2024. március 29., Auguszta

Vélemény

Nem vicc! Az egri Fidesz elnöke szerint valós veszély, hogy Egerbe menekültek jönnek

2019.11.30. 00:00

Már biztos tízezrek sorakoznak Kerecsenden, csak Soros György engedélyére várnak.

 

A napokban megújította magát az egri Fidesz, a párthoz közel álló Eger Hírek beszámolója szerint továbbra is Eger alpolgármestere, Martonné Adler Ildikó maradt az elnök, az alelnökök listája pedig ez: Gál Tibor, ifj. Herman István, Misz József, Oroján Sándor, Pajtók Gábor és Turcsányi Dániel.

 

A tisztújító közgyűlésen egyebek közt megállapították, hogy a legfontosabb feladatuk megvédeni mindent, amit a kormány elért az elmúlt hét évben, na és persze ott van az a fránya Brüsszel meg a migránsok is… Arról nem olvashattunk, hogy Egerrel pontosan mi a terv, de majd legközelebb.

 

A portálon megjelent cikk így ér véget: „Adler Ildikó, a Fidesz városi elnöke hangsúlyozta: az egri polgárok a keresztény-, polgári értékek mellett állnak ki, és a jövőben is maguk akarják eldönteni, hogy kikkel élnek együtt a városban, illetve Magyarországon”.

 

Fontos: a világban mutatkozó menekültválság valós és kezelendő probléma. A témával foglalkozni kell és ki kell találni, hosszabb távon hogyan kezeli a világ ezeknek az embereknek a helyzetét. De az, hogy folyamatosan riogatjuk és idegenellenesnek neveljük az embereket, csak gyűlöletet fog kelteni, márpedig a gyűlölet hosszabb távon nem megoldás. Kivéve azoknak, akik erre építik a kormányzásukat, illetve a kommunikációjukat.

 

És reméljük nem jön el az a pillanat, amikor egy arab turista család a Dobó térre téved, mert tetszik nekik a város, és eljöttek megnézni Egert, de közben olyan szempillantásokat kell látniuk, amelyeket nem tudnak majd mire vélni. Ja, hogy ez már bekövetkezett! Kár.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló