2024. április 19., Emma

Mindenki ügye

Egyre több magyar gyermek születik külföldön

MTI 2019.11.30. 00:00

Egerből is rengetegen odakint dolgoznak. És haza jönnek valaha is?

 

Az LMP arra hívta fel a figyelmet kedden sajtótájékoztatón, hogy miközben az idei év első négy hónapjában Magyarországon 1,4 százalékkal kevesebben születtek, addig külföldön 12 százalékkal több magyar gyermek jött világra.   

 

Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt ifjúsági szakszóvivője elmondta, mára minden hetedik gyermek, a magyar babák 15 százaléka külföldön születik a Budapesti Kormányhivataltól és a Központi Statisztikai Hivataltól (KSH) kért tájékoztatás alapján.
A statisztikák szerint 2010 óta már több mint 81 ezer gyermek született külföldön, ami megközelíti a magyarországi éves születésszámot – fejtette ki az LMP politikusa, hozzátéve, ez a tendencia azt mutatja, hogy a kormány nem tudja megállítani a külföldre vándorlást és nem érti: minél többen hagyják el az országot, annál kevesebben születnek majd az országban.


Kanász-Nagy Máté kiemelte, az LMP az oktatás megújításával, az első diploma ingyenessé tételével, minőségi munkahelyekkel, többkulcsos adórendszerrel, állami bérlakásprogrammal és a gyermekellátás javításával mérsékelné a kivándorlást.

 

forrás: mti.hu

Te követed már az Egri Ügyeket a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

 

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló