2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

Egyre többet vásárolunk bankkártyával

2019.11.30. 00:00

Egyre jobban szeretjük a bankkártyás fizetést.

 

Bő egynegyedével nőtt 2017 első három negyedévében a kártyás vásárlási tranzakciók száma és értéke az egy évvel korábbihoz képest. A látványos bővülésben szerepe lehet a kereskedői elfogadói hálózat növekedésének és az érintéses tranzakciók terjedésének is a Világgazdaság írása szerint.

 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adataiból az is kiderül, hogy folytatódott a kártyás vásárlási forgalom bővülése. 1132 milliárd forint összértékű, közel 162 millió vásárlási tranzakció értékben és darabszámban egyaránt 26 százalékot meghaladó emelkedést jelentett az előző év harmadik negyedévéhez képest. A számok értelmében az is megállapítható, hogy az érintéses (paypass) fizetések térnyerése is egyre hangsúlyosabb. Az így végrehajtott kártyás vásárlási forgalom az összes vásárlási tranzakció több mint 69 százalékát tette ki, a fizetési műveletek értékét tekintve az összforgalom 56 százalékát jelentette. Az érintéses fizetések átlagértéke továbbra is alacsonyabb a hagyományos tranzakciókénál (5551, illetve 9639 forint), azaz a kisebb értékű kártyás tranzakcióknál nagyobb arányban fordul elő az új technológia használata.

 

Az internetes vásárlási forgalom bővülése is folytatódott mind darabszámban, mind értékben 37 százalékos volt az emelkedés ezen a téren, azonban a teljes kártyás vásárlási forgalomnak változatlanul csak kis része bonyolódik ilyen módon.

 

Ami az első három negyedév adatait illeti, a belföldi kártyás vásárlások száma 25,2 százalékkal, 447,9 millióra emelkedett, miközben az értékük 25,7 százalékkal, 3143,6 milliárd forint közelébe nőtt. Ezen belül az érintéses tranzakciók száma bő 70 százalékkal, 293 millió fölé ugrott, az értékük pedig több mint duplájára, 1600 milliárd forintra emelkedett.

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló