2024. március 28., Gedeon Johanna

Riasztó

Április végéig minden gyanú nélkül igazoltathatnak a rendőrök Heves megye területén is

2019.11.30. 00:00

A közbiztonságra hivatkozik az országos rendőrfőkapitány.

 

Ahogy kedden megírtuk, Balogh János országos rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el április 30-ig több megye, köztük Heves megye közigazgatási területére is. A rendőrségi közlemény szerint ennek célja a közrend és a közbiztonság fenntartása, a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása.

 

A törvény úgy rendelkezik, hogy igazoltatni csak „bűnmegelőzési vagy bűnüldözési célból, a tartózkodása jogszerűségének megállapítása céljából, közlekedésrendészeti ellenőrzés során, továbbá az igazoltatott vagy más természetes, illetve jogi személy és egyéb szervezet jogainak védelme érdekében” lehet. Ezzel szemben "fokozott ellenőrzés" idején a rendőrök bárkit igazoltathatnak, ruházatát átvizsgálhatják, a kocsik csomagtartójába is benézhetnek, és ehhez semmilyen indokra sincs szükségük.

 

Fotó: police.hu

 

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ismertetője szerint a fokozott ellenőrzést eredetileg arra találták ki, hogy ha történik egy bankrablás, akkor az országos rendőrfőkapitány utasítására lezárják időlegesen azt a 2-3 utcát, vagy városrészt, ahol a rablót keresik. A lezárt területen sokkal több joga van a rendőrségnek, de ez azért szükséges, hogy megtalálják a bűnözőt, és arányos is, mert csak meghatározott területre és időre szól.

 

2015 óta azonban rendre ilyen konkrét okok nélkül, és akár az ország egész területére kiterjesztve rendelik el a fokozott ellenérőzést, aminek a célja a TASZ szerint a rendőrségi törvényben meghatározott, az állampolgárok jogait védő garanciák megkerülése.

 

A jogvédő szervezet kétségbe vonja a rendőrség indoklását is, hiszen – mint írják – nyilvánvalóan nem tudják teljesíteni az utasításban foglaltakat, ugyanis lehetetlen az ország egész területén, vagy akár Budapesten egyidőben az összes "jogsértő cselekmény elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása".

 

Állandósítják a razziát, egész Heves megyére is fokozott rendőri ellenőrzést rendeltek el

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló