2024. március 29., Auguszta

Riasztó

Brutális kegyetlenség! Volt feleségét és a fiát is nyakon szúrta egy egri férfi

2019.11.30. 00:00

Hihetetlen, mit művelt a középkorú férfi.

 

Kilenc éven belül kis híján két közeli családtagjával is végzett az az 55 éves egri férfi, akivel szemben a Heves Megyei Főügyészség – szigorú büntetést indítványozva – most újabb élet elleni bűncselekmény miatt emelt vádat – áll a főügyészség csütörtöki közleményében, amelyből kiderült, hogy a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő vádlott több mint 30 éven át élt házasságban, melyből több gyermek is született, köztük egy fiú, a sértett. A család élete nem volt problémamentes, a férfi gyakran volt agresszív, így 2008-ban is, amikor szóváltást követően egri lakásukon nyakon szúrta a feleségét. A Fővárosi Ítélőtábla ezért őt akkor jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. A házasfelek ezután el is váltak, de a férfi – aki ebbe nem nyugodott bele – ígéretet tett arra, hogy változtat addigi életmódján, ezért 2017 tavaszán visszaköltözhetett korábbi párjához. A békés együttélés időszaka azonban rövidnek bizonyult, mivel 2017. június 10-én a vádlott egy  vita során ismét súlyosan bántalmazta volt feleségét, aki erre végleg megszakította a kapcsolatukat.

 

Június 17-én este a vádlott – több pohár bor elfogyasztása után – úgy döntött, hogy felkeresi az őt elhagyó asszonyt közös gyermekük egri lakásán. Gépkocsiba ült, mellyel ittasan a kérdéses ingatlanhoz hajtott, majd ott dörömbölni kezdett az ajtón. A zajra volt felesége nyitott ajtót, akit a vádlott rögtön arcon ütött, amitől a nő elesett. Ezt látva a szobából kisiető fiuk megpróbálta védeni az anyját, melynek során a földre teperte az apját, akit  nyugtatni próbált, de kevés sikerrel, mivel amint elengedte, a férfi azonnal előkapta a bicskáját és azzal többször megszúrta a fiát. A szúrások a mellkasán, az arcán és a nyakán érték a sértettet, aki megpróbált védekezni, de a kést csak akkor tudta elvenni a vádlottól, amikor az édesanyja is a segítségére sietett. Az így kialakult dulakodásban valamennyi résztvevő megsérült. A fiú mellkasi sérülése életveszélyes volt, míg nyaki sérülései akár halálos eredménnyel is járhattak volna, melynek elmaradása csak a véletlenen múlt.

 

A Heves Megyei Főügyészség emberölés bűntettének  kísérletével, könnyű testi sértés vétségével, továbbá magánlaksértés bűntettével, és mindezek mellett ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja a férfit, akivel szemben börtönbüntetés kiszabására, valamint a közügyek gyakorlásától és a járművezetéstől történő határozott idejű eltiltásra tett indítványt.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló