2024. április 19., Emma

Riasztó

Leitatott, majd orális szexre kényszerített egy 13 éves kislányt három egri diák

2019.11.30. 00:00

A fiúk 15 évesek voltak, előtte berúgtak.

 

Most kezdődik másodfokon a Debreceni Ítélőtáblán annak a három egri középiskolás fiúnak ügye, akiket szexuális erőszak elkövetésével vádolnak. Áprilisban az Egri Törvényszék úgy döntött, hogy egyiküknek sem kell rács mögé mennie: az elsőrendű vádlott egy év, társai pedig 10 hónap fogházbüntetést kaptak. Végül az ügyész súlyosbítást kért, ezért ment az ügy másodfokra – írja csütörtökön a 24.hu.


Az eset még 2015 nyarán történt a felsőtárkányi tóparton. A három 15 éves fiú augusztus elején találkozót beszélt meg két lánnyal, hogy együtt bandázzanak, cigizzenek. Az éjféli találkozóra csak az egyik lány ment el, elvileg a barátai voltak a fiúk.


A fiúk tömény szeszt fogyasztottak, berúgtak, eleinte zenét hallgattak, beszélgettek, majd az egyik fiú felszólította a lányt, hogy ő is igyon. A lány nem akart inni, majd a fiúk nekiestek, ketten elfogták, a harmadik pedig leöntötte a torkán az italt. Aztán az ügyészség szerint:


erőszakkal arra kényszerítették, hogy változatlan testhelyzetben – kezét és a fejét lefogva – mindhármukat orálisan elégítse ki ott, a vízparton.


Ezután engedték haza, de megfenyegették, hogy nehogy el merje mondani senkinek.

 

A kamaszok szabadlábon védekezhetnek, ha idősebbek lennének, akkor öttől-tizenöt évig terjedő büntetést kaphatnának, így legfeljebb 5 év lehet a büntetésük.

 

Frissítés: Berényiné Fórizs Ildikó a Debreceni Ítélőtábla sajtószóvivője a Heol.hu érdeklődésére elmondta: a csütörtöki tárgyaláson megalapozatlanság miatt az ítéletet hatályon kívül helyezték, tehát az ügy tárgyalását előlről kell kezdenie új eljárásban egy másik tanácsnak.

 

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló