2024. április 20., Tivadar

Riasztó

Aljas módszer: saját kiskorú lányával nyomoztatott volt felesége számítógépén a gyöngyösi ex-férj

2019.11.30. 00:00

A férfi rávette a gyereket, hogy kutakodjon volt neje magánéletében.

 

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy gyöngyösi férfi ellen, aki 13 éves lánya közreműködésével szerzett meg adatokat elvált felesége személyi számítógépéről. A vádlott házasságát 2017. őszén bontotta fel a bíróság, és ekkor helyezte el az anyánál a gyermekeiket, közöttük a legidősebb lányt is. A korábbi házasfelek között ezt követően többször is vita volt az apai láthatás kapcsán, ami miatt gyámhatósági eljárások is indultak.

 

A vádlott ebben a helyzetben kíváncsi volt arra, hogy volt neje milyen intézkedéseket tesz, vagy tervez ezekben az ügyekben, ezért bűncselekmények elkövetésére szánta rá magát. Az anya a gyermekeivel közös lakóhelyén egy asztali számítógépet működtetett, melynek belépési kódjait, jelszavait a lánya is ismerte. A számítógépen telepítve volt egy olyan szoftver, ami lehetővé tette az úgynevezett „távoli asztal” szolgáltatás futtatását. Ez ugyan minden belépés alkalmával új véletlenszerű jelszót generált, de azok a kislány számára megismerhetők voltak.

 

A vádlott 2017 decemberében rávette kiskorú gyermekét arra, hogy ezeket a jelszavakat alkalmanként ossza meg vele, így lehetővé vált számára, hogy kapcsolódjon volt felesége számítógépéhez. Emellett a férfi arra is rábírta a kislányt, hogy az anyja számítógépébe belépve olvassa el a nő elektronikus leveleit, nyisson meg bizonyos dokumentumokat, majd másolja le és küldje el azokat neki.

 

 

A férfi ezekkel a cselekményeivel megzavarta a kiskorú anyjához fűződő érzelmi viszonyát, egyben súlyosan megszegte szülői kötelezettségeit azzal, hogy gyermekét bűncselekmények elkövetésére bírta rá. Mindez veszélyeztette a kislány érzelmi és erkölcsi fejlődését.

 

Az Egri Járási Ügyészség közvetett tettesként megvalósított tiltott adatszerzés bűntettével, valamint – ezzel halmazatban – kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja az apát. A lánya elleni nyomozást a rendőrség büntethetőséget kizáró okból megszüntette, mivel a kislány a bűncselekmény elkövetésekor még gyermekkorú volt.

 

Az Egri Járási Ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfival szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, és kötelezze őt a nyomozás során felmerült közel 300.000,- forint összegű bűnügyi költség megfizetésére is.

 

(Fotónk illutsztráció)

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló