2024. április 18., Andrea Lima

Mindenki ügye

170 ezret spóroltunk családonként a rezsicsökkentéssel a kormány szerint

2019.11.30. 00:00

Mindenki érzi, ugye?!

 

Ennyit spóroltak a családok a rezsicsökkentéssel, ennyivel többet mint amennyi extraprofitot vittek ki a közműszolgáltatók az mti.hu szerint. Akár jók a számok akár nem, mi tuti nem érezzük. És ön?

 

Amióta huszonöt százalékkal csökkentette a kormány a gáz, az áram és a távhő árát,a magyar családok évente átlagosan 170 ezer forintot takarítottak meg a rezsicsökkentéseknek köszönhetően,  összesen pedig mintegy 1100 milliárd forint maradt a családoknál 2013 eleje óta.

 

A rezsicsökkentés védelmet adott a családoknak, könnyebbé tette a megélhetést - hangsúlyozta Aradszki András, aki azt is részletezte, hogy a harminc napon túli hátralékosok száma 45 százalékkal csökkent a különböző szolgáltatásoknál, a tartozások összege 83 milliárd forintról 46 milliárdra esett 2013 óta. A kikapcsolt szolgáltatások száma is jelentősen, 57 százalékkal mérséklődött: míg a rezsicsökkentés indulásának az évében 137 ezer lakossági fogyasztó volt kikapcsolva, addig idén 59 ezer ez a szám. 

 

Az államtitkár szerint az ellátás biztonsága is javult az elmúlt években azon keresztül, hogy állami kézbe kerültek azok a szolgáltatók, amelyek a legnagyobb hatással vannak a lakossági egyetemes szolgáltatási piacra. A közműrendszerek nagy része mellett a gáztároló kapacitások is állami tulajdonba kerültek – tette hozzá. Mint mondta, a jövőben sem szabad hátradőlni, az olcsó energia biztonságos ellátásához a paksi bővítés is hozzájárul. Emellett megvívjuk a küzdelmünket a brüsszeli bürokratákkal is, akik Magyarországtól el akarják venni azt a jogot, hogy maga határozhassa meg az energiaköltségeket – tette hozzá.

 

Arra az újságírói kérdésre, hogy lesz-e további rezsicsökkentés, Aradszki András elmondta, hogy az energiaárakat a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal állapítja meg, a hivatal rendszeresen elemzi a költségeket. Amennyiben a felülvizsgálat azt mutatja ki, hogy van tér további rezsicsökkentésre, akkor azt a kormány meglépi – szögezte le.

Mi annyit tennénk hozzá a magunk részéről, hogy a rezsicsökkentés sokkal hatékonyabb lenne energetikai fejlesztésekkel, támohógatott pályázati rendszer keretében megszervezett lakossági fűtéskorszerűsítés, szigeteléskorszerűsítés és nyílászárócsere programokkal együtt. És ne felejtsük el azt sem, hogy noha a gáz árát jelenleg a magyar állam egyik cége határozza meg, a piaci ár annál most sokkal olcsóbb. Szóval vannak tartalékok még bőven.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló