2024. március 29., Auguszta

Riasztó

Halálra gázolt egy gyalogost a vasúti átjáróban a Füzesabonyból induló vonat

2019.11.30. 00:00

Pedig a sorompó és a lámpa jól működött.

 

Egy Füzesabonyból Sátoraljaújhelyre tartó személyvonat (5244-es vonat) Alsózsolcán, a Kassai úti átjáróban elütött egy gyalogost, aki a balesetben életét vesztette - közölték a Mávinform Facebook-oldalán. A közlemény szerint az átjáróban a fény- és félsorompó jól működött.

 

 A balesetben érintett vonat utasai a katasztrófavédelem segítségével a következő személyvonatra szállhattak át.

 

Anti-KRESZ hétvége Heves megyében: 12 baleset az utakon, 6 piás sofőrt fogtak

Megint sokan vedeltek, mielőtt a volán mögé ültek. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába az elmúlt 72 órában négy személyi sérüléses és nyolc anyagi kárral járó közlekedési balesetről érkezett bejelentés. A rendőrök három főt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt kilenc személyt állítottak elő, valamint hat ittas járművezetővel intézkedtek.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló