2024. március 28., Gedeon Johanna

Riasztó

Felfüggesztett börtönt kaptak az iskolatársukat megverő hatvani diákok

2019.11.30. 00:00

Megúszták a fiatalkorúak börtönét, de az ítélet nem jogerős.

 

Három fiatalkorú elkövető 2017 májusában Hatvanban az egyik gimnázium előtt lefogták, megalázták és durván megverték szintén fiatalkorú társukat. A vádirat szerint megvárták a kiskorú sértettet az iskola előtt, mert megegyeztek abban, hogy egy korábbi, az I. rendű vádlott és a sértett közötti nézeteltérést úgy fognak rendezni, hogy az iskola előtt, a nyílt utcán az iskolások szeme láttára megverik a kiskorú sértettet.

 

Az I. rendű és a II. rendű vádlottak előre megtervezetten a hetedik tanóra befejezését követően kilépő diákot az iskola előtt a két karjánál megfogva, látványosan megragadták, és az iskolából kijövő közel száz diák előtt, körülbelül harminc méteren keresztül az utcára ráncigálták abból a célból, hogy megverjék, miközben durván kiabáltak vele. A két támadó közösen többször pofon ütötték a diákot, a fejét a betonoszlopba ütötték, valamint a haját kitépték, és a földre kerülve többször megrugdosták.

 

Egyetlen diák akart segíteni az összevert gimnazistán, őt azonban az I. rendű vádlott barátja a mellkasánál fogva ellökte. A kiskorú sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban fennállt súlyosabb, nyolc napon túli gyógyuló sérülések kialakulásának a lehetősége is.

 

 

A Hatvani Járásbíróság hétfőn meghozott elsőfokú ítéletével fiatalkorú V. E. I. rendű vádlottat társtettesként a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt két év fiatalkorúak börtönbüntetésére ítélte, melynek végrehajtását két évre felfüggesztette. A fiatalkorú Sz. R. II. rendű vádlott egy év hat hónap fiatalkorúak fogházbüntetésére ítélték, melynek végrehajtását két évre felfüggesztették, míg H. K. III. rendű vádlottat egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélték, melynek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette.


Az ítélet nem jogerős. Az ügyész az ítélet ellen mindhárom vádlott vonatkozásában a kiszabott büntetés súlyosítása, míg a II. rendű vádlott és védője enyhítés, a III. rendű vádlott pedig felmentés érdekében fellebbezést jelentettek be. Az I. rendű vádlott és védője az ítéletet tudomásul vették.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló