetekkel elkerülni nem fogja tudni. Mert akkora szemenszedett lopást, majd a lopás leleplezése utáni sértődött reakciót régen láttunk. Legalábbis ilyen parádésan előadottat.

Németh Szilárd alapítványa, ami a saját lakására lett bejegyezve 2 milliárd forintot kapott tornacsarnok építésre. Németh Szilárd olyan antikommunista, hogy a Fidesz ezt a tornacsarnokkal hálálja meg – hisz tudjuk, a Fidesz azért sem lehet kommunista, mert felemel nem pedig leránt. Ezt az irigyek persze elvitatnák tőle, mindenféle aljas módon azzal vádolják, hogy esetleg sikkasztás vagy csalás állhat a háttérben.

 

De komolyra fordítva a szót: ekkora szélhámosságot ritkán engedhet meg magának ember a Földön, nagyon helyes, hogy eljárás indul ellene, legalábbis feljelentés születik az ügyben. Tudja meg mindenki, hogy ez a Fideszben a szokásos eljárás. Kérdés nélkül szolgálsz, meg leszel fizetve, gondolkodni nem kell, megvédünk. Felemelünk. Pont úgy, mint az előző rendszerben.

 

Csarnó Ákos

 

 

Te követed már az Egri Ügyeket a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló