2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

Lesz népszavazás a földprivatizációról?

2019.11.30. 00:00

Csak a sikeres népszavazással akadályozható meg a földrablás a szervező pártok szerint.

 

Az LMP és az MSZP a mai napon megkezdte az állami földek privatizációját megtiltó népszavazás kiírásához szükséges aláírások összegyűjtését. A referendum kulcskérdés a magyar vidék és az egész ország jövője szempontjából, mivel a tavaly ősszel kezdődött árverések csupán a kezdetet jelentették, de már most látható, hogy a Fidesz addig nem fog leállni, amíg az összes állami földet, majd az erdőket és a védett területeket is ki nem játssza a haveroknak.

 

Az LMP teljes mértékben kiáll amellett, hogy a legfontosabb nemzeti kincsnek tekinthető állami földek sorsáról nem egy kormányhatározatnak, hanem a magyar választóknak kell döntenie: a párt ezért támogatja az erről szóló, GőgösZoltán által kezdeményezett népszavazást, és aktívan bekapcsolódik a kiíráshoz szükséges aláírások összegyűjtésébe.

 

A népszavazás azért is különösen fontos, mert a kormány láthatóan vérszemet kapott az őszi árverések során, és már nem csak az állami termőföldeket akarja egyre nagyobb mértékben kijátszani a gazdasági hátországnak, de szemet vetett a védett területekre és az erdőkre is. Amennyiben a népszavazással nem sikerül gátat vetni a földrablásnak, az hosszú évtizedekre hűbéri sorba taszíthatja a valódi gazdálkodókat és végletessé teheti a magyar vidék leszakadását.

 

Sallai R. Benedek
országgyűlési képviselő

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló