2024. március 29., Auguszta

Vélemény

Az egri szülőket leszarják a fideszes nagyságok, de legalább Terence Hill ihat egy jó Egri Bikavért

Kondor András 2019.11.30. 00:00

Egyes politikusok imádnak díszelegni, szalagot átvágni, bájologni. De ha itt a baj, bebújnak a szégyenpincébe, ahol aztán koccintanak egy-kettőt, majd boldogan várják, hogy jöjjön a holnap.

 

Az elmúlt hetekben – sajnos – volt Egerben két olyan történés is, amely valakik elég nagy bénázása miatt egy rakás egrit szívatott meg. Az Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskoláról néhány nappal az iskolakezdés után derült ki, hogy a fél épület gyakorlatilag életveszélyes, ezért egy elég nagy részen nem lehet tanítani. Jött a nagy átszervezés, több száz diákot a város többi oktatási intézményeibe helyeztek át. Érdekes, hogy ezt is csak azután lépték meg, hogy Egerben és az országos sajtóban végigszáguldottak a fotók a vizes, omladozó falakról.

 

Fotó: Népszava

 

Fideszes politikus, polgármester, önkormányzati vagy országgyűlési képviselő a téma környékére sem ment, még egy arc nélküli közleményt se adtak ki. Nehogy má’, mi közük is van nekik ehhez, majd a tankerület elviszi a balhét! Vagy biztos elfáradtak, hiszen a Hunyadiban tartott rendkívüli értekezlet előtt át kellett vágniuk egy jó hosszú szalagot a ZF egri gyárbővítésén. Nehéz volt az olló Habis László polgármesternek és Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselőnek is.

 

Nyitrai Zsolt majdnem középen, Habis László a kép jobb szélén vág át. Fotó: MTI

 

Nem igazán szerettek volna megszólalni a Ney Ferenc Óvoda Zöld Liget Tagóvodájának bezárása kapcsán sem (hétfőn az önkormányzat volt kénytelen kiadni egy közleményt a témában, miután mi is többet cikkeztünk az óvoda ügyéről és az ellenzéki képviselők is akcióba lendültek), a pénteki szülői értekezletre sem néztek el a fideszesek, nyilván kellemetlen lett volna a dühös szülők szemébe nézni, és elmondani, hogy nem tudta a város megépíteni 2018-ra azt az új ovit, amit 2016-ban megígértek. Nyitrai Zsolt minden bizonnyal azért sem szólalt meg az ügyben, mert nem akart ő beleszólni ott a kicsik dolgába, és különben is, nagyon fáradt lehetett, mert előző nap sietett a Budapestre látogató Terence Hillhez egy üveg Egri Bikavérrel, majd a szülői értekezlet napján Felsőtárkányban avatott konditermet, ahol súlyzózott is. Bedurrant karral meg hát felesleges aggódó szülőket nyugtatni és magyarázni a semmit.

 

Fotó: Nyitrai Zsolt Facebook-oldala

 

Nem akarok demagóg lenni, nyilván nem kell ott lenni mindenhol a város polgármesterének, valamely városi vezetőnek vagy az országgyűlési képviselőnek, de amikor a szalagok átvágása ennyira jól megy, olykor tényleg bevállalhatnának néhány kellemetlen percet azért, hogy ígérjenek valamit, amit aztán illene is betartani.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló