2024. április 20., Tivadar

Mindenki ügye

Választás 2018: közeleg az utolsó nap, de Egerben úgy tűnik, nem lesznek visszalépések

2019.11.30. 00:00

Miközben úgy tűnt: több más választókerületben megegyezett a baloldali ellenzék kedden.

 

A választási kampány hajrájában ezerrel pörög az összefogás és a koordináció témája. Már nehéz követni, hogy ki és kivel mégis, vagy aztán mégse. Az LMP álláspontja világos volt: szeretnének egy teljes összefogást, a Jobbiktól egészen a Demokratikus Koalícióig, de ez úgy fest, nem jött össze. Ennek ellenére még várhatók visszalépések és koordinációk, ezt erősítette meg Szél Bernadett keddi sajtótájékoztatóján Budapesten. A párt miniszterelnök-jelöltje beszámolt arról, hogy folytak tárgyalások esetleges visszalépésekről, a többi között Budapest 1-es választókerületében is. A társelnök itt az LMP jelöltjét, Csárdi Antalt nevezte a legintegratívabb jelöltnek, hozzátéve: alapvetően jobboldali körzetet jelöltek ki a kerület meghatározásával. Megismételte: azt tartaná szerencsésnek, ha a választókerületek több mint felében egyetlen ellenzéki jelölt lenne, erre azonban a jobb- és a baloldal is nemet mondott. Hozzátette ugyanakkor: az LMP továbbra is kész tárgyalni a teljes ellenzéki koordinációról.

 

Fotó: MTI

 

Ezután nem sokkal kiderült, hogy Csárdi Antal javára visszalépett Budapest 1. választókerületében (Belváros-Várnegyed) az MSZP-Párbeszéd jelöltje, V. Naszályi Márta. De nem ez volt az egyetlen fejlemény, hiszen kiderült, hogy Budapest 17. választókerületében (Csepel-Soroksár) Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s jelölt javára visszalépett az LMP-s Tenk András, és Pest 6. választókerületében (Gödöllő) Lengyel Szilvia LMP-s jelölt javára kihátrált az MSZP-s Makrai Zoltán. De az is kiderült, hogy Csongrád 1. választókerületében (Szeged) Szabó Sándor MSZP-s jelölt javára lépett vissza az LMP-s Bodrog Zoltán.

 

A politikai választási szappanopera végül újabb fordulatot vett kedd este, amikor kiderült, hogy az MSZP-Párbeszéd visszalépésért cserébe 25-27 helyen várná el ugyanezt. Az LMP ezt elfogadhatatlannak tarja, hiszen ez közel sem arányos a pártok mért támogatottságával. Közben Hadházy Ákos, az LMP társelnöke közölte, hogy visszalép pénteken, ha nem lesz addig megállapodás a felek között. 

 

 

Fotó: MTI

 

Az egri körzetben már biztosnak tűnik, hogy senki nem lép vissza senki javára. A legesélyesebb ellenzéki jelölt a jobbikos Mirkóczki Ádám (fenti képünkön), bár vannak olyan politikusok, akik szerint ők Nyitrai Zsolt legfőbb kihívói, ilyen az MSZP-Párbeszéd-DK támogatásával induló Kertészné Kormos Noémi, és egy független, Vámos Csaba is, akit valamiért eléggé protezsál a Nyitrai Zsolt szekerét toló Eger Hírek.  Ha tippelnünk kéne, akkor ebben a felállásban Nyitrai lesz a befutó, de persze nincs kizárva egy meglepetés sem.

 

„Minél magasabb a részvétel, annál erősebb az ellenzéki siker" - interjú Mirkóczki Ádámmal

Ha működik az átszavazás és ehhez párosul egy megfelelő választási részvétel, akkor jó esélyei lehetnek a fideszes Nyitrai Zsolttal szemben - állítja a jobbikos politikus. Egri Ügyek: A kormánypárti propagandában elég erős Eger Hírek nemrég közölt egy felmérést, miszerint az ellenzéknek szinte semmi esélye sincs Nyitrai Zsolt ellen.

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló