2024. március 28., Gedeon Johanna

Vélemény

Naná, hogy pörög a fideszes polgármester szexbotránya, ha a pártja folyton erkölcsről papol!

AZONNALI/SZAKÁCS ANDRÁS 2019.11.30. 00:00

A politikai kommunikációban a papagájkommandózás ugyan hatékony, de jobban jártak volna, ha prostikkal levideózott Borkai Zsolt esetében nem erőltetik a családapa-szlogent.

 

A Fidesz 2010 óta folyamatosan túlnyeri magát, és a politikai kommunikációs kapacitásai nem tudnak lépést tartani a párt órási méretével. A Borkai Zsolt múltjában rejlő kockázatokat hibásan mérték fel, és olyan szlogent választottak neki (Családapa. Olimpikon. Polgármester.), amit a múltjában lévő sötét foltok miatt ellene lehet fordítani.

 

 

mostani Borkai-botrány az értékeket – mint például a család – közvetítő polgármesteri kampánya miatt elsősorban erkölcsi válság. Ebből a nézőpontból kell most ezzel megküzdenie a Fidesznek. Borkai Zsolt ugyanis a kampányában a Fidesz általános értékeit közvetítette, szorosan rácsatlakozott a központi üzenetre és narratívára. Ezzel viszont azt a kockázatot is felvállalta a jelölt és a Fidesz is, hogy a viszony kétoldalúvá válik. A párt a népszerűségével képes hatni, emelni a jelölt népszerűségét, de a jelölt is képes hatni a párt megítélésére, és személyével hiteltelenítheti a párt által vallott értékeket.

 

Ha Fideszben tudtak Borkai Zsolt adriai utazásairól és szexpartijairól, akkor szakmai hiba volt a párt legmeghatározóbb és legfontosabb pozitív üzenetét, a családot a plakátjára írni. Ezzel egy olyan fegyvert adtak az ellenfelek kezébe, amit csak rajtuk múlik, hogy elsütnek-e. De miért következhetett be ekkora hiba?

 

A 2010 óta tartó győzelmek miatt felduzzadt fideszes politikai garnitúrát, a több száz, akár ezernyi képviselőt hol helyi, hol országos szinten lehetetlen az egyéni kockázatokhoz igazított kommunikációs tervekkel és tanácsokkal ellátni. A Fidesz ezt is, ahogy az államigazgatásban is oly sok kérdést, a központosítással próbálja meg kezelni.

 

A politikai kommunikációban ugyanis a papagájkommandózás a hatékony, minden megszólaló ugyanazt az üzenetet kell, hogy sulykolja. Csak nem mindenkinek kell megszólalni egy adott kérdésben, és nem mindenkinek kell ugyanazokat az értékeket közvetítenie. 

 

A családapa épp kikapcsolódik 

 

A politikai kommunikációs kihívás és szakmai teljesítmény pont abban van, hogy megtalálják azokat a személyeket, akik az adott témában hitelesek, és az adott értéket hitelesen tudják képviselni, majd kizárni azokat a megszólalók közül, akik pedig erre nem alkalmasak. Ezért Borkai Zsolt botránya is előre tompítható lett volna azzal, ha a központi kampánystáb meghatározza, mi az amivel semmiképpen se kampányoljon, tudván, hogy a jelölt kockázatos, illetve támadható, és így a keresztény-konzervatív értékeket közvetítő központi üzenetek visszaüthetnek a kampányban.

Előkerült egy videó, amin Habis László kollégája hátulról közösül egy prostituálttal egy yachton

A családapa kiruccant egy kicsit, hogy a keresztény szabadság törvényei szerint berendezze az életét. Napokkal ezelőtt jelent meg az „ Ez az ördög ügyvédje " című blog, amelynek névtelen szerzője Borkai Zsolt győri polgármester gyanús szántóföldbizniszeiről és kokainnal meg prostituáltakkal felturbózott horvátországi utazásairól ír.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló