2024. március 28., Gedeon Johanna

Eger ügye

Az Egri Vízilabda Klub egyik játékosának pozitív lett a koronavírustesztje

2019.11.30. 00:00

A klub férfi csapatát azért küldték vírustesztre, mert találkoztak az FTC pólósaival, akik közül többekről kiderült, hogy fertőzöttek.

 

A Ferencváros férfi vízilabdásai közül négy játékosról kiderült, hogy koronavírus-fertőzött, és mivel a ZF Eger is játszott a fővárosiak ellen, ezért a csapatnál úgy döntöttek, hivatalos PCR-tesztre küldik a komplett férfi keretet és szakmai stábot.

 

Az Eger Hírek azt írja, hogy információk szerint a klub egy fiatal vízilabdázójának pozitív lett a tesztje. A portál úgy tudja, hogy a játékos egyelőre tünetmentes.

 

 Fotó: vizipolo.hu

 

A szűrésre egy kisbusszal mentek, vélhetően az ezzel utazókat is tovább tesztelik majd, emellett zajlik a kontaktszemélyek felkutatása, és az is elképzelhető, hogy a csapatnak karanténba kell vonulnia.

 

Frissítés: Időközben az egri csapat is közölte honlapján a tesztek eredményét, és megerősítették, hogy egy pozitív eset volt. Azt írták, az érintett csapattag esetében a Nemzeti Népegészségügyi Központ elindította a megfelelő eljárást. A játékosok vasárnap egy újabb PCR-teszten vesznek részt, a klub pedig ennek eredménye, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ útmutatásai alapján jár majd el, de addig is mindenféle közös érintkezést, edzést, konditermi, szárazföldi munkát felfüggesztettek.

 

Az Egri Vízilabda Klub új férfi és női csapataiban rutinos játékosok segítik a fiatalokat

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló