2024. március 28., Gedeon Johanna

Mindenki ügye

Kémkedhet utánunk a magyar kormány a koronavírus-járványra hivatkozva?

Azonnali 2019.11.30. 00:00

Első ránézésre ijesztően nagy felhatalmazást biztosít egy két héttel ezelőtt megjelent kormányrendelet az adataink megismerésére.

 

Az utóbbi hetekben a koronavírus-járvány terjedése és az úgynevezett felhatalmazási törvény tartotta lázban a közvéleményt, közben pedig gyakorlatilag észrevétlen maradt a március 16-án kiadott egyik járványügyi kormányrendelet adatvédelmet érintő paragrafusa, amely Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek gyakorlatilag szabad kezet ad. Ahogy a jogszabály fogalmaz:

 

„a miniszter… a humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében, a járvány terjedésének modellezése, elemzése céljából jogosult bármely rendelkezésre álló adat megismerésére, kezelésére.”

 

Ennek érdekében pedig az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) adatkéréseit az állami és önkormányzati szervek, a gazdálkodó szervezetek és magánszemélyek is kötelesek teljesíteni.

 

 

Nem egyedülálló az  ilyesmi, pláne vírus idején

 

Ahogy arra a Politico is rámutatott, az adatvédelemben eddig élharcosnak számító EU-ban a vezetők a járvány árnyékában arra kértek telekommunikációs cégeket, hogy osszák meg felhasználóik helyadatait a koronavírus terjedésének megállítása érdekében. Ennél is tovább ment az Európai Bizottság, ami az összegyűjtött anonimizált adatok központosítását kérte, mások mellett olyan nagy szolgáltatóktól, mint a Deutsche Telekom vagy az Orange.

 

Beszédes egyébként, hogy az Európai Bíróság a telekommunikációs metaadatok megőrzését előíró korábbi EU-s irányelvet az adatvédelemhez való jog aránytalan sérelme miatt még 2014-ben megsemmisítette, de például Magyarország azóta sem helyezte hatályon kívül az ezt átültető törvényt:

 

a különböző metaadatokat (ki, honnan, mikor, milyen időtartamban telefonált, milyen IP-címről böngészett, stb.) fél-egy évig meg kell őrizniük a szolgáltatóknak továbbra is, tehát Palkovicsnak bőven van mit kikérnie.

 

Csupán járványügyi szempontból a lakosság minél alaposabb ellenőrzése persze segíti a fertőzés megfékezését...

 

Ha többre kíváncsi, olvassa el erre a linkre kattintva az Azonnali teljes cikkét!

 

(Külső fotó: Azonnali, Belső fotó: Palkovics László/MTI)

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló