2024. április 19., Emma

Riasztó

Konyhakéssel fenyegetőzve rabolták ki az egri taxist, vádat emelt az ügyészség

2019.11.30. 00:00

Nem tudott fizetni a fuvarért, inkább elrabolta az autót az egerbaktai férfi.

 

Megtámadott egy taxisofőrt, akinek előbb a járművét, azután a pénztárcáját is elvette utasa Heves megyében, ezért az Egri Járási Ügyészség most vádat emelt a letartóztatásban lévő elkövetővel szemben.

 

A büntetett előéletű 22 éves vádlott 2018. október 21-én este rendelt taxit Egerbaktára azzal, hogy onnan Erdőtelekre kíván utazni. A hívásra kiérkező sofőr közölte leendő utasával, hogy a nagyobb távolságra tekintettel előre kéri a viteldíjat, mire a vádlott egy közeli bankautomatához vitette magát, ahol készpénzfelvétellel próbálkozott, de nem járt sikerrel. Ezért – amikor visszaült a kocsiba, mellyel hamarosan elindultak – a taxis egyértelművé tette számára, hogy nem viszi el a másik faluig.

 

A férfi ekkor a kabátja bal felső zsebéből elővett egy nagyméretű kést és azt a taxisofőrnek szegezve megkérdezte tőle, hogy „és ha ezt beléd vágom, akkor mi van?”. A konyhakés látványától és a vádlott szavaitól megrémült sértett erre vészfékezett, majd kiugrott a kocsiból annak ellenére, hogy támadója a ruhájába kapaszkodva próbálta őt visszahúzni az utastérbe.

 

 

Amikor a vezető elfutott, a vádlott átült a helyére, és a taxival elindult Egerbe, de útközben visszafordult, és inkább Sirok község felé autózott tovább, ami Erdőtelekkel éppen ellentétes irányban fekszik. A gépkocsit végül Egerbaktán parkolta le, de mielőtt kiszállt volna belőle, magához vette a sértett által a vezetőoldali ajtózsebben hagyott pénztárcát, melyben 50.000 Ft készpénz és egy kedvezménykártya volt.

 

Az Egri Járási Ügyészség több vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével, ezek között súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérletével vádolja az elkövetőt.

 

Vádiratában az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság halmazati főbüntetésül végrehajtandó börtönt szabjon ki a terhelttel szemben, mellékbüntetésül tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától, emellett kötelezze a sértettnek okozott anyagi kár, továbbá közel 300.000 Ft bűnügyi költség megfizetésére is.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló