2024. április 19., Emma

Vélemény

Egyszerűen szánalmas, amit az egri Fidesz művel az Eger és M3-as közötti összekötő ügyében

2019.11.30. 00:00

Na és persze közröhej. Bővebben: totális közröhej.

 

 

Még bővebben: az Egert az M3-as autópályával összekötő út ígérete minden egyes önkormányzati és országgyűlési választás előtt előkerült. Sláger, na! Mi aztán istenuccse’, de tutira megépítjük. Aztán istenuccse’ tutira beleszaladtak a pofonba. Most pedig akkora zakó néz ki a fideszes országgyűlési képviselő Nyitrai Zsoltnak és Habis László egri polgármesternek, hogy azt pár év múlva – ha a CEU-n nem is – de más egyetemeken intő példaként fogják mutogatni.

 

Egyszerűen elképesztő, hogy a kormánypárti képviselő, háta mögött a kormány ígéretével ellentétben sem képes megvalósíttatni az elképzelést. Bepalizott itt jónéhány egrit, figyelembe sem vett sok agglomerációban élőt – például andornaktályai lakosokat – aztán a végén csapkod összevissza közkatonáit felhasználva. Ekkora blama a máig felejthetetlen erősfőiskola/gyengeegyetem akció óta nem volt errefelé, de ez az akció szépen közelíti a dobogó csúcsát.

 

Hogy az M25-ös ára, költsége is matematikai szabályszerűségeket követve, megbízhatóan sokszorozódik, már nem hír, legfeljebb egy-két álmatlan éjszakát jelenthet egy-két aszfaltgyártásban érdekeltnek (amúgy nem). Hogy egymásra mutogathatnak ebben a „buliban” a nagyokosok, na az sem újdonság, az elmúlt 25 év (figyelem, M25 = 25 év) alatt számtalanszor megpróbálták eladni ezt az ígéretet. Ennél az ígéretnél csak az Eger alatt megvalósítani szándékozott alagút ötlete volt nyilvánvalóbbnál is nyilvánvalóbb Hahota magazinba illeszkedő kis szösszenet.

 

Szóval: nem képesek megvalósítani, erre előveszik a másikat, aztán petícióznak! Petícióznak… Aki még nem olvasta volna: Habis László polgármester petíciót indított kedd kora délután azért, hogy kérje az egriektől: közösen álljanak ki az M25-ös ügyéért. De mi a frászért kellene kiállni azért, amire az elmondásuk szerint kormánydöntés van, pénz is van, a munkák is elkezdődtek? Habis pontosan ennek a támogatására kéri a városlakókat: „Egyetértek azzal, hogy az évtizedek óta ígért M25-ös gyorsforgalmi utat a már engedélyezett tervek szerint építsék meg, ne tervezzék át, hiszen ezzel éveket csúszna a beruházás." Gondolkodni felesleges, csak támogatóan lehet nyilatkozni. Persze mindehhez meg kell adni a személyes adatok egy részét is, de ezek titokban maradnak, ígérik.

 

 

Szánalmas. Egyszerűen szánalmas, ahogy az egrieket hülyének nézik. Mivel mindenki tisztában van a helyzettel, megpróbálják elkenegetni a szart (mondjuk ki, mert ez az), és valaki másra hárítani a felelősséget. Ha Egerben volt valaha valamilyen választási ígéret a Fidesz és Nyitrai Zsolt részéről, akkor az az M25-ös út elkészítése volt legkésőbb 2018-ig. Igen, 2018-ig! Ebből semmi sem lesz.

 

Mi, itt az egriugyek.hu oldalain is sokszor foglalkoztunk a gyorsforgalmi úttal, mi több, mi is javasoltunk alternatív útvonalat – nyilván nekünk is ingatlanspekuláció volt a mozgatórugónk.

 

No, mindegy is. A tény az tény: a Fidesz nekifutásból rúgta tökön magát újból az M25-ös ügyével. Gratulálunk. Miközben azért reménykedünk, hogy 2020-ra tényleg elkészül, bár ezek után ilyet tényleg csak remélni lehet.

 

A szerk.

 

 

Te követed már az Egri Ügyeket a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló