Vélemények

A Heves Megyei Hírlap előző főszerkesztője szerint a megyei lapokat szakmailag is lepusztították

| 2017. augusztus 25. 22:02:46
Porcsin Zsolt vasárnap mondott beszédet a fővárosi ellenzéki tüntetésen. Nem kímélte a volt munkahelyeit sem.

 

Vasárnap az Együtt kezdeményezésére egy kisebb tüntetés volt a budapesti Szabad sajtó úton. Ellenzéki pártok és civilek demonstráltak „a szabadságkorlátozó Orbán-rezsim” túlkapásai ellen, elsősorban a sajtószabadság elleni totális letámadás ellen. A megmozduláson többek között felszólalt Porcsin Zsolt is, aki a Heves Megyei Hírlap főszerkesztője volt azelőtt, hogy Mészáros Lőrinc érdekeltsége felvásárolta a lap kiadóját. Porcsin teljes beszédét hétfőn kirakta Facebook-oldalára is, íme:

 

„Hölgyeim és Uraim! Kedves Mindenki!

 

Magyarországon sajtószabadság van. Halljuk nap mint nap ezt a cinikus állítást azoktól a politikusoktól és hatalomtechnikusoktól, akik sokat fáradoznak azon, hogy egyre kisebb tere lehessen a szabadságnak a hazában. Azt mondják: Magyarországon törvények biztosítják a sajtó szabadságát, tehát van. Tényleg van? Elegendő pusztán a jogi alapfeltétel megléte a valóságos sajtószabadsághoz? A tapasztalataink azt mutatják, hogy nem. 

 

Egy tisztes médiatörvény sem ér sokat, ha a betartásáért, a betartatásáért felelősek – a rendőrség, az ügyészség, a bíróság – politikamentes munkájában nem bízhatunk meg maradéktalanul, ha nyilvánvaló a média működését felügyelő hatóság mélységes elfogultsága.


Mit sem érnek a törvények, ha a hatalmon lévők ténykedését nem a bölcs önkorlátozás jellemzi, hanem a mindent megszerezni, elfoglalni, uralni akarás határozza meg, álljanak akár az ország, akár egy település vagy kerület élén.

A hazai szabad sajtó létéhez, megteremtéséhez, életerőssé tételéhez szükség lenne azokra a magyar mágnásokra is, akik felelősséget éreznek a társadalom iránt, akik fontosnak tartják a társadalmi higiénét, akik a támogatásukat nem kötik hatalmi megfontolásokhoz.


És nincs szabad sajtó tisztességes, szakmájukat hivatásnak tekintő szerkesztők nélkül sem, akik tudásukkal, tapasztalatukkal az olvasót, a nézőt, a hallgatót, tehát a közt szolgálják, nem a dörgölődzést és nem a manipulálást tekintik napi feladatuknak felfelé nyalva, lefelé taposva, minden irányba hazudva.

 

S ha szinte már minden eddig említett feltétel adott lehetne, akkor sem lehetséges sajtószabadság újságírók nélkül. Egyenes tekintetű, felkészült, az emberek, a köz ügyei iránt érzékeny, becsületes újságírók nélkül.

 

És jussunk el végre azokhoz, akikről, akikért szólnia kellene a sajtószabadságnak. A publikumhoz, a polgárokhoz, a közönséghez. A közösséghez! Nincs, nem lehet szabad sajtó, ha épp az emberek mondanak le arról az igényükről, hogy tisztes és színvonalas, értékőrző és értékteremtő, független és felelős médianyilvánosságuk legyen.

 

A felsoroltak közül mi van meg napjainkban ahhoz, hogy Magyarországon szabad lehessen a sajtó? Alig valami. Szinte semmi! 

Ki a felelős azért, hogy ide jutott a honi médianyilvánosság? Mi lehet a kiút ebből a helyzetből?


Én arról a Magyarországról jövök, ahol közel nyolcmillióan élnek, arról a Magyarországról, ami a budapesti várostáblák után kezdődik, s tart Debrecentől Pécsig, Győrtől Egerig. Abból az országból jövök, amiben az utóbbi húsz év alatt egyre csak fogyatkozott a szabad sajtó, s ahol mára alig maradt lehetősége az embereknek arra, hogy hiteles médiumokból tájékozódhassanak dolgaik valóságos állása felől. 

 

A rendszerváltáskor szinte minden városban új lap született, áttörve az akkori pártállam monolit médiáján. Mára egy sem maradt ezek közül az újságok közül.

 

Amint lehetett, helyi ügyekkel foglalkozó helyi rádiók indultak szerte az országban. A mögöttünk lévő két évtizedben azonban sok elhallgatott, a megmaradók közül a nagyobb hallgatottságúakat pedig ezekben a hónapokban kényszerítik egy országos hálózatba.


Elenyésztek a kis helyi kábeltelevíziók is, kivéreztették vagy felvásárolták mindet.

 

Ahogy tudomásul vette az ország azt, hogy a közszolgálati médiája mindig az éppen aktuális hatalom, az éppen regnáló kormánytöbbség játszóterévé válik, ugyanúgy vette tudomásul a lokális, a városi, a települési média, a közpénzből működő helyi sajtó lenyúlását. Belenyugodott az ország, a város abba, hogy a helyi sajtó nem mindenkié, hanem csak a polgármesteré és a képviselő-testület többségét adó párté. Az ő dicséretüket szolgálja, az ő nagyszerűségükről szól csupán.

A megyei napilapok többségének szakmai és erkölcsi lepusztítása is legalább másfél évtizedes folyamat. A mostani hatalom épp csak pontot tesz a szomorú mondat végére, amikor propagandakiadványokká silányítja ezeket a napilapokat, a gyűlöletkampányok helyi pártszócsöveivé fokozza le azokat az újságokat, amelyek jobb időkben a régiójukért felelősséget érző, mindenkinek, mindenkiért szóló orgánumok voltak.

 

Meg kell állapítanunk: Magyarország, különösen annak a nyolcmilliós része már csak nyomokban tartalmaz szabad és független sajtót! 

 

És azt is ki kell mondanunk, hogy a hiteles média pusztulásának folyamata nem az utóbbi hét évben kezdődött, de a kíméletlenül leterítő végső döféseket most kapja. És kimúlik, ha hagyjuk.


Ha hagyjuk, hogy végképp eltűnjön a közönségét szolgáló független média, akkor buta ország leszünk félrevezethető, uszítható lakossággal, érdekeinek képviseletéről lemondó alattvalókkal. Inkább tegyük, amit tehetünk! És sokat tehetünk.

 

Igen, persze! Tartsunk tükröt a jelenlegi hatalom elé, hogy szembesüljön bűneivel! Ettől nem fog megfutamodni…

De tartsunk tükröt magunk elé is! A tét nélküli hőbörgés és saját köldökünk önsajnálkozó nézegetése helyett lenni mit tennünk. 

 

El kell kezdeni a szabad sajtó még meglévő bástyáinak megerősítését szerte az országban, és el kell kezdeni új bástyákat építeni! 

 

Új szövetséget kell alkotnia a két legfontosabbnak: a hiteles tájékoztatást kívánó polgároknak és az ezt megteremteni képes újságíróknak! Apró forintok sokaságában is megnyilvánuló bizalmat kell adni azoknak a sajtómunkásoknak, akik bele mernek kezdeni a magyar média újjáépítésébe, s a tudásuk, tisztességük is megvan hozzá! 

 

Most kell visszaszerezni az önbecsülést, most nem szabad feladni a reményt, most kell elkezdeni az új magyar nyilvánosság megalapozását. Most! Nem várva a következő, majd az azt követő parlamenti választásokra, nem várva külföldi ejtőernyősökre, akik majd elhozzák nekünk a szabadságot Nyugatról. Mert nem hozzák el. Mert csak magunkra számíthatunk.

 

A szabad sajtó sorsa a ti kezetekben van. Vegyétek kezetekbe a sorsotokat!”

 

Na most jól megmondtahtod
Kiemelt híreink a címoldalról