2024. március 29., Auguszta

Vélemény

Hat év, hat tény az elmúlt hat évből

2019.11.30. 00:00

Elmúlt "nyolcév"... Elmúlt hat év, emberek!

 

Veress József a Magyar Időkben hat pontban fejti ki mi volt az a „nemzeti fordulat”, amely a Fidesz hat éves kormányzását jellemezte.  Mivel ez a hat pont szerintünk, ha más értelemben is, de valóban jól jellemzi az elmúlt hat évet, vegyük szépen sorba, mi is történt hazánkkal a második és harmadik Orbán-kormány alatt eddig.

 

Unortodox gazdaságpolitika

 

Az unortodox gazdaságpolitika lényege az, hogy levessük az IMF és a Világbánk által ránk kényszerített neoliberális gazdaságpolitikát és a hiányt ne fetisizáljuk tovább, valamint ne vonjunk ki a legszegényebbeket sújtó módon pénzt a költségvetésből. Ez jól is sikerült, hiszen az elmúlt hat évben megszorításmegszorítást követett, folyamatosan a hiánnyal voltak elfoglalva és a legszegényebbeket sújtva vontak ki ezermilliárdokat a költségvetésből. Legutoljára például a kormány annyira küzdött a neoliberalizmus ellen, hogy a családi pótlékon, az árva-, az özvegyi, a rokkantsági és a korhatár alatti ellátáson spórolna milliárdokat.  Ráadásul az IMF egy dicsérő szavára úgy reagáltunk,idézet:„a nemzetközi intézmények egyre inkább elismerik Magyarország gazdasági eredményeit, teljesítményét, kedden újabb megerősítés érkezett, ezúttal az IMF részéről”,mint egy kölyöktacskó a szalámira.

 

Munkaközpontúság

 

Munkaalapú társadalom. Ezt sokat mondogatta a kormány, csak közben a munkából nem lehet megélni. Sok hibája van az Orbán-kormánynak, de a legnagyobb talán az a bérválság, amit okoztak.  Magyarország nem csak az EU-s átlagtól maradt le a bérek tekintetében, de most már a V4-ektől is leszakadtunk. Ne tegyünk úgy, mintha a hazánkban levő megalázóan alacsony bérek a piacgazdaság természetes velejárói lennének. Ez az Orbán-kormány ideológiai alapú neoliberális gazdaságpolitikájának következménye. A miniszterelnök szerint ugyanis csak olcsó munkaérőnkkel tudunk versenyezni a világban.

 

A családi értékek restaurálási kísérlete

 

Eleve jó kérdés, hogy amikor családbarátnak mondja magát a kormány, igazából arra gondol, hogy pontosan olyan családban kell élni, amilyent ők előírnak. Ma Magyarországon 16,6 százalékos a jövedelmi szegénység, az egyszülős családokban pedig ugyanez 35 százalékra rúg. Ennek ellenére az egyszülős családoknál a kormány semmit sem tesz azért, hogy ez az arány csökkenjen, ezek a családok nem számítanak az Orbán-kormánynak.

 

Nemzeti szuverenitás

 

Igen, ezt leírni az Orbán-Putyin paktum után elég nagy LOLkopter. Oroszország befolyása Magyarország fölött egyre nő, gondoljunk csak a Kiss Szilárd-ügyre. Orán Viktor egy olyan ország mozgásterét növeli, amely megszállt egy szomszédos országot, és amely jelenleg háborús bűnöket követ el Szíriában. Magyarország nemzeti szuverenitását leginkább Oroszország veszélyezteti és ebben az Orbán-kormány tevőlegesen részt vesz.

 

A kormány és az ellenzék viszonya

 

Hogy itt mire gondolt a szerző, az legyen a kódfejtők feladata, de ami biztosan történt az elmúlt hat évben az az ellenzék lehetőségeinek csorbítása. Napok alatt„tárgyaltak” fontos törvényeket, az alaptörvényt egyedül fogadták el és a választási törvényben is maguknak kedveztek.  Az ellenzéket ellenségnek tekintő Fideszes törvényhozásban ráadásul olyan, mondhatni,polgári hangnemet ütöttek meg (pl: mit szólsz bele kisanyám, attól még, mert szép nem biztos, hogy okos), ami valóban emelte hazánk közéletének színvonalát.

 

Új médiakorszak

 

Igen, kedves olvasók, igen, ezt a közpénzből folytatott szabadrablást volt arcuk „korszaknak” hívni. A Népszabadság lerohanása, a Simicska elleni oszlopháború, a reklámadó balhé vagy az állami hirdetésekből fizetett maszturbáló lapok egy valamit mutatnak: a fiúk nem bírják a kritikát és nem szeretnék, ha ebben az országban bárki bármit is hallana, ami nem felel meg a hivatalos kormánypropagandának. Az egész médiaeinstandnak egyetlen módon lehetne véget vetni, ha betiltanánk egyszer és mindenkorra az állami hirdetéseket, beleértve a monopol helyzetben lévő állami cégek hirdetéseit is. De akkor hogyan lennének kifizetve az egyébként olvashatatlan lapoknál lévő tehetségtelen haverok?

 

forrás: reflektor.blog.hu

 

 

 

Te követed már az Egri Ügyeket a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló