2024. március 29., Auguszta

Vélemény

Ez a rendszer nélküled nem érhet véget

2019.11.30. 00:00

Egyetem szívatása eddig a kommunisták szokása és privilégiuma volt. Persze csak eddig. A politikai alapú ellehetetlenítéssel a Fidesz szépen felzárkózott hozzájuk.

 

Ráadásul a CEU elleni heveskedés messze túlmutat egy egyszerű egyetem elleni támadásnál. Azon túl, hogy elmekórtani esetet idéz, ahogy a kormánypártok és a médiagurujaik mindenre kapásból véragresszíven és retardált idiótaként rámozdulnak, a legutóbb átpasszírozott parlamenti döntés az ország alapjait kezdi ki. Zsigeri gondolatokat ébreszt a módszer, olyanokat, mint amilyeneket a 88-as FIDESZ (ma már csak Fidesz, talán nem véletlenül) vezetői érezhettek. Amikor még nem ők voltak a komcsik.

 

Nem arról akarok most írni, hogy így demokrácia meg úgy demokrácia, sokaknak ez – mármint a demokrácia látszólag fellengzős ideája – nem mondott, nem mond, nem adott, nem ad sokat, ők miért is tennének ennek érdekében akár egyetlen lépést is?

 

Ha neked épp jól megy az üzlet, mert megvannak a rokonok, sógorok, haverok hozzá, akkor bocs, nem hozzád szól ez az írás!

 

 

Ha viszont nincs így, akkor talán érdemes megfontolnod néhány dolgot. Persze a politika unalmas és bosszantó dolog. Megértem, ha azt mondod, hogy nem érdekel a „nagyok játéka”, hogy hagyjanak békén a világodban. Érthető, de sajnos a valóság máshonnan is visszainteget.

 

Félted a munkahelyedet és nem mersz szólni, mert jelentik? Valós veszély, hogy kirúghatnak, mert mást mersz gondolni?

 

Ismersz olyat, aki szintén befogja a száját, akkor te miért is ne tennél hasonlóan?

 

A környezetedben valakit már ki is rúgtak vagy épp nem vettek fel, mert nem volt rokon, sógor vagy haver, esetleg szót emelt valamiért?

 

Esetleg bemattolt vállalkozó vagy, aki a pályázati pénzek elosztóitól remélsz megélhetést?

 

Közalkalmazott vagy, ezért kuss a neved? Esetleg a nyakadra ültettek egy tehetségtelen, a területhez mit sem értő rokont és helyette is te gürcölsz, a fölötted állását pedig mindennap kommunikálja irányodba a politikai ejtőernyős?

 

A gyerekedből önálló gondolkodásra képtelen alattvalót akar készíteni az állami oktatás, de hát mit lehet tenni, ha ilyen világban élünk?

 

Amikor bajba kerülsz és hitelt veszel fel, az állam és a kormány összekacsint feletted a bankoddal, és szarban hagy?

 

Apád, anyád, testvéred, gyereked a kórházban nem kapja meg a kellő ellátást, te pedig azért nem tudsz aludni, mert nem tudod, mit szólnak hozzá, ha nem tudsz elég pénzt adni ahhoz, hogy emberszámba vegyenek? De a kórházi folyosó ablakából is jól látszik a rendszer önmaga dicsőítésére épülő stadionjának betonszarkofágja.

 

Közmunkás vagy és a polgármester veled is kitol, ha csúnyán nézel rá? Legközelebb pedig talán már közmunkás sem lehetsz?

 

Hosszasan lehetne sorolni, hogy mennyi minden dolog zavarhat téged, de bármennyire is tetszik/nem tetszik, egy épeszűen működő demokrácia alapjait az jelenteni, ha ezekkel a problémákkal nem maradnál magadra.

 

A CEU elleni támadás szépen illeszkedik a kormánypártok krédójába. Pedig két és fél évtizede még az azóta Fidesszé korcsosult, egykori FIDESZ vezetői nyilatkozták azt, hogy a szabad gondolkodást és oktatást az elnyomó rendszerek (jelesül a kommunisták) nem szeretik, ők azok, akik küzdenek ellene. Hát most itt az élő és elrettentő példa. Nem kívülről látjuk, hanem a saját valóságunk, mindennapjaink részeként élhetjük meg. Ezzel a törvénnyel most újabb csoportot sikerült kilátástalanságba taszítani, a normális Magyarországból egy újabb darabot sikerült letörni.

 

Félő, hogy ez a folyamat nemhogy lassulna vagy a fékezés halvány jeleit mutatná, az őrjöngés fokozódni fog és újabb áldozatok lesznek még. Jöhetnek a társadalmi szervezetek, amelyek ellen már leplezetlenül is egy keleti birodalom vezetőjének, Putyinnak a receptjét használja a hajdan sokkal többre hivatott kormánypárt. Akik mára már se nem fiatalok, se nem demokraták, de legalább szövetségbe forrtak minden áron.

 

Kedves olvasó, ha esetleg azt reméled, hogy majd csak lesz valahogy, előbb vagy utóbb magától változik majd meg a rendszer, hogy jön valaki, aki megoldja helyettünk, sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak, nélküled, nélkülünk magyarok nélkül ez biztosan nem fog menni.

 

Csarnó Ákos

 

 

Te követed már az Egri Ügyeket a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló