2024. április 19., Emma

Vélemény

Ha karaktert akarsz gyilkolni előtte tájékozódj!

2019.11.30. 00:00

Átlátszó. Már megint.

 

Nagyon remek kis műsort szolgáltat már egy ideje az egrieknek Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő. A folyamatos bohózat – ami a főiskola az egyetem elleni akciójával kezdődött és ami petícióval halkult el – most az M25-ös gyorsforgalmi úttal és a várral, pontosabban a vármúzeummal kapcsolatos öntökönrugdosásról szól.

 

A két utóbbi esetben jól látszik, hogy tanult a „gyenge egyetem” ügyéből és most másokkal akarja elvitetni a balhét. Az M25-ös úttal kapcsolatban Habis Lászlónak kellett petíciót szerveznie, mert a képviselő nem volt képes betartani a választási ígéretét, a Dobó István Vármúzeum vezetőjét Berecz Mátyást pedig mondvacsinált okokkal próbálják lejáratni. Ezt hívják úgy, hogy politika?

 

Kedves egriek, tudniuk kell róla, hogy egy ideje Egerben is egyre inkább a hard-core fideszesek kerülnek pozícióba. Nem arra kell gondolni, hogy kik a képviselők a Közgyűlésben, hanem, hogy az egyes intézmények élén kik állnak, kik döntenek pénzekről. Nézzük csak az utóbbi idők személyi változtatásaira! Majdhogynem kirúgták Jakab Zoltánt a Városgondozás éléről. Mielőtt elkezdene bárki is hőbörögni, hogy így a tél meg úgy a fű, a döntés még a nagy fagyok és havak előtt született meg, tavaly, ezek az említett események csak elfedték a váltást. Mondhatni kapóra jött a káosz, hogy a városgondozás élére egy volt szocialista polgármestert ültessenek, akinek kábé semmilyen szakmai előélete, tapasztalata nincs de elképzelhető, hogy nagyon közel lakik a képviselőhöz.

 

De folytathatjuk a sort azzal a a paródiával nyugodtan, ami az alpolgármester/EVAT vezetői váltást jellemzi. Turcsányi Dániel ex-nem-ex-alpolgármester oda-vissza helyezése a sakktáblán is szintén Nyitrai Zsolt stratégiájának része, hogy megbízható embereket pakoljon mindenhová. Habis László polgármesterről vérmérséklet szerint sokmindent lehet mondani, de azt az egyet biztosan ki lehet jelenteni, hogy eddig ő maga próbált ellenállni a narancsos nyomulásnak Egerben. Nagyjából idáig tartott Egert megvédeni a teljes eldebreceniesedéstől vagy elhódmezővásárhelyesítéstől. Mármint hogy teljesen bekebelezze a Fideszes érdekkapcsolat a várost. Ahol pénzszag van ott gyűlik a politikus és a táskahordozó egyaránt.

 

Ebbe a történetbe szépen illeszkedik az említett karaktergyilkossági kísérlet, amit a Dobó István Vármúzeum vezetője ellen próbáltak kezdeményezni a helyi nyitari-médiumok egyikében. Olvasni a sorokat nagyjából olyan érzésekkel tölti el az olvasót mintha visszaröppent volna 1962-be ahol is a Népszabadságban valamelyik pártszolga dörgő hangon kéri számon az épp kiszemelt ellenségét. Döbbenetes időutazás (hidegrázásért ide kattinthatnak). Kell egy mondvacsinált ok, hogy a vezetőt eltávolíthassuk aztán a többmilliárdos várfelújítási projekt kezelése is esetleg a kezünkbe csöppenhet teljesen véletlenül…Íme az 1962-es dörgedelem lényege:

 

Szerkesztőségünk úgy tudja, hogy a Miniszterelnökség éles nagyítója alatt van az Egri Vár fejlesztési projektje, ezért is nagy blama az, hogy határidőre nem sikerült a korábban beharangozott terv. A vár vezetésén nagy a felelősség, hiszen a mostaninál sokkal nagyobb és összetettebb feladatokat kell majd megoldaniuk az objektum fejlesztésénél és úgy hallottuk, hogy a gyorsaságban a múltban sem vitézkedtek.(egerhrek.hu)

 

Ez pedig a válasz:

 

Egy dolgot még mindenképp helyre kell tenni. Attól, hogy a múzeum “csak” megyei hatókörű, a kiállítási tevékenysége nem korlátozódik csak helyi gyűjteményekre, tárlatot bárhonnan fogadhat. Ékes példa erre a tavalyi, nagyon sikeres egyiptomi kiállítás, amit a Szépművészeti Múzeum anyagából volt szerencsénk fogadni, és a létrehozásában Nyitrai Zsolt miniszteri biztos úr is tevékeny szerepet játszott.

Az országos gyűjtőkör megvalósítására vonatkozóan semmilyen hivatalos határidő nem volt, a cikkben felhozott “késlekedésnek” semmilyen jogi, pénzügyi és szakmai következménye nincs. Ugyanakkor egy elkapkodott döntésnek komoly pénzügyi és szakmai buktatói lehetnek. (egerhirek.hu)

 

Szóval ebben a történetben sem egy lóláb, hanem kompletten az egész szürke egri ménes lóg ki.

Ja és abban is biztosak lehetünk, hogy a karaktergyilkossági kísérletek folytatódni fognak.

 

A szerk.

 

 

Te követed már az Egri Ügyeket a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló