2024. április 20., Tivadar

Mindenki ügye

Javulnak a kamattámogatott lakossági energetikai hitel feltételei.

2019.11.30. 00:00

Nagy igény van az energiatakarékos lakások iránt.

 

115 milliárd forint sorsa és több tízezer háztartás energiahatékonyságának a növelése a tét. A MEHI beszámolóját az alternativenergia.hu foglalta össze. Magyarország azt vállalta, hogy 2014-2020 között összesen 167 PJ halmozott végső energiamegtakarítást ér el ráadásul 22 ezer háztartás energiahatékonysági felújítását, illetve megújuló energiaforrással történő ellátását szeretné elérni a kormány a 115 milliárd forint keretösszegű uniós forrásból. A lakossági megtakarítások ennek teljesítéséhez elengedhetetlenek. 2017 áprilisában indult a hitelprogram, a mostani – immár második körös – változtatások célja, hogy pontosítsák és kedvezőbbé tegyék a hitelprogram feltételeit.

 

Eddig megközelítőleg 1300 igénylő 4,5 milliárdnyi fejlesztési igényéből kilencszázan jártak sikerrel, 2,3 milliárd forint kihelyezése történt meg. Főként természetes személyek érdeklődnek a hitel iránt, Pest megye, Budapest és Fejér megye a dobogós az igénylések terén, melyet Hajdú-Bihar, Csongrád és Békés megyék követnek.

 

Két kérdés merülhet fel a hitellel kapcsolatban. Az egyik, hogy vajon annak feltételrendszere elég vonzó-e ahhoz, hogy szívesen felvegyék a háztartások, lakóközösségek. A másik, hogy önmagában a hitel (állami támogatás nélkül) elég vonzó-e ahhoz, hogy ez tömegesen beindítsa az energetikai beruházásokat vagyis „ingyenhitelről” van-e szó?

 

A hitelkonstrukció kecsegtetőnek tűnik: 10 százalék saját forrás mellett lehet kamatmentes kölcsönt felvenni kifejezetten energetikai fejlesztésekre. Legfeljebb 20 év futamidővel családi házak esetén 10 millió forint igényelhető, társasházak esetén lakásonként 7 millió. A hitel alsó határa 500 ezer forint. A természetes személyek esetén megemelték a biztosíték nélkül felvehető hitel összegét, a korábbi 2 millióról 5 millió forintra. Tehát 5 millióig nem kell jelzálogot bejegyeztetni. Jó hír az is, hogy beépítésre került a szállítói előleg igénybevételének a lehetősége, a hitelösszeg 50 százalékának erejéig. Szállítói előleg kifizetése az önerő igazolt felhasználását követően, az anyagi, műszaki és forrásösszetételnek megfelelő tartalommal kiállított számlák ellenében történhet. Előrelépés még, hogy készpénzfizetési számlákat a korábbi 300 ezer helyett 1,5 millió forintig lehet benyújtani, a kölcsönösszeg 50 százalékáig. Készfizetési számla csak utófinanszírozású lehet.

 

Sajnos fennmaradt két problémakör, mely akkor is fellép, ha magánszemély, vagy ha lakóközösség veszi fel a kölcsönt. Bár a szállítói előleget most bevezették de a hitel a gyakorlatban utófinanszírozású maradt. Ezt orvosolhatná a hitelösszeg 20-30 százalékáig terjedő előleg, mely a saját erő felhasználása után biztosítaná az építkezők likviditását. Különösen nehéz helyzetet teremthet ez azoknál a családoknál, akik az Otthon melege – utófinanszírozású – programján nyertek támogatást és mellé vesznek fel hitelt.

 

Gondot jelenthet az is, hogy a kivitelezési munkálatok elszámolható munkadíja az elszámolható anyagköltség 60 százalékánál nem lehet több. A munkadíj tehát a teljes beruházási összeg legfeljebb 40 százaléka lehet. A jelenlegi piaci folyamatok azonban azt mutatják, hogy a munkadíjak jobban növekedtek, mint az anyagköltségek, ami akár azt is eredményezheti, hogy a feltétel miatt nem lesz elszámolható a munkadíj teljes összege. Ez pedig – a kiíró legjobb szándéka ellenére is – a feketemunkát erősítheti.

 

E két feltétel miatt várhatóan csak az lesz képes átmeneti finanszírozási gondok nélkül befejezni egy beruházást, aki a minimálisan előírt saját erő felett magasabb önerővel rendelkezik vagy rugalmas kivitelezővel, beszállítóval tud szerződést kötni. Nem enyhítettek a lakóközösségek – társasházak és lakásszövetkezetek – azon jelzálogi, óvadéki feltételein, mely a hitelösszeg 20 százalékára előírt fedezettségi kötelezettség ír elő. Ez feltételezhetően visszafogja majd a lakóközösségek hitelfelvételi kedvét.

 

A csak hiteltermékre alapuló lakossági konstrukció várhatóan nem fog felújítási hullámot elindítani. Ennek számos oka van, köztük az egyik kiemelkedő az egymástól eddig függetlenül működtetett támogatási formák rendszere (Otthon melege, lakástakarék és kamattámogatott hitel). Ezek részben lerontják egymás hatását, részben pedig nehezítik a felújítók dolgát. Nagyon fontos lenne a különböző támogatási formák szabályrendszerének és forrásainak összehangolása, koherenciájának megteremtése, egy egykapus rendszer kialakítása.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló