2024. március 28., Gedeon Johanna

Mindenki ügye

Nekiment a miniszternek az orvosi kamara, mert Kásler esküszegéssel vádolt meg kórházi vezetőket

Úgytudjuk 2019.11.30. 00:00

Kásler Miklós szerint az orvosok küldték haza a betegeket a kórházakból, nem pedig az ő utasítására tették.

 

Kásler Miklós miniszter mai nyilatkozatát, melyben az orvosokra hárítja az ágyak felszabadításáról hozott utasításának szakmai-etikai következményeit, hippokratészi esküjük megszegésével is vádolva őket, a teljes orvostársadalom nevében visszautasítjuk - reagált a Magyar Orvosi Kamara elnöksége Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter vádjaira az Úgytudjuk szerint.

 

Az emberi erőforrások minisztere azt nyilatkozta, hogy szerinte nem az ő utasítására, hanem szabad elhatározásból döntöttek úgy a kórházi vezetők, orvosok, hogy hazaküldik a betegeket a tömeges kórházi ágyfelszabadítás miatt.

 

 

"Engem egész életemben, életem végéig köt a hippokratészi eskü. Ennek az egyik mondata, hogy a beteg érdeke a legfőbb törvény. Ennek a szellemében mentek ki a miniszteri utasítások, aminek az alapgondolata az volt, hogy minden beteget el kell látni, akinek az állapota ezt megköveteli, akár életveszély miatt, akár egészségkárosodás miatt. Nyilvánvaló az, hogy százmillió orvos-beteg találkozót nem én bonyolítok le, hanem az orvosok. Ők döntöttek tehát, saját felelősségük rajta, aki nem követte az utasításokat, nem volt összhangban saját hippokratészi esküjével." - mondta a miniszter.

 

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége azt írja közleményében, hogy várja, hogy a döntéshozók, miniszterek, akik az egész nemzet szolgálatára kaptak felhatalmazást, mindenkor hitelesen vállalják fel döntéseik következményeit. A nemzet érdeke, hogy egy tiszta, korrupció nélküli, a hibákat transzparensen feltáró és azokból folyamatosan tanuló, a betegeket középpontba helyező egészségügyünk legyen. Ebben a Magyar Orvosi Kamara továbbiakban is szakmai partnerséget biztosít, ahogyan tette a járvány időszaka alatt is. 

Kásler szerint az orvosok tehetnek róla, hogy az ő utasításai miatt hazaküldték a betegeket

Az emberi erőforrás miniszter szerint saját esküjüket szegték meg a kórházi vezetők, amikor éppen a miniszter utasítására kórházi ágyak ezreit ürítették ki. Újabb darabbal bővült a Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter egyre rosszabb imidzsét javítani kívánó „miniszteri percek" rovat, amely a miniszter Facebook-oldalán jelent meg - írta a 168 Óra.

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló