2024. március 29., Auguszta

Eger ügye

Visszavonulót fúj Eger: Blaskó marad a színházigazgató, Mirkóczki zsarolást emleget

Molnár Richárd 2019.11.30. 00:00

Hatszázmillió forintot bukna a város, ha helyben hagyják Szőcs Artur kinevezését a Gárdonyi Géza Színház élére. A polgármester szerint ezt nem bírná ki a költségvetés.

 

Elég sajnálatos, hogy az egriek akaratából, többsége által megválasztott városvezetés egy 100 százalékos egri tulajdonú intézmény élére nem jelölhet senkit. A kormány szerint nincs szabad akarata az egrieknek ebben a kérdésben - mondta az Egri Ügyeknek Mirkóczki Ádám polgármester, miután közölte: szerdai nappal hatályon kívül helyezi az egri közgyűlés október 29-én megszavazott két határozatát. Az egyik Blaskó Balázs, a Gárdonyi Géza Színház jelenlegi igazgató kinevezésének elutasításáról, a másik Szőcs Artur direktori kinevezéséről döntött. Vagyis az egri önkormányzat akarata ellenére Blaskó Balázs marad az egri teátrum vezetője.

 

Mint az Egri Ügyek beszámolt róla, az önkormányzat és az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közös fenntartásával, azaz finanszírozásával működő Gárdonyi Géza Színház élére kiírt igazgatói pályázatok közül a bíráló bizottság (amelyben az Emmi tanácsadói voltak eleve többségben az önkormányzat képviselőivel szemben) Blaskó Balázs jelenlegi igazgató pályázatát támogatta. Az önkormányzat és az Emmi szerződése értelmében ezután az egri közgyűlés csak Blaskó Balázs kinevezéséről szavazhatott, míg az önkormányzat által támogatott, szakmailag a legmegfelelőbbnek ítélt Szőcs Arturéról viszont nem. Ennek ellenére Szőcsre szavazott az akkor még többségben lévő Egységben a Városért frakció. Ezután a szerződés értelmében újra tárgyalóasztalhoz kellett ülnie Mirkóczki Ádám polgármesternek és a minisztérium képviselőinek.

 

Mirkóczki Ádám 

 

- Az Emmi semmilyen kompromisszumra nem volt hajlandó, pedig az elmúlt egy évben sokat tárgyaltam velük, mindig korrekten álltunk hozzá a tárgyalásokhoz. Most azonban senki másról nem akarnak hallani, mint Blaskó Balázs kinevezéséről. A szerződés értelmében az igazgató kinevezése a polgármester és az emberi erőforrások miniszterének egyetértésén alapul. Ehhez képest az Emmi azt közölte velem: ha az egri közgyűlés döntését helyben hagyjuk Szőcs Artur kinevezéséről, akkor 600 millió forinttal rövidítik meg a várost. Vagyis nem csak a színház jövő évi állami támogatását bukja Eger, de visszafizettetik az idei támogatást is. Ezt nevezhetjük zsarolásnak. - mondta az Egri Ügyeknek Mirkóczki Ádám.

 

A polgármester szerint ezt a veszteséget a város jelenlegi gazdasági helyzetében nem vállalhatják, ráadásul az Emmi arra sem hajlandó, hogy 100 százalékos állami fenntartásba vegye a színházat, hogy az állam finanszírozza teljes mértékben a teátrumot. Így nem maradt más lehetőség, mint az október 29-i döntéseket hatályon kívül helyezni és Blaskó Balázst újabb ciklusra kinevezni a Gárdonyi Géza Színház igazgatójának.

 

Mirkóczki elmondta, a kormány által elrendelt veszélyhelyzet miatt ezeket a döntéseket polgármesteri hatáskörben fogja meghozni, a közgyűlés ugyanis nem ülésezhet, annak jogait a polgármester gyakorolja. Viszont előzetesen egyeztetett az Egységben a Városért frakcióval, akik szerinte támogatták a döntést.

 

- Ez színtiszta politika. Azért volt ennyire rugalmatlan a tárca, mert több városban is hasonló szituációk előtt állnak, nem akartak precedenst. Anyagilag megfogták a várost, ezzel nem tudunk mit csinálni. - tette hozzá Mirkóczki Ádám.

 

Bukja Eger a színház állami támogatását? Kemény vita a közgyűlésben az igazgatóválasztásról

A Fidesz szerződésszegéssel vádolta az egri városvezetést Blaskó Balázs direktori kinevezésének elutasítása miatt, szerintük 300 milliót bukhat a város. Mirkóczki Ádám polgármester szerint Blaskót rá akarták kényszeríteni a képviselőkre, őt is politikai nyomás alá helyezték, de ragaszkodtak Szőcs Arturhoz.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló