Eger ügye

Kigyulladt egy egri kilencemeletes épület egyik lakása

Füst áramlott ki az egyik kilencemeletes épületből Egerben, a Kertész úton hétfőn kora délután. Huszonegy embernek ideiglenesen el kellett hagyni lakásukat.

2015. február 02.

Kevesebb készpénze van Nyitrai Zsoltnak

Az egri egyéni választókörzet befutója, a fideszes Nyitrai Zsolt egy új lakással gyarapodott az utóbbi időszakban, végre kapott egy új laptopot is és kevesebb készpénze is van.

2015. február 02.

Nyitrai Zsolt: Elkezdődik az Eger és az M3-as közötti útszakasz építése

200x130

Nyitrai Zsolt ismét megígérte, hogy elkezdik építeni az Egert az M3-as autópályával összekötő útszakaszt. Már nem először teszi ezt, de egyre határozottabban szól a néphez, hogy elkészül a várva várt út.

2015. január 30.

Rajtaütés három hullámban – Az egri drogbanda elfogása

200x130

Egy Egerben és környékén kábítószert termesztő és terjesztő társaság felszámolásán dolgoznak a Heves megyei rendőrök. Január 20-án reggel négy férfit fogtak el.

2015. január 29.

Egy lépéssel közelebb – Egri klubhoz szerződhet Cseh László

200x130

A világ egyik legjobb úszójának szerződtetését az egri önkormányzat 12 millió forinttal támogatja.

2015. január 29.

Légifelvételekkel promózza magát az egri főiskola

Itt a felvételi időszak hajrája, az EKF egy elég jó promó videóval próbálja rávenni a választás előtt állókat, hogy az egri intézmény a legjobb döntés. A videó alapján tényleg az.

2015. január 28.

A CNN szerint Eger egy hihetetlenül szép város

200x130

A Magyarország fürdőiről készített összeállításban a CNN megemlíti Egerszalókot és Egert is.

2015. január 26.

Májusban nyílik az egri Beatles múzeum

200x130

Néhány hónap múlva, május 5-én nyílik az egri Beatles múzeum. A megnyitón hazai művészek idézik majd meg a legendás zenekart.

2015. január 26.

A Fidesz szerint megépül az út Eger és az M3-as autópálya között

200x130

A megyei közgyűlés alelnöke biztos abban, hogy 2018-ra kész lesz az Egert az M3-as autópályával összekötő útszakasz. Aki azt gondolja, hogy mindez nem így lesz, az összeesküvés-elméleteket gyárt – hangsúlyozta Ifj. Herman István.

2015. január 24.

Egerbe jön egyeztetni Orbán Viktor

200x130

A következő hetekben minden megyei jogú város vezetőivel tárgyal majd a miniszterelnök. Egerben is a legfontosabb helyi beruházásokról egyeztet majd.

2015. január 24.

Kábítószereseket fogtak Egerben

Egy közúti igazoltatás során bukott le két férfi, akikről még a helyszínen kiderült, hogy kábítószer hatása alatt állnak.

2015. január 23.

Jajj, mekkorát kamuzott Orbán Viktor az egrieknek! - VIDEÓ

200x130

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly szeptemberben, az önkormányzati választások előtt videóüzenetben szólt az egriekhez: mindenki nyugodjon, a kormányzati ciklus végére kész lesz az Egert az M3-assal összekötő út. Ehhez képest kedden kiderült: 2020-ig nem lesz pénz az útszakaszra.

2015. január 22.

Még mindig árulhatnak drogokat Eger belvárosában

200x130

Dizájnerdrogokat is lehetett kapni az egri „herbál- és bioüzletekben”. Több is működött a hevesi megyeszékhelyen, és még továbbra is lehet olyan, ahol a gyanú szerint most is kereskednek.

2015. január 20.

Ismét megszívtuk, 2020-ig nem lesz közvetlen összeköttetése Egernek az M3-assal

200x130

Kijelölte a kormány a költségvetésből 2020-ig finanszírozott kiemelt közúti beruházásokat. Vajon valakit meglep, hogy az Egert az M3-as autópályával összekötő szakasz nem szerepel a listán?

2015. január 20.

Van miből válogatni az egri Eszterházy Károly Főiskolán

200x130

Idén is február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézmények által meghirdetett felsőoktatási szakképzésekre, alap- és osztatlan képzésekre, valamint a mesterképzésekre. Az egri főiskola is várja a leendő hallgatókat, akik nyílt napon is megismerhetik az intézmény kínálatát.

2015. január 20.

Még mindig árulhatnak drogokat Eger belvárosában

200x130

Dizájnerdrogokat is lehetett kapni az egri „herbál- és bioüzletekben”. Több is működött a hevesi megyeszékhelyen, és még továbbra is lehet olyan, ahol a gyanú szerint most is kereskednek.

2015. január 20.

Ismét egy egri sportiskola lett az ország legjobbja

200x130

Az egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola lett a 2013/14-es tanév diákolimpiai versenyeinek legsikeresebbje az általános iskolák kategóriájában.

2015. január 20.

Embertelen mészárlás Eger mellett – sokkoló FOTÓK

200x130

A turistaút mellett vélhetően orvvadászok hagyhattak maguk után szétdobált állattetemeket, belsőségeket és szemetet Szarvaskőtől nem messze. Figyelem, a látvány egyeseknek sokkoló lehet!

2015. január 03.