2024. március 28., Gedeon Johanna

Mindenki ügye

Nobel-békedíjra javasolták Soros Györgyöt

168óra 2019.11.30. 00:00

Ehhez mit szól?

 

Még november 6-án döntött arról a Wesley János Lelkészképző Főiskola öt professzora: Iványi Gábor lelkész, Lukács Péter oktatáskutató, Majsai Tamás theológus, Nagy Péter Tibor szociológus, valamint Szilágyi Gál Mihály filozófus, hogy levélben kezdeményezik a Nobel-békedíj odaítélését Soros Györgynek – írja a 168óra

 

Az alábbi levelet küldték el a díj odaítéléséről határozó bizottságnak:

 

Béke-Nobel díj bizottság

Oslo, Parlament

 

Budapest, 2017. november 6.

 

Tisztelt Elnök Úr,

 

javasoljuk, hogy a következő Nobel-békedíjat George Sorosnak ítéljék oda. Ismeretes, hogy az 1980-as években a magyar, cseh és lengyel ellenzék kitartó és szisztematikus támogatásával Soros hozzájárult a demokrácia megteremtéséhez és a Varsói Szerződés felbomlásához. Az általa elnökölt Open Society Institutes mindenütt a világon támogatja a békés demokratikus átalakulás ügyét. Az általa finanszírozott Central European University magas akadémiai színvonalú, nemzetközi és a demokrácia iránt elkötelezett diákok ezreit bocsájtotta ki.

 

Az antidemokratikus aktivitásukról elhíresült kormányok – mint a fehérorosz, vagy a 2014 utáni magyar – Soros György személyét központba helyező propagandakampányukkal csak megerősítik a demokratikus oldal meggyőződését Soros személyének szimbolikus súlyáról.

 

2016. július 19-én a Foreign Policy című folyóiratban részletesen kifejtette véleményét az európai migrációs válságról, mely a legkomplexebb elképzelés napjaink egyik legnagyobb krízisének megoldására.

 

Iványi Gábor, lelkész

Lukács Péter, oktatáskutató

Majsai Tamás, teológus

Nagy Péter Tibor, szociológus

Szilágyi Gál Mihály, filozófus

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló