2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

Szlávik János: Ősszel jöhet változás a koronavírus-járványban, szigorítások lesznek

2019.11.30. 00:00

Az infektológus szerint az iskola újraindulása lesz a fordulópont.

 

Az ATV Start műsorában Szlávik János infektológus azt mondta, az elmúlt napokban nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma, de a környező országokéhoz képest kedvezőbbek a magyar adatok. A szakember szerint az emelkedés elsőre riasztónak tűnik, de az aktív fertőzöttek és a halottak számát is figyelembe kell venni, így nézve pedig már messze nem olyan aggasztóak az adatok.

 

A Dél-pesti Centrumkórház főorvosa úgy vélte, a védekezéshez a jelenlegi intézkedések elegendőek, változást az ősz hoz majd az iskola elindulásával. Addig szerinte nem lesz több szigorítás. Komolyabb intézkedések akkor lehetnek, ha több góc is kialakul.  Ehhez a koronavírus-járvány dinamikáját kell figyelnük a szakembereknek.

 

 

Donald Trump bejelentéséről, hogy a vakcina meglesz az amerikai elnökválasztásra, azt mondta, 4-5 oltóanyag már van, amit embereken tesztelnek, ezek eddig biztonságosak. Ezen felül el tudja képzelni, hogy a választások előtt sok emberen próbálják ki a vakcinát, de a tesztelést nem lehet felgyorsítani. Meg kell várni, hogy a hosszú távú mellékhatásai is ismertek legyenek a vakcinának.

 

A szakember azt mondta, ő be fogja oltatni magát. Ez nem lesz kötelező, de szerinte az egészségügyi dolgozóknak, felelős embereknek ezt kell tenniük, hogy ne jelentsenek veszélyt másokra. Magyar orvosként azzal fogja beoltatni magát, amit a magyar hatóságok engedélyeznek.

Koronavírus - Az oroszok azt állítják, hogy kész a vakcinájuk

Először az orvosok és az idősek kaphatnak majd. Hamarosan lezárul a Gamaleja Intézet által kifejlesztett, Covid-19 elleni első orosz vakcina tesztelése, és a jövő héten bejegyzik - jelentette be Oleg Gridnyev orosz egészségügyi miniszterhelyettes pénteken újságíróknak Ufában, egy helyi kórházbővítés ünnepségén. A vakcina meg fogja kapni a regisztrációt.

 

 

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló