2024. április 20., Tivadar

Mindenki ügye

Intő a kormánynak

2019.11.30. 00:00

Nem szabad beszélni a sztrájktörvényről akkor, amikor sztrájkhelyzet van az országban.

Március 15-én szólította fel a (cikkünk ide kattintva érhető el) miniszterelnököt Pukli István, hogy a kormány nevében kérjen bocsánatot mindazért, amit az oktatás területén műveltek az elmúlt 6 évben. Áder János pedig az állam nevében tegye meg ugyanezt. Ahogyan az várható volt, a kormányoldal a gúnyolódásnál messzebb nem jutott azóta sem.

 

Rétvári Bence államtitkár tett ugyan néhány üres ígéretet, azonban az már a kezdetektől egyértelmű volt, hogy azok csupán egyetlen célt szolgálnak, hogy megosszák a pedagógusokat és az őket támogató mind nagyobb tömeget. Az, hogy a KLIK más néven fut tovább nyártól, valójában senkit nem érdekel. Eközben persze folytatódott az értetlenkedés és az önfényezés, a mi jót akartunk, de ezeknek semmi nem elég.

 

Pukli István március 15-én jelezte azt is, ha nem kerül sor a bocsánatkérésre, akkor sztrájk lesz. Azonban a jelenlegi jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy az törvényes keretek között valósuljon meg. (Közben az LMP sztrájktörvénnyel kapcsolatos módosítását simán lesöpörte a szakbizottság kedden az asztalról. A bizottság fideszes alelnöke, Szatmáry Kristóf „alkotmányellenesnek” nevezte a sztrájkjog helyreállítását célzó javaslatot és annak visszavonására szólított fel az ellenzéki párt képviselőit. A kormánypárti képviselő szerint nem szabad beszélni a sztrájktörvényről akkor, amikor sztrájkhelyzet van az országban.) Így azonban nem maradt más eszköz, mint a polgári engedetlenség. A kormány pedig már sokszor jelezte, mindez törvénytelen.

 

A bocsánatkérésre szerda éjfélig hiába vártak a pedagógusok, ahogyan a Civil Közoktatási Platform 12 pontjának ügyében sem történt érdemi előrelépés. Ezért Pukli István ma a Tanítanék mozgalom nevében meghirdette március 30-a délelőttre az egyórás munkabeszüntetést. A tiltakozó akció pedig az Intő a kormánynak nevet kapta és a hozzá készített esemény ide kattintva érhető el a facebookon.

 

Március 30-a reggel 8 és 9 óra közötti időre polgári engedetlenségi akciót hirdetünk.

Emellett pedig arra kérjük az ország velünk egyetértő, velünk szolidáris állampolgárait, hogy a saját eszközeikkel fejezzék ki támogatásukat.

 

A pedagógusok emellett fontosnak tartják leszögezni, hogy a gyerekek nem lesznek elhanyagolva, természetesen nem maradnak felügyelet nélkül.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló