2024. április 20., Tivadar

Mindenki ügye

Széttépik az agyát a belső démonok? Itt az ideje leszámolni velük!

ugytudjuk/azonnali 2019.11.30. 00:00

Sokak számára a kijárási korlátozások idején vált világossá, hogy ideje elmenni egy pszichológushoz.

 

A koronavírus nélkül megannyian évekig éltek volna még együtt a negatív érzéseikkel, írja az Azonnali egy riportban, amiben arról számolnak be, hogy a járvány alatt megnőtt azoknak az embereknek a száma, akik pszichológushoz fordultak. A lap több pszichológust is megkeresett, hogy felmérjék, mennyivel ugrott meg azoknak a száma, akik a pandémia alatt döntöttek úgy, hogy szakemberek útmutatásával nézzenek szembe a démonaikkal.

 

Érdekes módon azonban a pszichológusok segítségét kérők száma nem akkor ugrott meg, amikor tavasszal hosszánk is begyűrűzött a járvány, sőt a Budai Pszichológus Központ például arról számolt be, hogy az első hullám idején jelentősen visszaesett a rendelőjükbe jelentkezők száma. Ennek is megvolt a böjtje, a kora őszi időszakban figyelték meg a szakemberek, hogy többen keresik fel őket.

 

A pszichológusok kora ősszel érezték meg a járvány hatásait

 

Az Azonnali szerint emögött rendkívül sok ok húzódhat, erre Skultéti-Szabó Katalin Budai Pszichológus Központ szakorvosa világított rá. Egyrészt a személyes kontaktustól való félelem annyira megnőtt tavasszal, hogy a többség inkább félretette a pszichológiai foglalkozásokat, és online keretek között sem akarták igazán folytatni azokat. De gazdasági vetülete is volt a dolognak, hiszen a legtöbben pont nem akkor fognak pszichológusra költeni, amikor a megélhetésük miatt kell aggódniuk egy ilyen bizonytalan helyzetben.

 

Egy magánpszichológus, Péter szerint, aki azt kérte az Azonnalitól, hogy az nevét ne hozzák nyilvánosságra a riportban, a tavaszi lockdown alatt sokaknak lett ideje arra, hogy többet foglalkozzanak magukkal. Sokakban ekkor született felismerések vezethettek oda, hogy egy kevésbé veszélyes időszakban szakemberrel közösen folytassák önmagukon végzett munkát. 

Szücs Renáta egészségpszichológiai szakpszichológus jelölt szerint azonban

 

trendszinten inkább az figyelhető meg, hogy akiknek vannak lelki nehézségei, azoknál ezek a koronavírus-válság alatt sokkal erőteljesebben jelentkeznek, és a növekvő szenvedésnyomás következtében keresnek fel szakembert.

 

Tehát azok, akik a járványtól függetlenül is szenvedtek a magánytól, ebben a szituációban még jobban szenvednek. Sokak a mentális egyensúlyukat a járvány előtt például bulizással, koncertre járással tudták fenntartani, nekik elveszett ez a támasz, megborulhat az egyensúlyuk.

 

Jelentősen megnehezedett a munkája a pszichológusoknak a járvány alatt

 

Sokan azt várhatták, hogy a kijárási korlátozások ideje alatt eljöhet az online pszichológia kora. Ez azonban nem így történt, a legtübben még mindig face to face szeretnék átbeszélni a szakemberekkel az újra felszínre kerülő, erőteljesebben jelentkező szorongásaikat, félelmeiket. A szakemberek munkáját viszont az is nehezíti, hogy személyes találkozások közben a maszkok miatt egyik fél sem tud információkat szolgáltatni a másiknak és olvasni a vele szemben ülő mimikájából, míg online keretek között a testbeszédből származó információk nagy része veszik el.  

 

Szücs Renáta szerint a járványidőszak arra is jól rávilágított, hogy a magyaroknak mennyire nincsenek eszközeik arra, hogy az érzelmeiket felismerjék, megéljék, feldolgozzák, és elfogadják. Abban, hogy ez változzon, a pszichológia szakmának is felelőssége van.

 

Éppen ezért a pszichológia egyik legnagyobb tanulsága a Covid-helyzetből az lesz, hogy a jövőben – akár más szakmákkal összefogva – a pszichológustársadalom erőteljesebben edukálja a tömegeket a mentális egészség megőrzésére.

A társadalom számára is változásokat hozhat a pszichológiával kapcsolatban a járvány, Popovics Judit, a Budai Pszichológus Központ egyik pszichológusa szerint valamennyire még ma is tartja magát – főleg az idősebb korosztály körében – az a pejoratív elképzelés, hogy pszichológushoz fordulni gáz, hiszen hozzájuk csak az őrültek járnak. Éppen ezért szerinte generációváltásra van szükség ahhoz, hogy ez a kép végleg eltűnjön a fejekből Magyarországon – ehhez pedig némileg hozzájárulhat az, hogy most korosztálytól függetlenül mindenki megtapasztalhatja, mennyire sérülékeny a mentális védelme ilyen extrém, pandémiás körülmények között.

 

Az Azonnali teljes riportja itt olvasható:

 

Nem a járvány okozza a legsötétebb gondolatokat. Az csak felerősíti őket

A koronavírus nélkül megannyian évekig éltek volna még együtt a negatív érzéseikkel. A pandémia viszont annyira letaglózta a társadalmat, hogy sokan elhatározták: ideje leszámolni a démonaikkal, és elmenni pszichológushoz. Tényleg a vírus miatt érezzük rosszul magunkat, vagy más áll a háttérben? És megváltozhatnak-e a mentális problémákat övező előítéletek most, hogy mindenki szenved a járvány hatásaitól?

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló