2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

Robotokra csápolunk majd? Megszületett a rockdal, amelyet teljes egészében egy algoritmus írt

Azonnali.hu 2019.11.30. 00:00

Az amerikai Strokes stílusában gyártott le egy dalt mesterséges intelligencia. A végeredményről csak kevés élő ember mondaná meg, hogy nem élő emberek állnak mögötte.

 

Nem létezik valószínűleg olyan társaság, ahol legalább egyszer ne merült volna fel, hogy hamarosan már mindent a gépek csinálnak helyettünk, de most újra tettünk egy lépést: a Botnik nevű programozó-komikus csapat egy algoritmussal iratott egy dalt a 2000-es évek elején baromi népszerű The Strokes stílusában, és fel is vették a végeredményt - írja az Azonnali.hu. A szöveget és a zenét is mesterséges intelligencia segítségével írták, és ami a legjobb, hogy az I Don’t Want to Be There tényleg pontosan olyan lett, mint egy Strokes-dal. 

 

 

A chicagói Botnik vezérigazgatója, Jamie Brew szerint ez még csak a kezdet: “Az a célunk, hogy a mesterséges intelligencia segítségével az emberek olyan gyorsan végezhessék a munkájukat, amennyire csak lehet úgy, hogy a lehető legkevesebb döntést kelljen meghozniuk.”


A Botnik amúgy Kickstarteren egy egész lemezt is beígért hasonlóképp megírva. Ha valakinek felesleges pénze van, ide kattintva már el is költheti.

 

Ha valakit érdekel, milyen az, ha nem algoritmus, hanem a Strokes ír meg egy Strokes-dalt, annak segítünkk kicsit!

 

 

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló