2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

Orbán is megfenyegette a magyarokat: ott lesznek fejlesztések, ahol nem az ellenzék győz

2019.11.30. 00:00

Igen, ő az, aki mindenki miniszterelnökének vallja magát.

 

Egy ideje megfigyelhető, hogy a Fidesz országosan, így Egerben is azzal próbál szavazókat szerezni, hogy azt állítják: ha az ellenzék nyer, ott talán még a most futó fejlesztések sem folytathatók, újak meg aztán csak szökőévben február 31-én lesznek. Mondják ezt a kormány politikusai is sokszor és sok helyen, Egerben is ellőtték már ezt páran. Egy olyan országban élünk, ahol pártunk és kormányunk nem burkoltan, nem finoman, a sorok között üzenve, hanem egyértelműen kimondja: szerintük csak ott jár az állami forrás a fejlesztésekre, ahol az ő emberük a polgármester. Döbbenet, még akkor is, ha lehet ellenzékből is jól vezetni egy várost, legalábbis Szeged nem egy lepratelep, egy fejlődésre képtelen hely.

 

Az egyes kormánytagok vagy többek között egri politikus ilyen témájú megjegyzései is felháborodást keltenek, de amikor már a miniszterelnök riogat ezzel, az  egyértelműen mutatja: a Fidesznek a migránsozás miatti megfélemlítés után a nyilvános fenyegetés is bekerült az eszköztárába. Fenyegetik azokat a választókat, akikért neki minden nap dolgozniuk kéne. 

 

A miniszterelnök és egri csapata a 2018-as választások előtt 

 

 

Orbán kedden Miskolcon járt, ahol egyebek közt közölte:

 

Ha a miskolciak fejlesztéseket, beruházásokat akarnak, ha meg akarják valósítani a már kidolgozott terveket, "akkor működjünk együtt", és "Miskolc próbáljon a nyerő oldalon maradni".

 

Világos beszéd, nincs mit félreérteni rajta. Mint ahogy ezen sem: ha fejleszteni, beruházni akarunk, ha munkahelyeket akarunk, ha meg akarjuk valósítani a már kidolgozott terveket, "akkor működjünk együtt", és "Miskolc próbáljon a nyerő oldalon maradni". A miniszterelnök kijelentette: elkötelezett Miskolc, az ott élők és a leendő polgármester mellett is, "ha az nem harcolni akar ellenem", hanem a városiak érdekében együtt akar működni. "Minden egyes voks számít, és a miskolci emberek kezében van a városuk jövője" - fogalmazott.

 

Orbán nem csinál klasszikus országjárást, úgy tudjuk, oda látogat el elsősorban a kampány utolsó napjaiban, ahol rezeg a léc. Ha megjelenik Egerben (hallottunk már erre utaló belsős infókat), akkor az csak azt jelentheti: a botrányokban fulladozó egri Fidesznél és Habisnál nagy a gond. Tele a gatya, hogy a hatalom elveszik, és vele együtt az a sok zsé, amit be lehet zsebelni. Nem a városi fejlesztésekért izgulhatnak, hanem saját maguk fejlesztéséért. Hogy mire gondolunk? Csak néhány, az utóbbi hetekben írt oknyomozó cikkünket ajánljuk annak, aki előtt kérdés még, hogy mire játszik az egri Fidesz:

 

Egri és környékbeli fideszesek ingatlanbotránya: 

 

– egri és Eger környéki fideszes politikusok gyanúsan hasonló időben, ugyanabból az uniós finanszírozású programból jutottak ingatlanokhoz úgy, hogy kaptak vissza nem térítendő támogatást és támogatott hitelt is;

 

– Molnár Richárd füzesabonyi alpolgármestertől a saját anyósa (frissen alapított cégén keresztül) vette meg uniós pénzen a politikus házát úgy, hogy Molnár még ezután is a házban élt.

 

 

Eltűnt 1100 millió forint a fideszes alapítványtól:

 

– kiderítettük, hogy egy egri központú és fideszesek által irányított szervezet, a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány kasszájából eltűnt 1,1 milliárd forint. Erről és hogy milyen praktikákkal tüntették el a pénz egy részét EBBEN A CIKKÜNKBEN írtunk;

 

– felfedtünk egy vállalkozói kört, akik tulajdonképpen a semmire kaptak közpénzhitelt az alapítványtól: kamu telephelyek és projektek, bedőlt és a pénzt benyelő cégek, fideszes politikusok a háttérben: RÉSZLETEK ITT;

 

– külföldi, offshoregyanús céghez is küldtek 600 milliót, amelynek jelentős részét már a saját könyvvizsgálói jelentésük szerint is elbukták: erről ITT OLVASHAT részleteket;

 

– kiderítettük, hova és hogyan adott a szervezet 104 millió forintot a semmire, hiszen a kedvezményezett – ráadásul nem is Heves megyei, hanem dunántúli – cég már biztosan nem fogja visszafizetni a pénzt. De eléggé úgy fest, hogy soha nem is akarta. A MEGDÖBBENTŐ RÉSZLETEK IDE KATTINTVA olvashatók.

 

Az egri Fidesz alelnöke egy kiszivárgott hangfelvételen magyarázza, hogyan söpör el mindenkit a NER, aki nem hajlandó betagozódni a kormánypárt rendszerébe:

 

– nyilvánosságra került egy hangfelvétel Oroján Sándorról, aki megdöbbentő nyíltsággal beszél kollégáinak arról, mire is képesek, ha valaki a Fidesznek nem tetsző módon nyilvánul meg;

 

– rendőrségi feljelentés született az Oroján Sándor által elmondottak miatt.

 

Egri fideszes földjeit vásárolta fel az állam az épülő elkerülőhöz:

 

– az egri Fidesz azt szajkózta, az ellenzék akar nyerészkedni az Egert az M3-assal összekötő út építésén, erre kiderült, hogy pont Orosz Lászlóné önkormányzati képviselő és férje kapott közel 22 millió forintot az államtól.

 

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló